nl [Neményi László]

Nyomtatóbarát változat

Minden valamirevaló politikus azt szeretné, ha a sajtó és a közvélemény az eseményeket az ő szemüvegén keresztül értelmezné, ha olyan dolgokról beszélne sokat, amelyek neki hasznosak, s ha tapintatosan hallgatna más, számára nem igazán előnyös dolgokról. Diktatúrában a hatalmon lévő politikus(ok) ilyen irányú vágyai az irányított sajtó, a cenzúra és a Btk. megfelelő paragrafusai révén (izgatás, hivatalos személy megsértése stb.) nyernek kielégítést. Demokráciákban a helyzet jelentősen bonyolultabb: a „többet ésszel, mint erővel” elve érvényesül. Ha a politikus helyre akarja billenteni a róla kialakult srég képet, akkor stratégiát dolgoz(tat) ki a sajtó és a közvélemény kedvező irányban való befolyásolására. Szakembert alkalmaz, úgynevezett p. r. (personal relations)-szakembert, aki ismeri a közvélemény befolyásolásának és a sajtó kezelésének technikáit. Az egyik ilyen technikát Washingtonban spin controlnak, vagyis pörgéskontrollnak nevezik. Akkor alkalmazzák, ha baj történt, ha a politikus valami olyat mondott vagy tett, ami rossz fényben tüntetheti fel. A pörgéskontroll arra irányul, hogy eltereljék a közvélemény figyelmét a politikus számára kellemetlen aspektusokról. Érdekes módon ezt nem úgy csinálják, hogy áperté megmondják a sajtónak, hogy mivel kellene foglalkoznia, hanem picinyég rafináltabban: a sajtó híréhségét kihasználva olyan információkat kezdenek tudatosan terjeszteni, amelyek a célt szolgálják.

Ambivalens, értelmezésre szoruló esetekben ez a közvélemény-befolyásoló technika néha csodákra képes.

Kormányátalakítási hercehurca


Tipikusan ilyen ambivalens, értelmezésre szoruló esemény a végre-valahára lezárult kormányátalakítási hercehurca. Természetesen a miniszterelnök és a kormánykoalíció szempontjából az lett volna az igazán jó, ha ez a demokráciákban végső soron tényleg rutinügy nem válik hercehurcává. Ehhez persze a miniszterelnöknek határozottabbnak kellett volna lennie, jobban kellett volna tudnia, hogy mit is akar, és pontosabban kellett volna felmérnie a sikeres kormányátalakítás útjában heverő akadályokat. Ehelyett az történt, hogy a kormányátalakítás már decemberben befordult a sarkon, aztán tett egy kört a háztömb körül, majd még egyet, majd még egyet… Summa summarum, a választási esélyek növelésére elindított manőver nem nézett ki nagyon elegánsnak.

A miniszterelnököt nem érhette volna nagyobb szerencse annál, ami történt: a sajtó nem a halogatás okait firtatta, hanem személyi találgatásokba kezdett. A naiv, vagyis normális politikusokhoz szokott megfigyelő akár azt is hihette, hogy pörgés-kontrolőr őstehetségek munkálkodnak a miniszterelnök érdekében. S úgy gondolhatta, hogy a miniszterelnök boldog, örül a szerencséjének.

De a miniszterelnök boldogtalan volt. Az intimszférája megsértésének tekintette a találgatásokat. Mert kinek mi köze ahhoz, hogy ki lesz a jövendő ilyen-olyan miniszter? Senkinek semmi, mint ahogy ahhoz sincs, hogy ki mosogat el vacsora után Antalléknál. Elhatározta tehát, hogy spin controlt alkalmaz. Úgy Antall módra, a nyugodt erő minden méltóságával.

Spin control Antall módra

Ezt úgy kell csinálni, hogy az ember exkluzív interjút adat saját szóvivőjével saját központi orgánumának, az Új Magyarországnak. A lap munkatársa, egy bizonyos (f), aki a legfelsőbb érzelmeket nyilvánvalóan jól ismeri, felteszi lényegre törő kérdését: „Bizonyos, magukat komolynak és jól értesültnek tekintő politikai napilapok nap nap után kitartóan hozzák… a leendő kormányátalakítással kapcsolatos »megbízható információikat«.” Mi a véleménye ezekről a híresztelésekről? Juhász Juditnak természetesen rendkívül rossz a véleménye „ezekről a híresztelésekről”. „Kormányszóvivőként nem értékelem túlzottan az újságírásnak ezt a sajátságos műfaját, noha megértem az indítékot és a hajtóerőt: nagy a verseny a hírpiacon! Nem szórakoztat a »társasjátéknak« ez a formája, mert ízlésem ellen való, s mert a »jól értesültek« olyan politikusok nevével sakkoznak, akiket becsülök. Tudom, ez elhanyagolható érzelem a sajtó egyes munkatársai számára, hiszen előttük a kormányszóvivő csakis hírforrásként mértékadó, lapszerkesztési és etikai megfontolásokból aligha” – fejti ki véleményét Juhász Judit. S az ember nem tehet mást, helyeslően bólogat. Hiszen érhet-e egy szóvivőt nagyobb méltánytalanság, mint hogy hírforrásnak tekintik? S követhet-e el egy lap annál nagyobb aljasságot, mint hogy híreket akar közölni? Aztán pedig értően csettint. Hiszen lehet-e a közvéleményt annál ügyesebben és hatékonyabban kezelni, mint hogy a központi orgánumon keresztül üzenünk neki miheztartás végett? Alávaló alak, aki ezt állítja.

Itt a piros, hol a piros

Mégis be kell vallanom, hogy nekem a Fidesz p. r.-munkája jobban imponál. Orbán Viktor hétvégi nyilatkozata egyszerűen mestermű volt. A fideszes pártvezér őszintén bevallotta, hogy pártja stratégiájának kudarcba fulladása elképzelhető. Az SZDSZ ugyanis az utóbbi időben nagyon kerülgeti az MSZP-t. Márpedig a Fidesz eddig mindent az SZDSZ-szel való monogám házasságra tett fel.

Ez bizony lélegzetelállító szemtelenség. De egyúttal zseniális politikai húzás is.

Az SZDSZ és Fidesz kapcsolata úgy kezdődött, hogy az SZDSZ, a javakorabeli férfiú, cukrosbácsis módszerekkel akarta elcsábítani a Fideszt, a szende szüzet. Az ifjú hölgy azonban igen hamar rájött, hogy mily sokat érnek kincsei. Azóta csak hitegeti a szerelmi láztól bávatag udvarlóját, akit – ha túl közel merészkedik – állandóan megaláz. Ráadásul ide riszál, oda riszál, mindenkivel kacérkodik. S erre mondja Orbán Viktor, hogy: „Segítség! Elhagy a szerelmem, oda a stratégiám.”

Persze nem azért mondta ő ezt, hogy bárki is elhiggye. Nem az az igazi üzenete a közvélemény számára, hogy az SZDSZ hűtlen lett a Fideszhez, hanem az, hogy az SZDSZ balra tart, átment rózsaszínbe, elhagyta a liberalizmus zászlaját. Ilyet mások is szoktak mondani az SZDSZ-re, ha Orbán Viktor is mondja, bizonyára van is benne valami – vonhatja le a következtetést a közvélemény érdekelt része. S ha valóban ezt a következtetést vonja le, akkor akár át is pártolhat a Fideszhez, amely épp eltörli a harmincöt éves korhatárt.

Következik-e ebből, hogy a Fidesz szívesen lenne nyoszolyólány az SZDSZ és az MSZP esküvőjén? Valószínűleg nem. Hiszen mi lenne akkor a liberális kormányból, amelyre Orbán Viktor az 1994-es választások után nagy esélyt lát?

Hogy irigylem ifjonti optimizmusát.

• A hét üzenetei