Nyomtatóbarát változat
Keresztény kurzus és a tudomány embere
Vitéz Zvolenszky-Munk István földbirtokos vagyok, a kisgazdapárt energetikai szakértője, de most nem ebben a minőségemben kértem szót. Unokabátyámra, Csolnoky Bun Viktorra szeretném emlékeztetni a nagyválasztmány tisztelt tagjait. Tudjuk róla, hogy Tildy Zoltán veje volt és kairói nagykövet (mellékesen jegyzem meg, hogy Tildy Zoltán az én dédmamám Andrássy út 16. szám alatt lévő házának I. emeletét lakta). Csolnoky Bun Viktor a koncepciós perek első áldozata.
A demokratikus formákra sehol e hazában nem adnak ily keveset. A kisgazdák – írásbeliség, ügyrend, kisebbségi és többségi álláspont rögzítése és más kommunista mételyek helyett – inkább az „ahogy esik, úgy puffan” elvét kedvelik. Ez persze jól jön azoknak, akik épp az ügymenetet irányítják. Egy példa: Nagy Ferenc József elnök a terem idő előtti sajtótlanításával fenyegetőzve keresztülhajtja az általa összeállított napirendet. Vezetőségi beszámolók, választás, vita a koalícióról és a földről, pártalkotmány-módosítás. Az újságírók kiküldésével azért fenyegetőzik, mert egy „ügyrendi kérdésben” felszólaló kifogásolja, hogy három hajdúsági küldött nem választás útján, hanem csak a Szoboszlai utcai központ óhajára kapott mandátumot. Nagy Ferenc nem akarja kiteregetni a szennyest. De ezzel egy füst alatt hatástalanítja Kiss Gyula dr. tárca nélküli miniszter (a híresztelések szerint leendő munkaügyi miniszter) ellenvetését is, amely szerint ha nincs korszerű pártalkotmány, nincsenek meghatározva a hatáskörök sem, amelyekre megválasztják a tisztségek viselőit. Kiss dr. érveit a másik oldalról Balogh György dr. parlamenti képviselő torpedózza meg, de persze nem egyenesen, hanem egy szőlősgazdának válaszolva. A szőlősgazda azt mondja: nem tudni, melyik pártalkotmány érvényes. Egy pártalkotmány van – feleli Balogh – a ’45–46-os! –, és meglobogtatja annak eredeti, megsárgult példányát. Ilyen értékes okirat persze nem osztható szét a közönséges, mezei kisgazdák között. Akkor viszont minek osztanának szét írásos anyagot a bonyolult módosítási javaslatokról? Vagyis a pártalkotmány szintén úgy puffan, ahogy esik. A pártalkotmánnyal állítólag a főtitkár hatalmát akarták növelni, aki az általános várakozás szerint csakis Torgyán József dr. lehetett volna. Torgyán alulmaradt, de a nagyválasztmányülés amúgy is határozatképtelenné vált, mielőtt az új főtitkár, Oláh Sándor testére szabták volna a szabályzatot.
A koalíció leckéje
Dúl a szóbeliség és a humorérzék hiánya. Senki sem neveti el magát, hogy Nagy Ferenc – elnökké újraválasztása után – javasolja az országos vezetők két évre szóló megbízatását, pártalkotmány-módosításként (az eddigi – egyébként csakugyan nem valami rém demokratikus – határozatlan időtartam, azaz akármikori visszahívhatóság helyett. Végül egy évben állapodnak meg). Szintén a választás utánra időzítették a szavazást a vezetői beszámolók felett. Noha a t. Nagyválasztmány „látható többséggel” elfogadhatatlannak találta a beszámolót, senkit sem zavart, hogy még mindig Nagy Ferenc az elnök. De hát miért is bántjuk őt? Aránylag – és ennyiben egyetérhetünk a sajtóvisszhanggal – egész jól szerepelt. Belátta ő készséggel, hogy bár miniszter, nem szakértő olyasmikben, mint a közgazdaság és a jog; de – mondta – ha szakértő lenne, a maga részéről a rendszerváltás pillanatában hatálytalanította volna az összes kommunista törvényt (ily módon – ha jól értjük – egy kis szabadrablásnak-fosztogatásnak teret engedve).
