Skip to main content

A tornakör

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Amióta a parlamentben ülök, végtelen tornaóra részesének érzem magam. Szemben áll egymással a trikósok és a trikó nélküliek csapata, kosarazunk vagy döngetőst játszunk. Ahogy a labda átrepül egyik vagy másik térfélre, hol ők rohannak felénk, hol mi rohamozunk. Hiába ül mindenki a helyén, világosan látom, ahogy hátratorlódik a csapatuk, ha vágtában vagyunk, és látom az egyre növekvő arcokat, ha ők támadnak. Izgalmas a mérkőzés, határozottan szórakoztató.

Telik az idő, romlik a hangulat. A felpezsdült arcok elvadult pofákká változnak, egy-egy ügyesebb dobásra dühödt nyihogás, egy rossz passzra bárgyú gorilla-röhej a válasz. Játszunk még vagy verekszünk?

Az idő mintha igazolná, amit a választások előtt éreztünk. Hogy nem pártok versenyeznek itt, hanem világnézetek feszülnek egymásnak. Hogy minden szavazás: vagy-vagy; végleges választás jó és rossz között.

Vajon indokolt volt-e, hogy a címerkérdés a „Ki kit győz le?” kérdésévé váljék? A jelképek állítólag egyesítik a nemzetet. Indokolt volt hát, hogy amikor a harmadik nekifutásra a Ház éppenhogy megszavazta a koronás címert, a győztesek úgy ünnepeljék magukat, mintha valamilyen ellenség felett arattak volna győzelmet. Kit győztek le? Ha a számokra pillantunk, azt mondhatjuk: a nemzet kétharmada legyőzte az egyharmadát.

A címerkérdés, amelyet józan kompromisszummal el lehetett volna simítani, a közvéleményt megosztó, égető politikai kérdés marad a beláthatatlan jövőben is.

Ok ez vajon az örömmámorra és a himnuszéneklésre?

Ki győzött? A magyar válogatott? Vagy csupán a Fradi?














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon