Eörsi János

Nyomtatóbarát változat

A bizottság ülésén természetesen ott volt egykori közgazdász kutatótársa, az ÁSZ elnöke is. Kádár úgy vélte, a számvevőszék „mint a totalitárius bölcsesség kizárólagos letéteményese” az alkotmányos intézményrendszer fölé kívánja helyezni magát; szónoklatának más pontján a szép emlékű KNEB (Központi Népi Ellenőrzési Bizottság) munkamódszereihez hasonlította a számvevőkét. Ennyire a szívére vette az ÁSZ csakugyan nem hízelgő jelentését arról, hogyan kezelte minisztériuma, az NGKM a Kereskedelemfejlesztési Alapot 1991 és 1993 I. féléve között. Mi több, a számvevők ragaszkodnak megállapításaikhoz, annak ellenére, hogy ő, a miniszter nem ért egyet velük. Tehát, ahogy Kádár megmondta, a számvevők „párbeszédképtelenek”.

Valótlan mérlegek

A párbeszéd-képtelenségre rávilágít az ÁSZ jelentése is, amidőn az alap tényleges mérlegének kimunkálásáról számol be. A számvevők kiderítették ugyanis, hogy a minisztérium – számviteli lazaságok miatt – nem a valós mérleget mutatta be az Országgyűlésnek az 1991. és 1992. évekről, így aztán a számvevők segédkeztek a mérlegadatok helyrekalapálásánál. „Megjegyezzük – írja a jelentés –, hogy a tényleges adatokat csak a helyszíni ellenőrzés során tételes kigyűjtéssel lehetett megállapítani, amiben az alapkezelő (a külgazdasági minisztérium Kereskedelemfejleszési és Marketing Főosztálya) munkatársai is közreműködtek. A munka befejezését követően a közös jegyzőkönyv aláírásától viszont az alapkezelő »elzárkózott«, azaz megtagadta azt.” Mint ahogy megtagadta Kádár a bizottság színe előtt a személyi felelősségre vonást is, amit a számvevőszék jelentésében javasolt.

Az ülésen kiderült: a minisztérium mégiscsak készített azért egy intézkedési tervet, figyelembe véve az ÁSZ észrevételeit. Illetve, a minisztériumiak állítása szerint boldogultak volna ők a számvevői akadékoskodás nélkül is. A múlandóság leplével, akár a hősies szembeszegüléssel, feledtetni igyekeznek a kereskedelemfejlesztési szabálytalanságokat. Kádár nem föltétlenül sértettségből szitkozódott, inkább azért, mert a legjobb védekezés a támadás. Elvégre ő, a miniszter több eséllyel pályázhat a csalhatatlanságra, mint a számvevőszék. Mert ha nem írja alá a jegyzőkönyvet, s ekként nem teszi magáévá az elmarasztalást, akkor máris bebizonyosodik: lehet valótlan mérlegeket előterjeszteni anélkül, hogy összedőlne a Ház. Gaál Gyula, a bizottság SZDSZ-es elnöke igyekezett pontosítani némelyest a jogi konstellációt: személyileg, mondta, nem a Kereskedelemfejlesztési Alap ügyeivel megbízott főosztályvezető viseli a felelősséget, ahogy az ÁSZ írja, hanem maga a miniszter. De ezzel óhatatlanul is Kádárt igazolta, hiszen tudvalevőleg a miniszterek nem felelősek a parlamentnek.

Egy kis keresztfinanszírozás

Az 1991 márciusában létrehozott Kereskedelemfejlesztési Alap (KFA) egyike azoknak az úgynevezett elkülönített állami pénzalapoknak, amelyeknek számát egyes államháztartási reformelképzelések (többek között a szabad demokraták) szerint jó lenne csökkenteni. Egy 1993 eleje óta érvényes törvény 7 ilyen különalapra adja áldását, azelőtt viszont a kormány belátása szerint dönthetett bizonyos pénzelhatárolásokról. Így 1990 szilveszterén rendeletet alkotott az 1992. évi Sevillai Világkiállítás magyar kormánybiztosának feladatköréről (amit aztán Kádár miniszter töltött be), valamint – elkülönített pénzalapként – a Sevillai Világkiállítási Alapról (SVA). Jelentésében az ÁSZ észrevételezi, hogy ennek ellenére a minisztérium az SVA-t nem elkülönítetten, hanem a KFA-val egybemosva kezelte. A két alap között keresztfinanszírozás folyt, mégpedig hellyel-közzel a kormány jóváhagyása nélkül, s ez sértette a szilveszteri rendelet meg az államháztartási törvény előírásait.

Igaz, ’91 februárjában az első 500 milliós summa átcsoportosítását még szentesítette egy titkos kormányhatározat, további 400 millió azonban már enélkül vándorolt át a KFA-ból az SVA-ba. Az első összegből 400 milliót az SVA – jó pénztulajdonos gyanánt – hat hónapra lekötött a bankjánál, 88 millió kamatbevételt söpörve be. Mivel azonban már megindultak a sevillai előkészületek, kellett a pénz; a KFA kölcsönadott hát az SVA-nak 395 milliót (kamatmentesen). Vagyis a KFA ugyanazokat a kiadásokat kétszer finanszírozta meg. Ez igazán nem lehetett nehéz, hiszen mindkét alapot ugyanaz a minisztériumi főosztály kezelte. A kölcsön aztán kényelmes tempóban, egy-másfél év alatt csordogált vissza a KFA-ba; az SVA pedig az így támadt pénzbőségében további komoly summákat forgathatott meg a bankban, s bár a számlája ekképp újabb 93 millió kamatbevétellel hízott, még ’93 végén is 70 millióval tartozott a KFA-nak.

A pénzbőség a költségvetés bőkezű apanázsa folytán állott elő: az 1991-től 1993 első félévig terjedő időszakban közel 9,7 milliárddal támogatta a Kereskedelemfejlesztési Alapot. Más források ezt majd’ 11,5 milliárdra egészítették ki. Ebből viszont csak szűk 9,7 milliárdot költöttek el. Az alap mindvégig bővelkedett a pénztartalékokban, amelyek havonként 0,8-2,2 milliárd között ingadoztak, s 1993-ban már a legmagasabb havi kiadás sem haladta meg a befolyt bevételek 88 százalékát. Ilyen bőség mellett kényelmes lehet egy elkülönített pénzalap gazdájának bőrében lenni, „…az Alap tervszámai – írja az ÁSZ – minden évben megalapozatlanok voltak. Előfordult az is, hogy kiadási igényeiket forrástöbbletükhöz »igazították«”…


Csődkonferencia, csokornyakkendők…

De mire költötték a pénzt? A KFA rendeltetése az, hogy elősegítse a magyar termékek külpiaci megjelenését, továbbá a „központi kezdeményezésű kereskedelemfejlesztési tevékenységeket”. Többek között külpiaci tanulmányok készítését, nemzetközi kiállításokon való részvételt, külföldi hirdetéseket, külföldi minőségbiztosítást és szabadalmaztatást finanszírozhatnak a KFA-ból, vissza nem térítendő vagy épp visszatérítendő támogatással. A kiadások felét (51 százalékát) azonban a 80-as évek második felében támadt, ám utóbb a KFA-ra testált exportfinanszírozási kötelezettségek emésztették föl. További 18 százalék a titkos kormányhatározatokkal pénzelt négy kiemelt kiállításra (Sevilla, Genova, Taejon, valamint a tervezett ’96-os magyar Expo) és más, az ÁSZ szerint nem mindig kereskedelemfejlesztési célra ment el. Így mindössze 31 százalékot (szűk 3 milliárdot) vethettek be a külpiacra jutás megsegítésére, ám mégis, az ÁSZ jelentéséből kivehetően a pénzbőségben épp e „szabad rendelkezésű” források táján dúskálhattak leginkább. Ezekből maradt meg 1993 első félévének végén 1,8 milliárd, bár a támogatott kuncsaftokkal igen nagyvonalúan számoltak el. Hogy konkrétan milyen célokra (tanulmányra? kiállításra? külföldi reklámra? minőségbiztosításra?) fordították a „szabad” pénzeket, annak kimutatását az NGKM nyilvántartása nem teszi lehetővé. Annyi bizonyos, hogy előfordultak olyan kiadások is, amelyeknek az államigazgatás látta hasznát: például az NGKM 2,5 milliót vett föl a KFA-ból, a minisztérium „gépesítése” címén, 6,8 milliót pedig egy ciprusi iroda fenntartására. S hogy a Pénzügyminisztérium se maradjon hoppon, jutott neki is 1 millió a budapesti Nemzetközi Csődkonferencia megrendezésére…

A kuncsaftokkal kötött „megállapodásokban a támogatott célokat gyakran meglehetősen nagyvonalúan rögzítették” – írja az ÁSZ. A legtöbb esetben vissza nem térítendő támogatást ítéltek oda, amivel az igénylő kimutatott költségeinek 50 százalékát fedezték. Ha mégis megkövetelték a visszafizetést, akkor sem számítottak föl kamatot. Így nem egy igénylő valójában pénzügyi nehézségeinek áthidalására vett föl ingyen kölcsönt, amit aztán anélkül fizetett vissza, hogy teljesítette volna kereskedelemfejlesztési vállalását.

A támogatandó költségeket úgynevezett „listás” módszerrel számolták el, vagyis a minisztérium nem volt kíváncsi a költségeket igazoló számlákra (holott ezek ellenőrzését jogszabály írja elő), hanem csupán számlákra hivatkozó fölsorolást kért az igénylőktől. Így fordulhatott elő, hogy például egyik ipartestületünk kölni kiállítási részvételét 1,4 millióval támogatták; mivel azonban a kölni kollegák állták a kiállítási helydíjat, az igénylő kénytelen volt ehelyett egy jó borsos szállodaszámlát feltüntetni a minisztériumnak beadott papíron. Egy ipari szövetkezet pedig piaci tanulmány készítésére vett föl 5,4 millió forintot; elszámolásán három számlára hivatkozott, amelyek közül az egyik áfát is tartalmazott (holott azt nem szabadna a KFA-ból megtéríteni), a másik egy, a szövetkezet vagyonának értékelésekor fizetett szakértői díjtételt takart, a harmadik pedig, amelyről azt állították, hogy nyomda-és referenciafilm-költség, ténylegesén kendők, autóstáskák, mappák, csokornyakkendők vásárlásáról szólt…

Táblázat: A Kereskedelemfejlesztési Alap forrásai és kiadásai (A Sevillai Világkiállítási Alappal együtt) (millió forintban)

Forrás: Az ÁSZ jelentése a Kereskedelemfejlesztési Alap pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséről (1993. december)

Külpiaci tanulmánykészítés örve alatt kevés munkával jó pénzeket lehet zsebre vágni. A KFA-ból kétféle tanulmányt finanszíroznak: az „egyedi kérelmekre támogatottakat”, valamint a kutatóintézetektől megrendelt „nagy” tanulmányokat. Utóbbiak az ÁSZ szerint „egyértelműen jó színvonalúak”, csak éppen „igen áttételesen szolgálják” a kereskedelemfejlesztést, inkább a minisztérium döntéshozatalait segítik. Vagyis jószerével nem a KFA-ból, hanem a minisztérium költségvetéséből kellett volna finanszírozni őket. Ezzel szemben az „egyedi” válfajt csakugyan a kereskedelemfejlesztés ihlete hatja át, csak hát baj van a színvonallal. Két „különböző” tanulmánykészítő például csaknem azonos anyagot írt az egyik üdítő-, egyszersmind élesztőfajta exportjának kilátásairól; mindkettő kb. 20 oldal, de háromnegyed része – más írógéppel és más formátumban írva – az orosz és ukrán gazdaság költségvetési deficitjéről, valamint gabonafelvásárlásairól értekezik. Erre az alap 225 ezer, illetve 160 ezer forint támogatást fizetett ki. Egy 41 oldalas tanulmányt a bolgár piacon való megjelenés lehetőségeinek kutatására rendeltek meg, csakhogy a szerző 1986–89-es adatokat tartalmazó, tankönyvszerű leírásokkal töltötte meg a dolgozat felét, egészében pedig egy amerikai kiadványból koppintotta. A kifizetett támogatás: 330 ezer forint.

Az átháramlott pénzbőség

No és a ’96-os Expo? Két titkos kormányhatározat folytán előbb 61,4 milliót, majd 100 milliót utaltak át a KFA-ból a Világkiállítási Programirodához. Az első esetben 11,5 millió forint felhasználásáról – megfelelő szerződés-nyilvántartás hiányában – nem tudtak elszámolni. A második esetben a programiroda rögvest lekötött nyolc hónapra 70 milliót (5,3 millió forint kamatot kasszírozva be), ugyanis a programiroda csak 25 milliót kért előlegként, de egyszerre megkapta mind a 100 milliót. Amikor az ÁSZ lezárta vizsgálatát, az alap támogatásából még mindig maradt 70,4 milliója.

Aki ezek után azt híreszteli, hogy az országnak nincs pénze: az nem moshatja le magáról a nemzetárulás bélyegét.

• Belföld