Eörsi János

Nyomtatóbarát változat

Amint ismert, Csurka lemondott az elnökjelöltségről, így az MDF hétvégi országos gyűlésén már csak az alibiharcosok – Boross, Für, Katona Tamás és Lezsák – állnak ki Antall Józseffel a legfőbb poszt elnyeréséért. A monopolysta Balás egy igen informatív interjújában (Népszabadság, január 16.) csapdát emleget: hátha – fejtegeti – az elnökválasztás megelőzi az országos elnökség megválasztását, s hátha a kettő kétféle listáról történik; ez esetben Csurkát, ha mindkettőn indulna, mindkét pozícióból kipottyanthatnák. Az MDF-vezetéstől nem jött még tájékoztatás a választás lefolyásáról. Viszont az MDF heti értesítője az elnökjelölteket – köztük Csurkát – egyúttal az elnökségi tagság várományosainak listáján is szerepelteti. Igaz, ez alapszabályilag még nem jelölésnek, hanem csak ajánlásnak tekinthető.

Nem lehet tudni, vajon a január 22-i tisztújítás a mostani vagy az országos gyűlésen módosítandó alapszabály szerint történik-e. A kérdés különösen az elnökségi helyekért folyó verseny szempontjából fontos. A tervek szerint mindenképpen megnő az országos elnökség hatásköre – a belső alkotmánymódosítás egyik legfőbb jellegzetessége ez –, például kizárólagos jogot kap majd az egyéni választókerületi és listás képviselőjelöltek állításának felülbírálatára, és ő dönthet majd „az MDF alapszabályával, ill. politikai céljaival ellentétesen működő” helyi szervezetek felfüggesztéséről is. A csurkisták és a velük szövetséges monopolysták azt is szeretnék, ha az elnökség a kormánnyal szemben, ellensúlyként képviselné az alulról jövő fórumos akaratot. Szerintük nem is mind a 20 elnökségi tagot kellene az országos gyűlésen megválasztani, hanem csak 12-t, a fennmaradó 8 helyet pedig regionális választással kellene szétosztani.

Okkal mondják sokan, hogy a Csurka-dolgozat nyomán kibontakozott MDF-es hatalmi harcok (amelyek tettekben a párt csaknem teljes elcsurkásodásához vezettek) az elnökségi tagságért folytatott versenyben csúcsosodnak ki a hétvégén. A jelöltek – pardon, javasoltak – névsorában megtalálható az egész spektrum: a jobbos bázisdemokraták nevében az említett prominenciákon kívül többek között Balaskó költő, ifj. Fekete Gyula, Grosics Gyula, Horváth Béla, Király B. Izabella, Réti Miklós, Zacsek Gyula, Zétényi Zsolt képviselők, Kéry Edit színésznő, Kósa Csaba Magyar Fórumos főszerkesztő, no meg a józsefvárosi polgármester-várományos Maróti László Ferenc indul, a jobbos centrum befolyását (a még lábon álló elnökjelölteken kívül) 7 miniszter, 1 nemzetibank-elnök, 1 parlamenti elnök és 7 további igen fontos parlamenti tisztségviselő, 6 államtitkár, 3 államilag kinevezett fontos gazdasági vezető igyekszik megvédeni; indul a nemzeti liberálisok tábora (Balázsi, Debreczeni, Elek, Furmann, Mile), de szerepelnek oly magányos farkasok is, mint a besenyőktől ideszármazott Csoóri, no meg Zsebők Lajos, a környezetvédő. Szelíd csatározás várható most már, épp azért, mert sok az eszkimó, és kevés a fóka. Tippünk szerint a szavazásnál statisztikailag fogják kiegyensúlyozni egymást a jobbos romantika és a tekintélyszeretet, a változtatás illuzórikus vágya és az ettől való jogos félelem. A számok legnagyobb bűvésze pedig az ismertség indexe, amely erősen abban az irányban hat, hogy maradjon minden a régiben. Az ismertség blokkoló hatását igyekezett kihasználni a Szabó Tamás vezette alapszabály-kódexelő bizottság is: javasolja, hogy csak a szavazatok legalább felét elnyert jelölt válhasson elnökségi taggá. Ha eszerint zajlik majd a választás – ami nem biztos –, akkor előfordulhat, hogy nem lesz 20 győztes, ámbár még ez esetben is rendezhetnek újabb fordulót. A pótválasztás esélyt ad a küzdelem kiéleződésére, mivel az MDF-es küldöttek a részeredmények ismeretében ráébredhetnek, hol rontották el, kit kellene mégis csak behozniuk. De persze mindez csak találgatás.

Ami bizonyos: a legerősebb kormánypárt centralizáltabbá válik az alapszabály-módosítások nyomán. Már a módosítás mikéntje is ezt mutatja: Szabó Tamásék jól elhúzták a tervezet kidolgozását, nehogy a csurkisták és monoplysták áldatlan alapszabályvitákkal kísérletezzenek. Az alapszabály-tervezetben igyekeznek visszaszorítani az Országos Választmány szerepét. A hagyomány szerint az MDF országos vezetése a helyi és megyei paritásos választási rendszerrel delegált választmány és az országos gyűlésen választott elnökség kettős pillérén nyugodott. A helyi, bázisdemokrata pillért azonban, amely persze már eddig is jócskán ingott a kormányzási felelősség miatt, újabb csapásokkal sújtaná a bizottság, amikor legalább 150-re bővítené a választmány mostani 88-as létszámát, az elnökség tagjait kötelező erővel szerepeltetné e grémiumban, és ritkítaná az ülések számát. A választmány sok formális jogosultsága között szerepel egy olyan „vétójog” is, amely lehetőséget ad arra, hogy e felső szerv a választások idején megfúrjon egy-egy képviselőjelöltet vagy képviselőlistát. Ám e jog csakis az elnökség javallatára gyakorolható. Így bár a választmány fölülre kerül az MDF-es szamárlétrán, de csak úgy, mint a hajdanvolt államrendben az Elnöki Tanács. Lejjebb viszont megerősítik a középirányító szinteket: a megyei/fővárosi választmányok és az úgynevezett VEF-ek (választókerületi egyeztető fórumok) politikai összehangoló szerepét. Az olyan TDDSZ-es szellemű kitételeket pedig, mint hogy „a megyei (budapesti) választmány nem felettes szerve a helyi szervezeteknek”, vagy hogy „a VEF laza kötődésű helyi szervezet, amely nem felettes szerve a helyi szervezeteknek”, ki fogják húzni az MDF alapszabályából.

Ha van belső bírálat, akkor meginoghat a status quo, és Csurkáék törnek előre. Ezért az ellentétek elkenésén munkálkodó MDF-vezetés szorosabbra akarja fogni a gyeplőt, és manipulálja a tisztségmegújítást. Lelkük rajta. Ránk annyi tartozik, hogy tartsák a gyeplőt ’94-ig. Akkor beteljesítik küldetésüket.

• Beszélő