Skip to main content

Tisztelt Szerkesztőség!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A múlt héten mindenki számára világossá válhatott az az amúgy is fényesen világító tény: a kormány a helyén van, ura a helyzetnek. Célja a legalapvetőbb kérdés megválaszolása, a legfontosabb probléma megoldása. Persze, ez nem a gazdaság, az infláció, a nyomor, a munkanélküliség. Nem a „Lenni vagy nem lenni”, hanem a „ki vagyok én”. Ludassy Mária kijelentése, hogy jó két évszázados dolgokkal foglalkozunk, nevetséges, hisz mióta ember néz az égre, az egyetlen reménye, hogy megtudja, kicsoda. Ki a kormány? Mik a kormánypártok? Kik a kormánypártiak?

Mindenekelőtt normális emberek. Ezt nem mástól, mint Makovecz Imrétől olvashattuk már jó régen. Pontosabban nem is ezt, hanem azt, hogy most (megengedi) a nem kormánypárti nem normális. Kétségkívül Makovecz nem az önazonosság szakembere, segítségére sietett hát egy állatorvos. Az őszi futtatások nagy kedvelője (nem tévesztendő össze az írói munkásságossal és egy zsokéval) kijelentette, hogy a kormánypártiak nem pigmeusok, és nem akarják Róma pusztulását (szerintem a pigmeusok sem akarják Róma pusztulását, bár az igaz, hogy nem rómaiul álmodnak).

Ideje volt már, hogy miniszterelnökünk összefoglalja a „ki vagyok én” megoldására összegyűlt válaszokat. Bölcs kormányfőnk kezében és fejében összefutottak a szálak. 1. A kormánypártiak nem hazaárulók; 2. nem politikai, alkati és nem pszichiátriai ellenzékiek, egyszóval (hárommal) a kormánypártiak nem ellenzékiek.

Éjjel, miután kikapcsoltam a televíziót, megvilágosodtam. Álmot láttam. Az emelkedő nemzet liftkezelőinek (ezt az álomképecskét nem én találtam ki, hanem ama írói munkásságok) legjobbika, minden magyarok miniszterelnöke be-/felültetett mindannyiunkat a liftbe/re. Itt volt mindenki: az önsorsrontók, pszichiátriai esetek, kárvallottak, kárpótoltak, kártevők, kisdedek, hetesóvodások, hetérák, kisgazdák, földmunkások és polgárok, pártok, önostorozó ostorcsattogtatók, csúsztatok, marxisták, anarchisták, jehovisták, trappisták, bencések, a Toldy Gimnázium, sátánisták, rasszisták, lila és zöld majmok, fehér elefántok, rózsaszín flamingók, vörösek, kékek, zöldek, meg ne fogd a tehén farkát, rockerek, popperek, Peyerek, anya, apa, gyerekek, csupa szív, szeretet, Tamások, Gáspárok, Menyhértek, Boldizsárok, Ivánok, Gézák, Saroltok, Istvánok, Gizellák, Imrék, Gyulák, Koppányok, Vaták, alkatilag ellenzékiek: bénák, süketek, vakok, eszementek, bélpoklosok, normális kormánypártiak: Pálfy G.-k, Király B.-k, Ugrinok, Makoveczek, svéd-csepp- törökméz-, bugyi-, szemfesték-, mósusz-, sorsjegy-, lufi- és hazaárusok, szemforgatók, albigensek, skizmatikusok, latrok, urak és szolgák és valahány név a naptárban, mind összegyűlt kis nemzetünk a liftben, álmomban.

A liftkezelő már nyúl a gombért, egy van belőle, rajta egy hegyére állított nyíl, fölötte egy felirat, már nagyon álmos vagyok álmomban, de azért még ki tudom betűzni: NEMZETI KICSINYÍTŐKÉPZŐ. Éppen elalszom álmomban, vagyis éppen fölébredek, hát ebből már úgy látszik, sosem lesz emelkedés.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon