Skip to main content

Karambol

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Hack Péter önfejű autóshoz hasonlította az igazságügy-minisztert, aki csakazértis behajt a zsákutcába – és nekimegy a falnak. A sors fintora, hogy aznap, augusztus 31-én, amikor a szabad demokrata képviselő parlamenti felszólalása elhangzott, akkor tudódott ki, hogy a miniszter az autójával pár napja valóban nekiment, ha nem is a falnak, de egy másik kocsinak.

A parlament nyári rendkívüli ülésszakának utolsó napja presztízsvitával telt. Az igazságügy-miniszter a kormány felügyelete alá, a saját felügyelete alá akarja helyezni az ügyészi szervezetet. Ehhez alkotmánymódosításra, 257 képviselő igen szavazatára van szükség. Az igazságügy-miniszter pontosan tudja, hogy ezt nem kaphatja meg. A parlament kizárólag azért tölti a vitával az idejét, hogy a miniszter kijelenthesse, az ellenzék ragaszkodik az alkotmány sztálinista maradványaihoz.

Ha nem ez lenne a miniszter célja, akár meg is egyezhetett volna az ellenzékkel. Hiszen senki sem vitatja, hogy az ügyészség a legtöbb európai országban a végrehajtó hatalom felügyelete alatt áll. Ezt a hatalmi többletet azonban olyan intézmények és törvények szokták ellensúlyozni, amelyek valóban biztosítják a bírói szervezet függetlenségét, a büntetőeljárás bírói felügyeletét, és megszüntetik az állam vádmonopóliumát. Efféle reformokról azonban a miniszter nem óhajtott tárgyalni.

A törvényalkotásban a szabályok, a garanciák számítanak. De azért az emberi tényezőknek ezen a szigorú terepen is van szerepük. Ki akarná növelni egy igazságügy-miniszter hatalmát,

aki olyan bírókat nevezett ki bírósági elnöknek, akiket az érintett bírák többsége nem talált erre alkalmasnak;

aki ma is azt hangoztatja, hogy eljárása jogszerű volt, holott az Alkotmánybíróság kimondta, a jövőben a bírósági törvényt nem lehet úgy értelmezni, ahogy a miniszter tette;

aki úgy véli, indoklás nélkül útját állhatja a megfelelő szakmai fórumok által javasolt személyek bírói kinevezésének, mert nem tetszik neki a káderlapjuk;

aki komolyan hiszi, hogy bár a kijelentő mód a jogi nyelvben általában előírást jelent, neki mérlegelési jogot biztosít;

aki kijelenti, hogy a bős–nagymarosi erőműről szóló nemzetközi szerződés aláírói háborús bűnösök;

aki szélsőséges szervezetek gyűlésein kétségbe vonja az Alkotmánybíróság döntéseinek jogszerűségét;

aki újra meg újra alaptalannak bizonyuló feljelentéseket tesz újságírók és közalkalmazottak ellen.

Amikor Antall József februárban átalakította kormányát, a Beszélő ellenzéki lap létére pozitívan értékelte a miniszterelnök személyi döntéseit. „Persze arról sem szabad megfeledkezni, hogy Balsai István a helyén maradt” – tettük hozzá mégis, kritikusan. Most jóvátehetné a kormányfő a februári gikszert. A kereszténydemokrata Füzessy Tibort szárszói szereplése után úgyis menesztenie illenék. Az elvesztett bársonyszékért egy fontos tárcával kárpótolhatná koalíciós partnerét.

Az IM politikai államtitkára, a KDNP-s Isépy Tamás azon kevés politikusok egyike, akit a parlament mindkét oldalán tisztelnek. Miniszteri kinevezése még a kormány végjátékának idején is az eréllyel párosult bölcsesség bizonysága volna.

Majdnem azt mondtam: a nyugodt erőé.




























Kapcsolódó cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon