Skip to main content

Feszültség áram nélkül

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Teller kikosarazva

Teller Ede, az Amerikában élő magyar származású atomfizikus, a francia atomerőmű-építők lobbystájaként járt a közelmúltban Magyarországon. Hozott egy igen kedvező ajánlatot, amelyet azonban a kormányzat elutasított. A franciák Pakson a meglévő reaktorok mellett még két, egyenként ezer megawattos erőműblokkot építettek volna 2000-ig, állva minden költséget. Az ár az lett volna, hogy míg az egyik nukleáris erőmű magyar szükségletre termel, a másik teljesítményét exportálják a franciák. Magyarországnak semmibe nem került volna a beruházás, és az itthon maradó energiamennyiség a magyar villamosáram-termelésnek több mint 12 százaléka lett volna. Majdnem annyi, mint amennyit ma bizonytalanságok mellett Oroszországtól vásárolunk.

Az elutasításhoz a magyar környezetvédőknek ezúttal nem volt közük; inkább a kormányzat hezitálásával magyarázhatjuk a dolgot. Abban ugyanis sokan – a parlamenti képviselők is – egyetértenek, hogy Magyarországnak az ezredfordulóig szüksége lesz egy körülbelül ezer megawattos alaperőműre. Csakhogy erre pillanatnyilag nincs pénz.

Az energiaellátás szempontjából kockázatként jelenik meg az egyébként alig várt fellendülés: valóban lesz-e, s ha igen, vajon mekkora? Azonban egyes vélemények szerint energiaracionalizálással el lehetne odázni az erőműépítést a következő évezred elejére. A magyar gazdaságban a termelés egyharmaddal esett vissza a hetvenes évek rekordjához képest, ezzel szemben az energiafogyasztás – s benne a villamosenergia-felhasználás – csak negyedrésszel csökkent. Az erőműépítést ellenzők erre a különbségre mint tartalékra hivatkoznak.

Persze még lehet találgatni, hogy mi motiválta a hazai energiaipar szakembereinek döntését. A délszláv háború kitörése óta, a volt Jugoszláviával határos országrész lakói atomfrászban élnek, mert a szerb politikai és háborús káosz célpontja végső kétségbeesésben akár még Paks is lehet. Nyilván az is számításba jöhetett, hogy egy ilyen kis ország, mint hazánk, elbír-e akkora nukleáris terhelést, mint amennyit az atomerőműblokk jelent. Nem a sugárzásveszély miatt aggódnak, hanem a vízhűtés és az atomhulladék gondjai miatt.

Baráti áramelterelések

Mindenesetre a kormányzat, áthárítandó a felelősséget, a parlament elé vitte a kérdést, hogy vajon szükség van-e alaperőműre. Döntés nincs, és vélhetően ebben a választási ciklusban már nem is lesz. 2000-ig aligha készül el az alaperőmű.

De mi lesz akkor az évtizedek óta importfüggő hazai áramszolgáltatással? A szocialista gazdaság „felsőbbrendűségének” egyik mementója a 750 kilovoltos távvezeték Albertirsa és Vinyica között. A hetvenes években, amikor üzembe helyezték, a hírverés szerint ez volt a világ második ilyen magasfeszültségű átviteli rendszere. A villamosenergia-átvitellel különösebb gond másfél évtizeden keresztül csak akkor volt, amikor az időjárás úgy akarta.

A KGST idejében nem történt jelentősebb erőműberuházás sem Csehszlovákiában, sem Romániában, és Bulgária sem igen költött ilyesmire. Viszont egyre több energiára volt szükségük. A törzsvezetéknek minősülő Albertirsa–Vinyica közötti távvezetékről ágazott le (és ágazik le most is) Románia és Szlovákia felé egy-egy négyszáz kilovoltos összeköttetés. Államközi megállapodással szinte órára pontosan meghatározták, hogy melyik ország mekkora teljesítményt vehetett le a teherelosztón keresztül. De a téli nagy hideg, amikor is több energiára volt szükség, fagyasztotta a szocialista testvériséget. Majdhogynem mindenki annyi áramot vett le a közös hálózatról, amennyit csak bírt.

Az áramelterelésben különösen a román szomszédok jeleskedtek. Telenként előfordult, hogy Magyarországon öt-tíz percig – sőt volt rá példa, hogy fél óráig – kihagyott a testvéri rendszer áramszolgáltatása. A mérnökök ilyenkor pánikszerűen lekapcsolták hazánkat a hétszázötven kilovoltos távvezetékről (hiszen e percekben az a helyzet állt elő, hogy Magyarország adott áramot a többieknek). Az önellátást viszont csak úgy oldhatták meg, hogy néhány nagyfelhasználót egyszerűen kivettek a hálózatból. A magyar energiagazdálkodók természetesen azonnal tiltakoztak a „testvérnél” a „barátok” mohósága miatt, de mire az ügy lezárult, addigra meg is oldódott, tudniillik nyár lett.

Ukrajna fázik

A Szovjetunió széthullásával a volt tagköztársaságok között akadozik a sarló-kalapácsos lobogó alatt kikényszerített együttműködés. Különösen Ukrajna és Oroszország vitázik egymással – a hadiflottán kívül – olajról, gázról, villamos energiáról. Moszkva már a nyáron követelte az ukránoktól az olajszámla kiegyenlítését, egy időre le is zárta a távvezetékeket. Az árammal pedig megismétlődik a történelem. Ugyanis az államközi szerződés alapján az Oroszországból Magyarországra érkező áramot a tél első csikordulására – idén – az ukránok „nyúlták le”. Ezen sajnos nem segít az orosz fenyegetőzés, a magyar tiltakozás, hiszen a távvezeték keresztüljön Ukrajnán.

Hasonló a helyzet a földgázzal. Magyarország annak idején hatalmas pénzekkel vett részt a FÁK területén több földgáz- és olajmező feltárásában, felszínre hozásában és távvezetékek építésében. Most meg hol jön a gáz a Testvériségnek keresztelt vezetéken, hol meg csak üresen hörögnek a csapok. Ukrajna fázik, és a tél java még hátravan…


























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon