Skip to main content

A baranyai példa

Vissza a főcikkhez →


1990 áprilisában, mint köztudott, a hamburgi Springer cég az Axel Springer – Budapest közvetítésével – egyik napról a másikra hét megyei lap tulajdonjogát szerezte meg (később még további kettőét). Az évszázad sajtóüzlete volt ez: a Springer nem megvette a lapokat, hanem formálisan új lapokat indított – változatlan szerkesztőségekkel, változatlan tipográfiával (lásd Beszélő, 1990. június 2.). A huszárcsínyt a kárvallott (de feltehetőleg kárpótolt) tulajdonos, az MSZP mellett a posta tette lehetővé: az „új” lapokat, mintha mi sem történt volna, továbbította a régi lapok előfizetőinek.

A jótett helyébe azonban hiába vár jót: a német cég most azzal fenyegeti, hogy a Springer-lapok megyéiben elhódítja az állami monopolcégtől az előfizetéses hírlapterjesztés állítólag veszteséges üzletágát. Baranya megyében tizenkét nagykereskedő készíti elő a 70-80 ezer példányban megjelenő Új Dunántúli Napló terjesztését. A megyében az újságolvasók 80 százaléka a megyei lapot járatja, s ha a Naplót a saját hálózatuk terjeszti, a posta egyszerűen nem tudja kiszolgálni a Népszabadság és az Új Magyarország előfizetőit sem, azaz kénytelen lesz az egész előfizetéses lapterjesztést átengedni a Springer-érdekeltségnek. Cserébe az új terjesztő cég lemondana az utcai árusításról: az újságospavilonok az érintett megyék városaiban a postai terjesztőhálózat fennhatósága alatt maradnának, és ezekben a Springer-kiadványokat is árusíthatnák. A postának nemigen tetszik az ajánlat: az Új Dunántúli Napló most nap mint nap kéri az előfizetőit, hogy közöljék nevüket, címüket a szerkesztőséggel, mert a posta nem akarja kiadni az előfizetők névsorát.

Az Axel Springer magyarországi kiadójának terjesztéssel foglalkozó munkatársa ezt cáfolta. Kérték és megkapták az előfizetők névsorát. Valóban készülnek a megyei lapok terjesztését megoldani, de erről ma még nem nyilatkoznak. Először a postát kellene tájékoztatniuk.

A postások föltették Springeréknek a kérdést, de hivatalosan még nem kaptak választ. Azt azért megjegyezték, hogy sokkal könnyebb egy hálózatot leépíteni, mint újra fölállítani. Ezzel mintha azt sugallták volna, nem biztos, hogy Springeréknek sikerül. Három – nem a Springer-birodalomhoz tartozó – megye már tavasz óta próbálkozott a saját terjesztéssel, ám eddig sikertelenül.

A posta felső vezetése pedig az Országgyűlés háza táján lobbyzik, hogy készüljön már el a sajtótörvény, amely várhatóan korlátozza az egy cég tulajdonában tartható újságok számát.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon