révész, zolnay

Nyomtatóbarát változat

Az egykori tabi járás az ország egyik legritkábban lakott térsége. Egyetlen nagyobb településén, Tabon ötezer, huszonnégy kis községében összesen tizenháromezer ember lakik. Tab tizenegy társközségének létszámával – és részben a tőlük elszívott fejlesztési forrásokkal – 1986-ra elérte a városi rangot. A térséget dombok és rossz utak választják el a Balaton déli üdülőövezetétől.

A községek kétharmada zsákfalu, vagyis belőlük csak egy irányba vezet út, a legtávolabbiakból naponta egyszer-kétszer indul busz. Főútvonal nincs. A csekély kihasználtságú Siófok–Kaposvár vasúti szárnyvonalat megszüntetéssel fenyegeti a közlekedési tárca koncepciója. Tabon szorongással gondolnak arra, hogy a sínek esetleges felszedése a térséget még inkább kikapcsolja az ország vérkeringéséből.

A szétválás előtt a tizenkét összetársított település közül csak Tabon volt csatorna, csak Tabon és Kapolyon volt egészséges ivóvíz, gáz sehol, telefon Tabon is kevés, a falvakban alig. A tizenegy faluból háromban volt teljes általános iskola, ötben alsó tagozat, háromban óvoda, és újabb két falut fenyegetett a felső tagozat körzetesítésének veszélye.

Gáz és csatorna most sincs, egészséges ivóvíz viszont van gyakorlatilag minden faluban, a Balatel kiépítette a telefonhálózatot, és most már tizenötezer forint lefizetése után két héten belül bárki kaphat telefont. Az iskolahálózat egy tabi katolikus iskolával bővült, egyébként változatlan maradt, viszont a falusi tagiskolák önálló önkormányzati intézményekké váltak, és nem a tabi tanács kegyelemkenyerén tengődnek.

A tizenegy önállóvá vált falu közül az a négy, amelyet a legrégebben kapcsoltak Tabhoz, közös körjegyzőség keretében továbbra is szorosan kötődik a városhoz. A szétválást a másik hét faluval folytatott vagyonjogi vita kísérte. A falvak részt kértek a társközségek által közösen alapított építőipari vállalat vagyonából, és évekig pereskedtek a tabi önkormányzattal. 1993-ban a polgármesterek tárgyalóasztalhoz ültek, és peren kívül megegyeztek: a falvak egyenként 1–5 millió forint készpénzt és néhány szolgálati lakást kaptak. A körjegyzőségbe tartozó községek nem kértek és nem kaptak semmit.

A térség iparát túlnyomórészt távoli nagyvárosokban székelő vállalatok tabi telephelyei és a hetvenes évek közepén összevont mezőgazdasági szövetkezetek távoli termeltetőktől és bérmunkáltatóktól függő melléküzemágai alkották. 1988-ban a térségen belüli ingázás 40%-os, egyes községekben 70%-os volt. A nyolc termelőszövetkezet közül hat kedvezőtlen adottságúnak minősült. A mezőgazdaság, mint annyi más helyen, a szántóföldi termelésre, takarmánytermelésre, sertés- és szarvasmarha-tenyésztésre épült.

A nyolcvanas évek végére a Koppány völgyét elérte a recesszió. Bezártak a legtöbb munkavállalót foglalkoztató ipari telephelyek, többek között a hajdan 1300 emberrel dolgozó Videoton gyáregység, a téglagyár, a kempingcikkeket gyártó Budaflax stb. A szövetkezeti melléküzemágak közül egy önállósult, az összes többi tönkrement, a szövetkezeti dolgozók és alkalmazottak nagyobbik része munkanélkülivé vált.

Az állattenyésztés a legnagyobb fölvásárló, a Kaposvári Húskombinát válsága, a szövetkezetek és a háztájik szimbiózisának felbomlása és az általános piacvesztés következtében összeomlott. (A helybeliek ezért a Gergátz-féle agrárpolitikát kárhoztatják, amely darabonként tízezer forinttal honorálta a marhák levágását.) A tejbegyűjtés azokban a falvakban is megszűnt, ahol korábban naponta 300-500 litert vásároltak fel. Alig egy-két szövetkezet foglalkozik még – a korábbinál sokkal szerényebb mértékben marha- és sertéstenyésztéssel. A szövetkezetekből a földek 5-10%-át vitték ki, falvanként egy-két család próbál megélni tíz-húsz hektáros földekből. Több faluban a kárpótlással szerzett földeket is visszaadják a szövetkezeteknek bérművelésre.

A munkanélküliség ’92 végén, ’93 elején tetőzött. A térségben ekkor az aktív korú népesség negyede, Tabon 22%-a munkanélküli. A munkanélküliek fele sem rendelkezik szakképzettséggel.

A helyzet mára sokat javult. A munkanélküliség Tabon már csak 10%-os. Beindult a Phillips cég 400-500 főt foglalkoztató összeszerelő üzeme, 150 kis- és középvállalkozás alakult. Kevés köztük a termelő vállalkozás, sok a „szatyorból” kereskedő kényszervállalkozó. A munkabérek igen alacsonyak, a Phillips bruttó 14-15 ezer forintot fizet a betanított munkásainak, szakmunkásokra nemigen tart igényt.

A térség népessége öregszik, elvándorlás nincs. Nincs hova és nincs miért.

