Jóföldi Zsuzsa

Nyomtatóbarát változat

Csendesedett a vihar a rádió-tévé műsorújságok fölött. A tulajdonosok összecsapása a postán csattant. Két tűz közé szorult a hírlapterjesztő. A posta illetékes osztályvezetője nem is hajlandó a műsorújságok terjesztéséről nyilatkozni. Intézze el egymás közt a rádió és a Vico, a bíróság segítségével. A terjesztő cég nem tehetett mást, mint hogy új szerződést kötött a Vicóval. A megegyezésben az is szerepel, hogy az előfizetőket megkérdezik, melyik újság mellett teszik le a voksukat. Még azokat sem felejtik ki a közvélemény-kutatásból, akik bankon keresztül átutalással fizetnek elő az újságokra. Mindenesetre a botrány kipattanása után állítólagos életveszélyes fenyegetésekről is hírt adtak az újságok. A posta ez ügyben hallgat, de hangosan tiltakozik, ha a monopolhelyzetét a szemére vetik.

ÁSZ

Az Állami Számvevőszék vizsgálódott a postánál, s többek között megállapította, hogy a hírlapterjesztés veszteséges üzemág. Amikor ezt meghallják a magánvállalkozó újságárusok, hangosan nevetnek. Bár élethalálharcot kell vívniuk a piacért, nem tudják elképzelni, miként ügyeskedhetett ilyen ügyetlenül a posta. Az újsággal való üzletelés csak nyereséges lehet. Az ÁSZ-anyagból kiderül, hogy a „társadalmi-gazdasági környezet gyökeresen megváltozott, s ennek hatása leginkább a hírlapterjesztésben szembetűnő”. Az ÁSZ azt is leszögezte, hogy a posta szolgáltatásainak színvonala, igaz, csak kismértékben, de általában romlott.

A posta veszteségének fele a hírlapterjesztésből származik. „A hírlapterjesztés feltételei nehezültek, mert a fizetőképes kereslet nem nőtt a pultokra kerülő új lapféleségekkel arányosan. A postai dolgozók pedig képtelenek voltak megszokott szakmai gyakorlatuktól, szokásaiktól és gondolkodásmódjuktól eltérni.” Az értékelő ÁSZ-dokumentum szerint 1990–92-ig összesen másfél milliárd forint veszteséget sikerült a posta hírlapterjesztésének produkálnia. A jelentés szerint a fővárosban működő Hírkernek is – igaz, kisebb mértékben – veszteséget kell tudomásul vennie.

Grosso

Ezzel szemben a Hírker vezetője, Bulla Sándor határozottan állítja, hogy ők nyereségesek. Sőt, hogy amióta bevezették az új Grosso számítógépes rendszert, minden rendben.

Az új módszer lényege, hogy a számítógép segítségével minden árushelyen éppen annyi lap legyen, amennyire kereslet van. Ezzel nagymértékben csökkenthető a megmaradt, idejétmúlt újságok száma, majd bezúzása.

A Posta című magazinban éppen Bulla Sándor védte meg az új rendszert. Véleménye szerint nem Lenne jó, ha „a pesti Grosso létrehozására befektetett 216 millió forint és a hároméves megfeszített munka eredményére árnyékot vetne egy-két műgrosso működésének rossz tapasztalata”.

A hírlap-nagykereskedelmi rendszernek a technológiáját a németektől vették meg. A tájékoztató cikkből kiderül, hogy csak a fővárosban az utóbbi két évben 200-ról 700-ra növekedett a konkurens vállalkozók száma. A Hírker összesen 500-féle kiadvánnyal foglalkozik, ez évente 200 millió példány kiszállítását jelenti. Az éves remittenda – az eladatlan lap – 70 millió.

A Keleti pályaudvar környékén az egyik Hírker-árus kevésbé örül az új rendszernek. Szerinte a számítógép automatikusan rárendel azokra a lapokra, amelyeknél nem volt remittenda. De azt már nem kérdezi meg, hogy mégis mennyit. Mert az is megtörténhet, hogy nagy nehezen elfogyott az újság, és később mindössze két vevő érdeklődött utána. Az árus állítja, hogy az „okos masina” ilyenkor nem két példánnyal, hanem két köteggel rendel utána.

A Hírker vezetője szerint a rendszer teljesen rugalmas. Egyértelműen bizonyítható, hogy a magas példányszámú újságokból az utóbbi időben csökkent a remittenda.

Alternatívok

Az úgynevezett alternatív, azaz magánvállalkozásban működő terjesztők arra panaszkodnak, hogy ha nem a postával kötnek szerződést, akkor vannak újságok, amelyeket nem kaphatnak meg. Ilyen például az utóbbi időben nagy népszerűségnek örvendő Kiskegyed. Mit tehet a magánterjesztő árusa? Cserél hírkeres kollégájával. S amit az alternatív ad a hírkeresnek, az akár remittendába is mehet. A hírkeresek ugyanis annyi remittendát számolnak el a kiadónak, amennyit akarnak, míg az alternatívok fix százalékban állapodtak meg a laptulajdonosokkal. Ha a megállapított maradék fölé mennek, akkor bizony ráfizetnek. A Hírker viszont a terjesztési összegbe beépítette a várható bezúznivalót.

Az alternatívok állítják, hogy csak ott nyüzsögnek és szolgáltatnak a postai árusok, ahol ők is jelen vannak, ahol van verseny. De meg kell nézni azokat a helyeket, ahol csak a Hírker uralja a piacot. Reggel a bódés kényelmesen kinyit, majd dél körül bezárja a boltot.

A postások természetesen más véleményen vannak. Szerintük szabályozni kellene a piacot. Nem azért, mert monopolhelyzetre törekednek, hanem azért, hogy az alternatívok ne csapják be őket. Az a bizonyos cserekereskedelem nem tisztességes dolog, mert így a posta írja le a magánosok remittendáját. S hogy az Axel Springer – a német többségi tulajdonban álló lap- és könyvkiadó – miért csak a postának hajlandó a Kiskegyedet átadni? Azt tessék tőlük megkérdezni.

Springer

Kerestük a magyarországi igazgatót, ő azonban mindössze a titkárnőjével üzente meg a választ, amelynek lényege: csak. (Bár az üzenet hosszabb volt.) A Springer budapesti igazgatója, Bayer József, egyébként a Lapkiadók Egyesületének soros elnöke, ebben a minőségében sokat tárgyal a postával. Bayer úr azon dolgozik, hogy a pesti Grossóhoz hasonló rendszert építsen ki vidéken is. Úgy véli, a postával közösen kellene létrehozni egy terjesztő vállalatot, amelyben a kiadók részesedése 51 százalék lenne. A terjesztő vállalat ebbe nem kíván belemenni, mert akkor a kiadók kezükben tarthatnák a döntést. A posta osztályvezetője megjegyzi, nemegyszer hallotta Bayer úrtól, hogy ő nem olcsójános, s bizony kemény forintokért fogja terjeszteni a kis példányszámú lapokat.

A Springer kiadó igazgatója elfoglalt, ezért más forrásokból tájékozódtunk terjesztői elképzeléseiről. Vidéken is – mondják – német mintára szeretné megszervezni a Grosso-rendszert. Egy területért egy terjesztő lenne a felelős; több hírlapterjesztőre egy területen nincs szükség.

A kiadókkal szemben a terjesztő semleges lesz: működésének első két évében nem tesz különbséget kicsik és nagyok között. Ha csak az egyetlen közös cég működik, akkor követhetőek az újságok egyébként kifürkészhetetlen útjai. Mert a posta állítólag hasra ütve diktálja be a remittenda-adatokat. Megtörtént, hogy egy-egy újságnak nagyobb volt a remittendája, mint a kiadott példányszám. Máskor meg kevesebb volt a bezúzandó lapmennyiség, mint amennyit a posta mondott. A Reform című hetilap vezetői a remittendaraktárban azt fedezték fel, hogy a korábbi megmaradt példányokat „belecsúsztatták” a friss remittendába.

Monopóliumok

Ha a közös cég uralja a hírlappiacot, akkor a posta nem tudja tovább emelni a terjesztés árát – érvelnek a Springer cégnél.

A posta osztályvezetője visszakérdez: a postai monopóliumnak egy német mintára létrehozott másik monopólium az ellenszere? A posta – véli – nem tesz különbséget újság és újság között, míg a kiadó valószínűleg saját lapjait juttatná előnyhöz. Ma a kiadók egyetértenek, közösen harcolnak a terjesztőkkel. Presszionálni akarják a postát, hogy tegyen további engedményeket. A tárgyalások általában zsarolással kezdődnek. A kiadók állítják, hogy övék az áru, ha ők nem adnak, a posta nem tud mit terjeszteni. Mire a posta kijelenti, ha nem viszi ki az árut, akkor tönkremegy a kiadó. A piac nagy részét uraló vállalat azt hangoztatja, hogy nála olcsóbb lapterjesztő nincs, hiszen a kialakult rendszerre járulékos tevékenységek kapcsolódnak. A kereskedelmi törvény értelmében a posta nem köteles valamennyi lap terjesztését vállalni, de – így a postások – nem él ezzel a lehetőséggel. És hozzáteszik: a lap árának egyharmad része a terjesztési díj. Ha a kiadó emeli az árat, emelkedik a posta bevétele is. A terjesztő inkább arra lenne kíváncsi, mire költik, kinek fizetik ki a kiadók a maradék kétharmad részt. Mert nem a lap árából élnek meg, hanem azokból a hirdetésekből, amelyekkel teletömik az újságokat. Legalábbis a postán így tudják.

Amíg a nagy cégek birkózása nem dől el, a posta a versenyben újításokra kényszerül: káeftésíti terjesztőhálózatát, s ő maga csak a nagykereskedelemmel foglalkozik.

Közben pedig tehetetlenül szemléli a virágzó feketekereskedelmet. Egyes alternatívok mesélik, miként lehet a posta és a kiadó kiiktatásával újsághoz jutni. Csak a megfelelő embert kell megkeresni a megfelelő nyomdában. A jelszó a portásnál…

• Belföld