zádori

Nyomtatóbarát változat

A magyar kormány miközben még az elsővel sem végzett, dicséretes előretartással már a második kárpótlási törvény végrehajtására készülődik. Egy május 4-én benyújtott törvénymódosításban a földalapárveréseken megszerezhető területek arányát a helyben lakók javára az eddigi 50%-ról – a nem helyiek rovására – 80%-ra emelné. Mostanában a sikertelen részvénycserés kárpótlásijegy-konstrukciók nyomán megnövekedett a kárpótoltak földigénye. A kormányzat valószínűleg az ezt kihasználó spekulációkat kívánja visszaszorítani, valamint minél hamarabb le akarja zárni a pénzügyi és morális koloncként öröklött kárpótlást.

Csillapítatlan földéhség

Horn Gyula miniszterelnök tavaly nyári dörgedelmei, melyekben a kárpótlási jegyeket mesterségesen alacsony szinten tartó spekulánsokat kárhoztatta, és felelősségre vonással fenyegetőzött, nem hozták meg a várt fordulatot, a papírok értéke tovább csökkent. De hogy is lehetne ez másként, amikor mára kiderült: a jegyért nem lehet bankot, gyárat, üzletet, sőt már porszívót sem vásárolni. Mára a kárpótoltnak egy lehetősége maradt, a föld. Igaz, ehhez viszont többnyire a piaci érték töredékéért jutnak.

A jegytulajdonosok földéhsége és a kárpótlás gyors lezárásának igénye sem tette azonban kapkodóvá a kormányt. Az államnak a szövetkezetek által árverésre bocsátott termőföldek aranykorona (ak) értékének legalább 20%-át kellene a kárpótlás lezárásáig kijelölnie. Ám ennek pillanatnyilag csak alig több mint harmadánál tartanak (HVG, 1995. május 13.).

A földnek fekvése

E tetemes lemaradását az elkövetkező hetekben a Rozmaring Tsz földjeiből kihasított pesthidegkúti 2504 és nagykovácsi 1035 ak csökkentheti.

Mára a Hidegkúton fölállított, helyieket és „külsőket” felvonultató paritásos ad hoc földkijelölő bizottságnak 4 fellebbezés után sikerült a tsz által eredetileg 1992-ben elkülönített részt még 700 ak-val megtoldani. A zömében szántóföldi vagy erdős terület azonban így sem lett nagyobb 102 hektárnál. Nem is nagysága vagy minősége, hanem fekvése teszi értékessé ezt a részt: a II. kerület külterületén terül el (Hidegkúti-medence, Petneházy-rét), viszonylag háborítatlan zöldövezet, jó levegővel és a környékén a szabadpiacon méregdrága telekárakkal.

Ezek után nem csoda, hogy a május 2-i kezdéssel meghirdetett árverés 15-én (lapzártakor) még csak a résztvevők regisztrációjánál tart. Az már most látható, hogy több mint háromezren kívánnak itt földhöz jutni. Ha ez mindegyiküknek egyenlő arányban sikerülne, fejenként maximum 340 négyzetmétert mondhatnának magukénak.

Osztozkodás

Mindenestre a földkijelölők és a Pest Megyei Kárrendezési Hivatal (PMKH) munkatársai a békés megegyezés hívei. A negyedik, 15-i sikertelen árverési kísérlet rutinos résztvevői viszont csak legyintenek, lehetetlen, hogy ennyi ember közül a milliós kárpótlási jegyekkel versenybe indulók a licitet kicsikarva meg ne torpedóznák a megegyezéssel kialakított ak-kénti ezer Ft-os árat. „Osztozkodás lesz, de nem a földet osztjuk, hanem egymást.”

Az osztozkodás izgalmas előjátékának ígérkezik annak az eldöntése, hogy ki számít helybelinek. A II. kerületiek úgy vélik, ők a helyiek, és így a kijelölt földterület felére kizárólagos jogot formálhatnak. A többi budapesti kárpótolt viszont szintén határon belülinek érzi magát. A PMKH, úgy tűnik, az összes fővárosi jogosultnak egyenlő esélyt biztosít. Ezt jelzi, hogy a licittárcsákat sem különböztetik meg (helyiek-idegenek). Sztáray Mihály, a PMKH, vezetője lapunknak elmondta, hogy meglehetősen visszásnak tartja a II. kerületiek „ősi jussra” hivatkozó igényét, hisz Pesthidegkút csak 1950-ben csatlakozott a II. kerülethez. „Nem értem, miért lenne több köze ezekhez a földekhez egy Bimbó útinak, mint egy józsefvárosinak.”

Pörög a földrulett

A kárpótlási törvény két legyet kívánt egyszerre agyoncsapni, a jogos sérelmek orvoslása mellett, megcélozta az életképes mezőgazdasági magánvállalkozások elősegítését is. Ám mára – különösen a fővárosban és annak környékén – a dicséretes célok háttérbe szorultak. A pesthidegkúti földekre áhítozók aligha kívánnak földet művelni. A belbudai junkerasszonyok a komposztálást talán ha hírből, vagy a politechnikaóráról ismerik. De még ha lenne is kedvük gazdálkodni, az öt birtokosra jutó 1500 négyzetméteres osztatlan területen maximum bukfencet vethetnek.

A szorgalmatos mezei gazda most inkább építési telkecskére vágyik. Persze, a háromezer kárpótolt többsége néhány ezres jegyével nem bízhat abban, hogy majd egy tágas telekhez jut, a licitversenyt a nagypénzesekkel nem bírná. Épp ezért ők a megegyezés legállhatatosabb hívei. Az elképzelésük az, hogy amint az ötéves művelési kötelezettség és elidegenítési tilalom lejár, eladják vagy elcserélik a többségében egyezségben szerzett földecskéjüket. Mások abban bíznak, hogy a minél több helyen megszerzett értékes parcellákat ügyes tranzakciókkal „tagosíthatják”. Nem önmagukban használható földeket vesznek, hanem picinyke földdarabkákra téteket tesznek. Ez a földrulett.

A II. kerületi önkormányzat „kárpótlásra ás privatizációra kerülő szántó-mezőgazdasági övezetű területek távlati felhasználására vonatkozó koncepciójából” kiderül, hogy a jövőben a 17 kijelölt parcella közül csupán 7-ben lehet bármilyen lakóépületet emelni. Ráadásul a beépítési szabályok oly szigorúak, hogy ha minden engedélyezett lehetőséget kihasználnak, de a jogszabályokat nem szegik meg, akkor a most kalapács alá kerülő 102 holdon mindössze 15 db 6 m-nél nem magasabb ház épülhet.

Azonban – mint tudnivaló – honunkban a kása nem oly forró. Épp Budán számos engedély nélküli palota épült, akár természetvédelmi területen is. (A most kijelölt földalap ötöde védett.) És a már földtulajdonhoz jutottak is tapasztalhatták, senki sem ellenőrzi, metszik-e a hét szilvafájukat. Aligha a hangákért, bodohácsokért, védett varangyokért folyik majd a licitharc.

Aranymosók Kovácsiban

A nagykovácsi földekért is majd 2500-an szálltak ringbe. A pesti kék busszal is megközelíthető település az utóbbi időben felkapott lakóhely lett. Ma egy belterületi 400 négyszögöles közművesített telek ára elérheti a hárommillió Ft-ot is. Ugyanezt közmű nélkül a helyiek a felére taksálják. A kárpótlási földalap a faluhoz közel fekvő és abba beékelődő parcellákat tartalmaz. Ráadásul, itt jóval liberálisabbak a beépítési szabályok.

A helyiek, akik a licitálóknak csupán nyolcadát adják, már megegyeztek egymással és a többségükben Hidegkúton is érdekelt „pestiekkel”. Az egyezség tartalmáról a kovácsiak feltétlen bizalmát élvező szószólója, Deme Zoltán, míg az árverést végleg le nem ütik, nem kívánt nyilatkozni. A pestiekkel történt 50–50%-os osztozkodásra viszont már most büszke.

15-én azonban a fővárosiak még csak itt is a regisztrációnál tartottak. A képviselőik közti megállapodás nehezen körvonalazódik. Valószínű, hogy itt is hosszabbítás következik.

A kárpótlási törvény vitájában a kisgazdák egyik legplasztikusabb érve az volt a licitálás ellen, hogy a magyar ember nem szereti az árfelhajtó licitet, idegen tőle a kufárkodás, meg sem érti azt. Lehet. Nekem másképp tűnt. A többség türelemmel állta a hosszas huzavonát. Nagy fogásaikkal hencegtek vagy egyezkedtek, információkat cseréltek. Kitűnt milyen sokan ismerik a jogszabályokat és egymást.

A nagykovácsi iskola udvarán előkerültek a hazai falatok, üdítő vagy sör; folyt a héderezés a fűben. Megjelentek a közelmúlt szerencselovagjai is, a szexológus Veres Pál, vagy az extévés Murányi László (tudósított?). Piknik vagy zsinat? Inkább mintha Jack London bizakodó aranymosói gyülekeztek volna Klondike forgatagában. A Nap is sütött.

Persze, a többség itt nem lel aranyat. Felszerelés, pénz és csapat nélkül nem megy. Nekik csak a zsenge fű ejtette foltok kimosása marad. Az is csak az asszonyoknak.

• Belföld