Régi bútorok

A körzetesítés során összeszedték és Tabra szállították az elárvult tanácsházak irodabútorait. Az önkormányzatok megválasztását követően a polgármesterek visszakapták falvaik régi jussát; az évtizede félreeső folyosókon, pincékben porosodó kacatok közül megkeresték és hazavitték a székeket, asztalokat. A páncélszekrények egyikének-másikának nyoma veszett.

1990 után az önállóságukat visszaszerző települések igyekeztek kibontakozni a több hullámban rájuk erőszakolt körzetesítés hálójából, de az önkormányzati korszak beköszöntével sem szűntek meg a régi gondok.

A szétválás óta kiéleződött a zömükben zsákfalvak legsúlyosabb problémáját, a rossz közlekedést. A Tabra települt Phillips üzem reggel még elérhető a környékbeliek számára, de a távolsági buszjáratok nem hajlandóak a műszak végéhez igazítani a menetrendet, így a bejárók nem tudnak hazamenni. Kézenfekvő lenne a települések összefogása, a fuvarozás közös megszervezése, de a múlt még túl közeli ahhoz, hogy az önkormányzatok rászánják magukat az ésszerű együttműködésre.

A Balaton – légvonalbeli – közelségét eddig nem sikerült kihasználni. Lullán teniszpályás, golfpályás luxus idegenforgalmi központot tervezett egy vállalkozó, de időközben maga a Balaton idegenforgalma is leült. Egyelőre álom maradt a falusi turizmus felfuttatása.

Az iskolafejlesztést nehezíti a közalkalmazotti „bércsapda”. A feszültség egyébként fordított, mint a fővárosban: a „versenyszféra” által kínált fizetések annyira alacsonyak, hogy azokhoz képest még az alkalmazotti illetménytábla alapján kifizetett „E” kategóriás bérek is magasnak tetszenek. Az önkormányzatok költségvetésének legnagyobb kiadási tétele a gyerekenként 41 ezer forintos normatíva és a 80-120 ezer forintos tényleges költség közötti „rés” finanszírozása.

Mi a legfontosabb?

A volt székhelytelepüléstől délre fekvő Kányán az önkormányzat igyekezett felmérni a lakosság igényeit. Az eredmény meglepő volt. A kérdőíveken a falusiak első helyen az egészséges ivóvizet jelölték meg, de utána rögtön a temető, illetve a ravatalozó rendbe hozását tartották halaszthatatlannak. A falu közepén emlékművet állítottak a két világháború áldozatainak, a mögötte magasodó templomtornyot este kivilágítják.

A polgármester szerint a falu negyven évig nem fejlődött annyit, mint a most véget érő ciklusban. A mellékutcákat aszfaltozták, a járdákat megcsinálták, az egészséges ivóvizet mélyfúrású kutakból vezetik a házakhoz. Az elmúlt években felújították, bővítették a falu alsós iskoláját. Iskolakezdéskor és karácsonykor a családokat gyerekenként 2000 forintos segéllyel támogatják, a vállalkozók 50-200 ezer forintos kamatmentes kölcsönt kaphatnak.

Az energikus polgármestert, aki hivatala mellett iskolaigazgató és a falu legnagyobb vállalkozója is, kellemetlenül érintette, hogy az új önkormányzati törvény értelmében választania kell az igazgatói, illetve a polgármesteri szék között. Ha az utóbbi mellett dönt, aligha lesznek gondjai a választásokon.

A zsák mélyén

A szomszédos Bedegkéren négy éve megértették az idők szavát. A korábbi elöljáró felismerte, hogy azontúl a többpárti játékszabályok a mérvadóak. Mivel ellensúlyozni kívánták a falu legerősebb ténylegesen működő pártját, a Kisgazdapártot, alakítottak egy másikat. Átnézve az országos kínálatot, a Magyar Néppártot találták erre a célra a legalkalmasabbnak. A választások után a „győztes” Néppárt feledésbe merült – igaz, nemcsak Bedegkéren.

A húsz év elteltével önállósuló 618 lakosú falu a közlekedési „zsák” alján fekszik de annyival szerencsésebb volt sorstársainál, hogy az iskolát sikerült megtartania. A bedegkéri polgármester mindazonáltal gyakorlatias módon látott munkához. A falu is egykedvűbben viselte a hektikus közigazgatási változásokat. A katolikus Bedeg és a valaha szlovák ajkú evangélikus Kér lakói 1950-ig nem is házasodtak egymással.

Bedegkéren is az ivóvíz volt a legfontosabb. A polgármester nem habozott összefogni a szomszédos Somogyegressel az elérhető állami támogatás optimalizálása érdekében, így a családok tíz év alatt törlesztendő 50 ezer forint fejében hozzájutottak a vezetékes ivóvízhez. Az utakat itt is aszfaltozták, a sártenger megszűnt, a községházával szemben pedig nagyméretű tornacsarnok épül. Valójában többféle célra is hasznosítható épületet emelnek, de eredetileg csak tornateremre lehetett pályázni. Meg is tették, ismét csak Somogyegressel együtt, hiszen az ottani gyerekek is Bedegkérre járnak iskolába.

40%-os céltámogatást minden falu kaphat, 50%-osat csak a hátrányos helyzetűek, 60%-osat csak az együttműködő hátrányos helyzetűek. Együttműködni már nem muszáj, de már érdemes. Itt kezdődik a hátrányos helyzetűek szabadsága.

• Gazdaság és társadalom