Hosszadalmas és nehézkes szónoklataival az elnök kétségkívül lehűtőleg hatott a hallgatóságra. Úgy is lehetne mondani: sikerült elaltatni a kisgazdasereget, amely elégedetlenségét csak a „szívből jövő”, dühödt méltatlankodással élhette ki. A koalíció és a föld kérdése feletti vitát a megfelelő időpontban későbbre halasztották, aztán a határozatképtelenné vált gyülekezet kénytelen volt a vezetőségre bízni az erre vonatkozó javaslat pontos megszövegezését és kivitelezését. A javaslat szerint amennyiben március 3l-ig nem születik megnyugtató döntés földügyben, a kisgazdapárt visszarendeli földművelésügyi miniszterét, és így az MDF-re hárítja a felelősséget az agrárpolitikáért. Ez a formula nem kötelez semmire. Igaz, a tagság túlnyomó többsége még mindig nem akar engedni a ’47-ből, illetve a jogtalanul elvett föld után esetleg járó értékpapírokat (vagyonjegyet, kötvényt, illetve – a legújabb kormányálláspont szerint – kárpótlási jegyet) keresetlenül „vécépapírnak” nevezi. A pártvezetők viszont, ha kénytelen-kelletlen is, de lassanként beletörődnek az október eleji alkotmánybírósági döntésbe (Beszélő, 40. szám), amely alkotmányellenesnek minősíti, hogy a termőföldet csak úgy ukmukfukk az egykori tulajdonos vagy leszármazottja nevére írják. A kérdés most már csak az, hogy a „Reprivatizáció helyett kárpótlást!” gondolatkörén belül mennyire lehet érvényt szerezni a pártérdekeknek. E keretek mindenképpen szűkek, vagyis a kisgazdának ősi jogaihoz a szerzett anyagiakból és leleményből is jócskán hozzá kell tennie, hogy gazdává válhasson. Minden oldalról óriási a nyomás, hogy elfogadják ezt a kompromisszumot. De ha netán mégse fogadnák el, akkor – erre is lehetőséget kínál az új formula – ki lehet vonulni a szívügynek tekintett földművelésügyből úgy is, hogy mégiscsak egyben maradjon a koalíció.
Ha kompromisszum, hát legyen kompromisszum. De a kisgazda-politika eddig nem megegyezésre törekedett, hanem szó szerint vette jelszavait, amivel állítólag több mint hatvanezer tagot toborzott magának, elhitetve – már akivel tudta – a szép régi világ azonnali eljövetelét. Látszólag kitartott a kisgazdavezetés, pedig folyvást meghátrált – mert kénytelen volt meghátrálni – az erősebb koalíciós partner elől. Tehát puhának bizonyult. A küldöttek fele nem hitt többé abban, hogy Torgyán a „radikális” ember (a másik felét a dunántúliak: a Torgyánnal szövetséges Nagy Ferenc hagyományos bázisa alkották) Ki tudja – gyanakodtak sokan –, mi történt a november 26-i „villásreggelin”, amelyen – Nagy Ferenc elnöki beszámolója szerint – nem osztottak egyebet kávénál, és amelyen a három koalíciós párt elnökei és frakcióvezetői folytattak eszmecserét a kárpótlási törvény elveiről? Akkor ugyebár szemtől szemben kellett ülni a miniszterelnökkel. A Kis Újság a nagyválasztmányra készülődés jegyében közli a villásreggeli Emlékeztetőjét, amelyen csakugyan nem szerepel ugyan Nagy és Torgyán aláírása (merthogy ők így védekeznek), mégis olyasmiről tanúskodik, hogy szóbelileg belementek abba, ami ellen aztán Torgyán fennhangon kikelt a parlament december 10-i ülésén. Bírálták a küldöttek Torgyánt amiatt is, mert az előprivatizációs törvénnyel kapcsolatos frakciós álláspont meghatározásakor a koalícióhoz való lojalitást részesítette előnyben ahelyett, hogy elismertetni igyekezett volna az egykori bolttulajdonosok érdekeit.
Nyílt sisakkal
A kompromisszumkeresés legmarkánsabb figurája a tavaly ősszel az MDF-ből átigazolt Kiss Gyula dr. Fagyos légkörben, de feszült figyelemmel kísért beszédében bírálta a demagógiát és a merev ragaszkodást a ’47-hez. Igen rugalmas szóval jelöli meg azt a végső pontot, amiből a kisgazdák nem engedhetnek: ez szerinte a „rehabilitáció” elve. Kiss mögé sorakozik fel most a magát polgárinak nevező szárny, amelynek nem egy képviselője ott bábáskodott a párt ’88. novemberi feltámadásánál. Szerintük ez az egész ’47-es dolog torzulás, amit a párton belüli hatalom eltolódása eredményezett ’89–90 fordulóján. A másik kompromisszumkereső a maga útját járó, önálló szakértői stábbal dolgozó, igen ambiciózus Zsíros Géza dr., aki kérdésünkre válaszolva úgy nyilatkozott: ő csak a földművelési tárcát vállalja, nem éri be holmi másodhegedűs államtitkári székkel. Neki van ideje – tette hozzá, de hát nem is lett országos pártvezető, holott a miniszterelnök elvárja a mezei párttagok szavazataiból eredő legitimitást is kormánya tagjaitól. Zsíros dr. a november közepi – tévesen ötpárti megegyezésnek nevezett – kompromisszumnak köszönhetően áll különös becsben a kisgazdák között. Egyébként az a kompromisszum is a volt földtulajdonosok értékpapírral (tehát „vécépapírral”) való kárpótlását, azaz korántsem teljes kártalanítását tartalmazza. A kompromisszumkeresők között eleddig Oláh Sándor frakcióvezető-helyettes mutatkozott a legkeményebbnek: a Magyar Hírlapnak adott múlt heti interjújában bírálta is a „koalíciós szuperlojalitást”. Oláh májusban csakugyan kritikus szavakkal illette a „Nemzeti megújhodás” programját, majd később az előprivatizációs törvény ellen szavazott.
Mindnyájan nyílt sisakkal mentek bele a nagyválasztmányi választás küzdelmeibe; csak egy-egy funkcióra vállaltak jelöltséget, dupla vagy semmi alapon. Zsíros főtitkári, Oláh elnöki jelöltségéről mondott le (nyilvánvalóan egymás javára). Szoros és felemás eredmény született: Nagy Ferenc 22 szavazattal megelőzte Zsíros Gézát, Torgyán pedig egyetlen szavazattal maradt alul Oláh Sándorral szemben. Hogy azonban valamennyi kisgazda elismerje ezt a tényt, arra a rettegett sajtónak (amely péntek délutántól ki volt rekesztve) még szombat délelőtt is várnia kellett egy darabig. Odabent a teremben ugyanis egy állítólag a padlón talált, Torgyánt támogató szavazócéduláról vitáztak, meg a központ által meghívott húsz küldöttről, akik közül csak nyolcnál érték el a szavazójog megvonását a meghívásos eljárás ellen tiltakozók. Végül azonban Torgyán az igaz demokrata nagyvonalúságával kijelentette: nem tart igényt a padlón talált pluszszavazatra.
Friss hozzászólások
6 év 9 hét
8 év 35 hét
8 év 38 hét
8 év 38 hét
8 év 40 hét
8 év 40 hét
8 év 40 hét
8 év 42 hét
8 év 43 hét
8 év 43 hét