Nyomtatóbarát változat
K. F. mesteri glosszája egyenesen – túl egyenesen – eredezteti az előbbiből az utóbbit, a szerencsi (kisbéri stb.) kudarcból az egész magyar demokrácia megroppanását A lakonikus stílus eleganciája elbűvöl; a gondolatmenet választóellenes elfogultsága és a zord végkövetkeztetés („újjászületik a kádárizmus”) ellentmondásra ingerel.
A tényekkel nincs vitám: megbukott Szerencsen koalíció és ellenzék egyaránt. Talán nincs is értelme firtatni, ki bukott nagyobbat Meglehet, éppen mi, liberálisok, a népszerűségi listák eddigi favoritjai. A konklúziót azonban – hogy tudniillik itt „tiltakozásról” van szó az új rendszer, a parlamentarizmus ellen – éppoly igazságtalannak érzem, mint amilyen elhamarkodottnak.
Ha a fenn szól és a lenn nem felel, nem bizonyos, hogy a magyarázat a megszólítottak süket megátalkodottságában keresendő. Nemde éppúgy elképzelhető, hogy a megszólítás módjában, a feltett kérdésben, a megszólítok személyében vagy a magas politika ízetlenségeiben lelhető fel a hiba?
„A pártnak le kell vonnia a tanulságot” – ígéri K. F. Első olvasatra ez az SZDSZ önvizsgálatra szóló, örvendetes felhívásaként csengett fülemben. Korán örültem, hiszen a folytatás rögvest megtorpan a kifelé és lefelé mutogatásnál, a választók leckéztetésénél és gyanúsítgatásánál.
Hogy „az emberek élik a maguk életét, nem törődnek vele, miről döntenek ott fenn…”, még nem kádárizmus; választóközönségünk magatartása csak annyiban rendellenes, hogy máris a stabil demokráciák lakosainak kényelemszeretetét másolja instabil körülmények között, lélekben megelőlegezve egy olyan biztonságot, ami még nem létezik, s amelyet – többek között – neki lehetne megteremtenie. Többek között, hangsúlyozom, mert a felelősségnek fokozatai vannak, s a legsúlyosabb távolról sem az övé.
S az sem jellegzetes posztkommunista furfang, ha „csendben kijátsszák az életüket befolyásoló döntéseket”; ez inkább a civil társadalom másutt is természetes önvédelmi reflexe a folyamatosan beavatkozó (és az egyre üresebb zsebekben matató) államhatalommal szemben. (Mi ne értenénk meg ezt, akik magunk is a „kevesebb és olcsóbb államot!” jelszót visszhangoztuk?)
A nép, ez a lomha, de éber kolosszus, igenis rajta tartja a szemét a politika mozdulásain. Akkor felel, ha illendően szólítják meg, s arról beszélnek hozzá, ami valóban érinti, s főleg, kiutat kínál. Nem szíveli a nagybetűs elvontságokat, de kedveli új szabadságát, melynek elidegeníthetetlen része az is, hogy alkalmanként ne éljen vele – különösen önmaga ellenére! Ne rökönyödjünk meg, ha fintorog korcs választási rendszerünkön (mely szavatolja a második fordulók unalmát, s ezzel eleve feleslegessé degradálja az elsőket is), vagy ha vállat rándít az urnák elé csalogatásra, ha annak fő tétje egyelőre csupán saját további elnyomorodásának szentesítése! S mit felelünk mi, nem régi liberális kedvencei, ha egyszer keményen visszakérdez: hova lett a tavalyi ellenzéki erély? Hol az alternatívátok, s ha van, miért nem képviselitek a régi tűzzel? Miért rám mérgelődtök, miközben a parlamentben egyre halkabbak és bocsánatkérőbbek ellenérveitek, és egyre lemondóbbak tiltakozó gesztusaitok?
A népnek édestestvére a másik óriás, a nagylelkű, okos, határtalanul türelmes liberális demokrácia. Elnéző mosolyából időnként kijut esküdt ellenségeinek is. Hát akkor miért épp meggyötört fivérére ráncolja szemöldökét?
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét