Skip to main content

Tisztelt dr. Fehér Károly!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
(Népesedési megoldás értelmiségi módra – megjelent a Beszélő 1990. június 16-i számában)


Szerény véleményemet nem az Ön által szent borzalommal, egzotikus állatfajtaként emlegetett „értelmiségi nők” nevében írom. Takarítónő vagyok, 24 éves, és első gyermekemet várom (tudatosan és nagyon boldogan). Önt bizonyára megdöbbenti, hogy ennek ellenére nem szándékozom 3-4 gyermek „terhét és áldozatát” vállalni. Két gyermeket szeretnék. Ám azokat sem azért, hogy felnövekedvén ágyútöltelékké váljanak „a haza fegyveres védelmében”. És a férjemet sem küldeném keresztes hadjáratra a szomszéd népek ellen, mint ahogy ezt az Ön által felvázolt elvont és a valóságban egyáltalán nem létező HAZA-kép megkívánja. Én ugyanis úgy képzelem, hogy a Haza nem más, mint hozzám hasonló emberek közössége, és én, leendő gyermekeimmel együtt, velük pontosan egyenlő jogokkal rendelkezem. És senkinek, még az MNP Csongrád megyei elnökének sincs joga azt kívánni, hogy az én szeretteim ennek a nem létező Hazának a védelmében ártatlan (mert megtévesztett) emberek vérét ontsák, vagy saját vérükkel fizessenek.

Azt hiszem, valójában a saját hatalmát kívánja ezzel a fikcióval fenntartani, hiszen egy esetleges háborúban Ön bizonyára irányító szerepet vállalna, ami azt jelentené, hogy sok kilométerrel a front mögött íróasztalnál ülne, a csaták végeztével pedig „ünnepélyes lassú gyászzenével és fátyolos zászlók kíséretével a hősöket egy közös sírnak adná”. Egyben felhívná a lelkes, könnyen hívő fiatalokat, hogy kövessék a hősök példáját, és szintén lövessék agyon magukat.

Ön a „túltenyésztett női emancipáció ködös eszmevilágát”, a traktorhoz és esztergapadhoz kényszerített nőket állítja szembe az Ön által kívánatosnak tartott diktatúrával. Pedig nyugodtan egyenlőségjelet tehet közéjük, mert egyformán riasztó mind a kettő. Azt hiszem, szülni gyönyörű dolog. De könyörgöm, ne keverjük össze a pelenkamosást és a gyermeknevelést a képzőművészeti alkotómunkával vagy egy nagyvállalat vezetésével. A kettő egyformán fontos, de külön kategória.

Gondolt-e arra, milyen sorsa lehet egy szociális okokból vagy egyszerűen „csak úgy” nem kívánt gyereknek? Érzelmi kielégületlenség, hiányos személyiségfejlődés, bűnözés, kábítószer, alkoholizmus. Unalomig ismert fogalmak, Önt biztosan nem is hatják meg. Maradjunk a realitások talaján: Ön szerint nem a pénz fontos, hanem a „szeretet és akarat”. Ezért, ha a parlament megszavazza a kötelező négy gyereket, majd felkeresem Önt és megkérem, adjon nekem annyi szeretetet és akaratot, amennyiből az összes gyerekemnek cipőt tudok adni a lábára, ruhát a testére és kenyeret a kezébe. Amennyiben ezt nem tudja garantálni, akkor számomra, több tízezer sorstársammal együtt csak a tiltott magzatelhajtás marad. Ami azért humánusabb a legálisabb abortusznál, mert nemcsak a magzat, hanem az anya életét is veszélyezteti.

Zöld Csilla
Budapest











Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon