(Bóc Imre)

Nyomtatóbarát változat

Ismét fellángolni látszik a bérlakások értékesítésével kapcsolatos vita. Seiler Tibor szembeszáll azokkal a véleményekkel, melyek szerint az önkormányzatok „elkótyavetyélik” az állami lakásvagyont, mikor a „bérlők szemszögéből látszólag (!) igen kedvező feltételrendszerrel értékesítik a lakásokat. Rámutat a vásárlók kockázatára, ám arra konkludál, ha az emberek minden áron meg akarják vásárolni lakásukat, tegyék, ne boldogítsuk őket akaratuk ellenérc. Síklaky István ehhez fűzi hozzá, hogy az önkormányzatnak majd mégis közbe kell lépnie, ha az új tulajdonosoknak nem lesz pénzük a ház, a lakás felújítására, mikor rájuk szakad a tető.

Ismeretes, hogy az állami bérlakások felújítása mintegy 400 milliárd forintot igényelne – ezt a költségvetés az elmúlt 40 évben egyszerűen lenyelte. A bérlakások „elkótyavetyélésével” ezt a 400 milliárdot hárítják át nemes egyszerűséggel a lakosságra. Ami az emberek boldogítását illeti, jó lett volna azt is megemlíteni, hogy az eladási ajánlat szerint, ha a lakó(k) nem élnek elővásárlási jogukkal, akkor lakásuk „lakottan kívülálló részére is értékesíthető – a nyugdíjas bérlőket kivéve”. Azaz eladhatják fejük fölött a lakást. Továbbá állandó fenyegetettséget jelent a „piaci lakbérek” emelgetése és a bérlakások körüli bizonytalanság. Ezért akarják „minden áron” megvenni bérlakásukat. Síklaky István azt javasolja, ha már a lakók fejére szakad a ház, lépjen be az önkormányzat, vállalja át a lakók által megfizethetetlen költségeket, ennek fejében táblázza be magát az ingatlanra, és váljék ismét tulajdonossá. A folyamat ezek szerint a következő lehetne: a bérlakásokat államosították, a lakásellátás állami feladatnak minősült, így a bérek nem tartalmazták a lakhatás költségeit. (A statisztika a létminimum-számításoknál ma sem veszi figyelembe a lakáshoz jutás költségeit! A költségvetésbe összpontosított összegek egy hányadát visszaforgatják ugyan a lakásszektorba – ebből épültek a lakótelepes panelborzalmak, jó részét azonban elherdálják a tervutasításos rendszer szükségtelen pazarlásaira, ésszerűtlen beruházásokra, mint Bicske, Nagymaros stb. Közben a régi bérlakások állapota katasztrofálisan leromlott, új bérlakások építkezését gyakorlatilag megszüntették, a lakáshiány következtében a még nem lakók lakhatási költségei az egekig nőttek. Jelenleg a külföldi tőke beáramlása tovább növeli a lakáspiaci árakat. Megkezdik a bérlakások értékesítését, ezt a lakáspiac irreális árai miatt (a bérekhez viszonyítva!) egyesek „kótyavetyének” minősítik. A lakókkal megvetetik bérlakásukat, egyesek valóban igen jól járnak, mások viszont – bár a lakáspiac mobilitását ez is elősegíti – igen rosszul. Utóbbiaknak, ha már a fejükre szakad a ház, az önkormányzat segítségérc siet, átvállalja költségeiket (vagy ezek egy részét), és az ennek megfelelő tulajdonrészt „rátáblázza” az ingatlanra, így az önkormányzat újra tulajdonossá válik, azaz újraállamosítja az általa eladott lakást. Ezek után kezdődhet az egész elölről, a „rátáblázás” ismét eladható vagy a lakás „résztulajdonosának”, vagy kívülálló részére. Zseniális!

Talán azon is el lehetne gondolkodni, hogy – mint minden normális piacgazdaságban – a béreknek tartalmazniuk kell a lakhatás költségeit, beleértve a lakásszerzés költségeit is, utóbbiakat megfelelő banki – többnyire kedvezményes – hitelfeltételekkel, melyeket utólag nem lehet önkényesen módosítani (lásd kamatadó). A bérlakások felújításához is ilyen banki hitelkonstrukció létesítésére lenne szükség az újraállamosító tulajdonosi betáblázás helyett.

• Visszabeszélő