(kőszeg)

Nyomtatóbarát változat

„Nem ment a bolt, kicserélték a díványokat” – idézte a régi mondást a kormányalakítás híreit hallván egy csellengő képviselő a parlamentben.

Pedig a kormányátalakításban van rendszer. Hogy működni is fog-e, azt a következő hónapok mutatják meg.

Először is: a miniszterelnök kisöpörte kormánya bukott tagjait. Horváth Balázst már az MDF-elnökségbe sem választották be, Keresztes K. Sándort a parlament környezetvédelmi bizottsága is leszavazta. Ehhez képest semmiség, hogy Siklós Csaba magára haragította a vasutasokat. A bukott miniszterek ezúttal nem kaptak kegyeleti beosztást. S mintha bukás lenne Schamschula György kinevezése is, bukás – felfelé. Erőszakos fellépése az Érdekegyeztető Tanácsban lehetetlen helyzetbe hozta a szakszervezetekkel szemben. A szovjet párttörténet ismerői tudják, hogy a politikai bizottság kegyvesztett tagjait végső eltűnésük előtt postaügyi miniszterré nevezték ki.

Másodszor a leginkább ideológiai tárca éléről távozott a leginkább ideológus miniszter. Antall a csurkisták várható felhördülését semmibe véve menesztette Andrásfalvyt. Ezzel nemcsak a párttagok aránya csökkent a miniszterek között, de csökkent a kormány küldetéstudatának szintje is. Mádl Ferenc személyében olyan miniszter kapott tárcát, akinek eddig nem volt komolyabb konfliktusa az ellenzékkel. Szívügye feltehetőleg nem a kultúra irányítása lesz, hanem az oktatás- és a tudománypolitika. A küldetéses lázt enyhíti Raffay Ernő várható menesztése is.

MDF-tag létére a semlegesség irányába billenti a kormányt Gyurkó János minisztersége. Kinevezése elégtétel az országos gyűlésen megvert nemzeti liberálisoknak, de főképp a Fórum radikális környezetvédőinek, akik gyakran kerültek szembe pártjukkal. Gyurkó – a pénzügyminisztériumi államtitkárrá kinevezendő Becker Pállal együtt – azok közé tartozik, akik szívügyeikben szuverén módon nemegyszer frakciójuk ellen szavaztak. A kiegyenlítés emberének tekintik a földművelésügyi államtitkárrá kinevezett Medgyasszay Lászlót is.

Harmadszor: csökkent a kormányon belüli feszültségpotenciál. A kormányátalakítás leglátványosabb eseménye Kupa Mihály távozása volt. Nem alaptalan azoknak az aggodalma, akik féltik az ország gazdaságát egyensúlyban tartó szigorú pénzpolitikát. A reménykedők ellenben úgy vélik, miniszterként Szabó Iván is megtanulta, az élénkítési retorika élénkítő monéták nélkül nem sokat ér. Kupa távoztával feltehetőleg megszűnnek a nyílt viták a kormány gazdaságpolitikusai között. Egyértelművé vált, hogy a gazdaság csúcsminisztere Szabó Iván. Nemcsak azért, mert a Pénzügyminisztérium a gazdaság legfontosabb minisztériuma, hanem azért is, mert Szabó Iván – Kupával ellentétben – maga mögött tudhatja az MDF-vezetés támogatását. És mert volt tárcája, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium élére egy volt beosztottja, saját kádere került. A koalíciós összetartást erősíti, hogy a lojális kisgazda-harminchatok frakcióvezetője hűségjutalmul bársonyszéket kapott.

Antall József a koalíció választási kormányát hozta létre. Ez a kormány egységesebb, mint az elődje volt. Ez a kormány megszabadult a bukott miniszterek és a küldetéses miniszterek terhétől, s így elfogadhatóbb a közvélemény, a szakszervezetek, sőt az ellenzék számára. Persze, szükség esetén képes lehet arra is, hogy akár a jövő rovására véghezvitt látványos hangulatjavító intézkedésekkel javítsa a választási esélyeit.

De mintha arra is alkalmassá kívánna válni, hogy ’94 után akár az ellenzék valamely pártjával lépjen koalícióra. A centrum felé mozdulva talán erre akarja lelkileg felkészíteni az ellenzéket. Erre az ellenzéknek is érdemes odafigyelnie.

De persze arról sem szabad megfeledkeznie, hogy Balsai megmaradt a kormányban. Az erős ember pedig továbbra is Boross Péter.

• Harmadik oldal