Skip to main content

Kormányátalakítási hercehurca / Spin control Antall módra / Itt a piros, hol a piros

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Minden valamirevaló politikus azt szeretné, ha a sajtó és a közvélemény az eseményeket az ő szemüvegén keresztül értelmezné, ha olyan dolgokról beszélne sokat, amelyek neki hasznosak, s ha tapintatosan hallgatna más, számára nem igazán előnyös dolgokról. Diktatúrában a hatalmon lévő politikus(ok) ilyen irányú vágyai az irányított sajtó, a cenzúra és a Btk. megfelelő paragrafusai révén (izgatás, hivatalos személy megsértése stb.) nyernek kielégítést. Demokráciákban a helyzet jelentősen bonyolultabb: a „többet ésszel, mint erővel” elve érvényesül. Ha a politikus helyre akarja billenteni a róla kialakult srég képet, akkor stratégiát dolgoz(tat) ki a sajtó és a közvélemény kedvező irányban való befolyásolására. Szakembert alkalmaz, úgynevezett p. r. (personal relations)-szakembert, aki ismeri a közvélemény befolyásolásának és a sajtó kezelésének technikáit. Az egyik ilyen technikát Washingtonban spin controlnak, vagyis pörgéskontrollnak nevezik. Akkor alkalmazzák, ha baj történt, ha a politikus valami olyat mondott vagy tett, ami rossz fényben tüntetheti fel. A pörgéskontroll arra irányul, hogy eltereljék a közvélemény figyelmét a politikus számára kellemetlen aspektusokról. Érdekes módon ezt nem úgy csinálják, hogy áperté megmondják a sajtónak, hogy mivel kellene foglalkoznia, hanem picinyég rafináltabban: a sajtó híréhségét kihasználva olyan információkat kezdenek tudatosan terjeszteni, amelyek a célt szolgálják.

Ambivalens, értelmezésre szoruló esetekben ez a közvélemény-befolyásoló technika néha csodákra képes.

Kormányátalakítási hercehurca


Tipikusan ilyen ambivalens, értelmezésre szoruló esemény a végre-valahára lezárult kormányátalakítási hercehurca. Természetesen a miniszterelnök és a kormánykoalíció szempontjából az lett volna az igazán jó, ha ez a demokráciákban végső soron tényleg rutinügy nem válik hercehurcává. Ehhez persze a miniszterelnöknek határozottabbnak kellett volna lennie, jobban kellett volna tudnia, hogy mit is akar, és pontosabban kellett volna felmérnie a sikeres kormányátalakítás útjában heverő akadályokat. Ehelyett az történt, hogy a kormányátalakítás már decemberben befordult a sarkon, aztán tett egy kört a háztömb körül, majd még egyet, majd még egyet… Summa summarum, a választási esélyek növelésére elindított manőver nem nézett ki nagyon elegánsnak.

A miniszterelnököt nem érhette volna nagyobb szerencse annál, ami történt: a sajtó nem a halogatás okait firtatta, hanem személyi találgatásokba kezdett. A naiv, vagyis normális politikusokhoz szokott megfigyelő akár azt is hihette, hogy pörgés-kontrolőr őstehetségek munkálkodnak a miniszterelnök érdekében. S úgy gondolhatta, hogy a miniszterelnök boldog, örül a szerencséjének.

De a miniszterelnök boldogtalan volt. Az intimszférája megsértésének tekintette a találgatásokat. Mert kinek mi köze ahhoz, hogy ki lesz a jövendő ilyen-olyan miniszter? Senkinek semmi, mint ahogy ahhoz sincs, hogy ki mosogat el vacsora után Antalléknál. Elhatározta tehát, hogy spin controlt alkalmaz. Úgy Antall módra, a nyugodt erő minden méltóságával.

Spin control Antall módra

Ezt úgy kell csinálni, hogy az ember exkluzív interjút adat saját szóvivőjével saját központi orgánumának, az Új Magyarországnak. A lap munkatársa, egy bizonyos (f), aki a legfelsőbb érzelmeket nyilvánvalóan jól ismeri, felteszi lényegre törő kérdését: „Bizonyos, magukat komolynak és jól értesültnek tekintő politikai napilapok nap nap után kitartóan hozzák… a leendő kormányátalakítással kapcsolatos »megbízható információikat«.” Mi a véleménye ezekről a híresztelésekről? Juhász Juditnak természetesen rendkívül rossz a véleménye „ezekről a híresztelésekről”. „Kormányszóvivőként nem értékelem túlzottan az újságírásnak ezt a sajátságos műfaját, noha megértem az indítékot és a hajtóerőt: nagy a verseny a hírpiacon! Nem szórakoztat a »társasjátéknak« ez a formája, mert ízlésem ellen való, s mert a »jól értesültek« olyan politikusok nevével sakkoznak, akiket becsülök. Tudom, ez elhanyagolható érzelem a sajtó egyes munkatársai számára, hiszen előttük a kormányszóvivő csakis hírforrásként mértékadó, lapszerkesztési és etikai megfontolásokból aligha” – fejti ki véleményét Juhász Judit. S az ember nem tehet mást, helyeslően bólogat. Hiszen érhet-e egy szóvivőt nagyobb méltánytalanság, mint hogy hírforrásnak tekintik? S követhet-e el egy lap annál nagyobb aljasságot, mint hogy híreket akar közölni? Aztán pedig értően csettint. Hiszen lehet-e a közvéleményt annál ügyesebben és hatékonyabban kezelni, mint hogy a központi orgánumon keresztül üzenünk neki miheztartás végett? Alávaló alak, aki ezt állítja.

Itt a piros, hol a piros

Mégis be kell vallanom, hogy nekem a Fidesz p. r.-munkája jobban imponál. Orbán Viktor hétvégi nyilatkozata egyszerűen mestermű volt. A fideszes pártvezér őszintén bevallotta, hogy pártja stratégiájának kudarcba fulladása elképzelhető. Az SZDSZ ugyanis az utóbbi időben nagyon kerülgeti az MSZP-t. Márpedig a Fidesz eddig mindent az SZDSZ-szel való monogám házasságra tett fel.

Ez bizony lélegzetelállító szemtelenség. De egyúttal zseniális politikai húzás is.

Az SZDSZ és Fidesz kapcsolata úgy kezdődött, hogy az SZDSZ, a javakorabeli férfiú, cukrosbácsis módszerekkel akarta elcsábítani a Fideszt, a szende szüzet. Az ifjú hölgy azonban igen hamar rájött, hogy mily sokat érnek kincsei. Azóta csak hitegeti a szerelmi láztól bávatag udvarlóját, akit – ha túl közel merészkedik – állandóan megaláz. Ráadásul ide riszál, oda riszál, mindenkivel kacérkodik. S erre mondja Orbán Viktor, hogy: „Segítség! Elhagy a szerelmem, oda a stratégiám.”

Persze nem azért mondta ő ezt, hogy bárki is elhiggye. Nem az az igazi üzenete a közvélemény számára, hogy az SZDSZ hűtlen lett a Fideszhez, hanem az, hogy az SZDSZ balra tart, átment rózsaszínbe, elhagyta a liberalizmus zászlaját. Ilyet mások is szoktak mondani az SZDSZ-re, ha Orbán Viktor is mondja, bizonyára van is benne valami – vonhatja le a következtetést a közvélemény érdekelt része. S ha valóban ezt a következtetést vonja le, akkor akár át is pártolhat a Fideszhez, amely épp eltörli a harmincöt éves korhatárt.

Következik-e ebből, hogy a Fidesz szívesen lenne nyoszolyólány az SZDSZ és az MSZP esküvőjén? Valószínűleg nem. Hiszen mi lenne akkor a liberális kormányból, amelyre Orbán Viktor az 1994-es választások után nagy esélyt lát?

Hogy irigylem ifjonti optimizmusát.





























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon