Skip to main content

Jegyzet K. F. jegyzetéhez

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
(Kőszeg Ferenc: Érvénytelen. Beszélő, 33 szám)


K. F. mesteri glosszája egyenesen – túl egyenesen – eredezteti az előbbiből az utóbbit, a szerencsi (kisbéri stb.) kudarcból az egész magyar demokrácia megroppanását A lakonikus stílus eleganciája elbűvöl; a gondolatmenet választóellenes elfogultsága és a zord végkövetkeztetés („újjászületik a kádárizmus”) ellentmondásra ingerel.

A tényekkel nincs vitám: megbukott Szerencsen koalíció és ellenzék egyaránt. Talán nincs is értelme firtatni, ki bukott nagyobbat Meglehet, éppen mi, liberálisok, a népszerűségi listák eddigi favoritjai. A konklúziót azonban – hogy tudniillik itt „tiltakozásról” van szó az új rendszer, a parlamentarizmus ellen – éppoly igazságtalannak érzem, mint amilyen elhamarkodottnak.

Ha a fenn szól és a lenn nem felel, nem bizonyos, hogy a magyarázat a megszólítottak süket megátalkodottságában keresendő. Nemde éppúgy elképzelhető, hogy a megszólítás módjában, a feltett kérdésben, a megszólítok személyében vagy a magas politika ízetlenségeiben lelhető fel a hiba?

„A pártnak le kell vonnia a tanulságot” – ígéri K. F. Első olvasatra ez az SZDSZ önvizsgálatra szóló, örvendetes felhívásaként csengett fülemben. Korán örültem, hiszen a folytatás rögvest megtorpan a kifelé és lefelé mutogatásnál, a választók leckéztetésénél és gyanúsítgatásánál.

Hogy „az emberek élik a maguk életét, nem törődnek vele, miről döntenek ott fenn…”, még nem kádárizmus; választóközönségünk magatartása csak annyiban rendellenes, hogy máris a stabil demokráciák lakosainak kényelemszeretetét másolja instabil körülmények között, lélekben megelőlegezve egy olyan biztonságot, ami még nem létezik, s amelyet – többek között – neki lehetne megteremtenie. Többek között, hangsúlyozom, mert a felelősségnek fokozatai vannak, s a legsúlyosabb távolról sem az övé.

S az sem jellegzetes posztkommunista furfang, ha „csendben kijátsszák az életüket befolyásoló döntéseket”; ez inkább a civil társadalom másutt is természetes önvédelmi reflexe a folyamatosan beavatkozó (és az egyre üresebb zsebekben matató) államhatalommal szemben. (Mi ne értenénk meg ezt, akik magunk is a „kevesebb és olcsóbb államot!” jelszót visszhangoztuk?)

A nép, ez a lomha, de éber kolosszus, igenis rajta tartja a szemét a politika mozdulásain. Akkor felel, ha illendően szólítják meg, s arról beszélnek hozzá, ami valóban érinti, s főleg, kiutat kínál. Nem szíveli a nagybetűs elvontságokat, de kedveli új szabadságát, melynek elidegeníthetetlen része az is, hogy alkalmanként ne éljen vele – különösen önmaga ellenére! Ne rökönyödjünk meg, ha fintorog korcs választási rendszerünkön (mely szavatolja a második fordulók unalmát, s ezzel eleve feleslegessé degradálja az elsőket is), vagy ha vállat rándít az urnák elé csalogatásra, ha annak fő tétje egyelőre csupán saját további elnyomorodásának szentesítése! S mit felelünk mi, nem régi liberális kedvencei, ha egyszer keményen visszakérdez: hova lett a tavalyi ellenzéki erély? Hol az alternatívátok, s ha van, miért nem képviselitek a régi tűzzel? Miért rám mérgelődtök, miközben a parlamentben egyre halkabbak és bocsánatkérőbbek ellenérveitek, és egyre lemondóbbak tiltakozó gesztusaitok?

A népnek édestestvére a másik óriás, a nagylelkű, okos, határtalanul türelmes liberális demokrácia. Elnéző mosolyából időnként kijut esküdt ellenségeinek is. Hát akkor miért épp meggyötört fivérére ráncolja szemöldökét?
















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon