(Bodor Pál), (Stefka István)

Nyomtatóbarát változat

Jókedvünk tere

A Beszélő február 15-i száma Bodor Pál írót a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnökét hívta meg Beszélő-beszélgetésre. Ebben az interjúban, a mi közkedvelt „Muornuszunk” felmelegítvén egy a televízió, A Hét című műsorának egy felvett, de le nem ment riportját, részletesen foglalkozik az én ebben játszott szerepemmel is. Mivel Kőszeg Ferenc, a Beszélő főszerkesztője külön rovatot nyitott arra, hogy a lapban megtámadottak válaszolhassanak, s erre biztatja az érdekelteket, élni kívánok ezzel a lehetőséggel.

Bodor Pál nyilatkozatában nagyon részletesen elmondja az el nem készült interjú történetét. Egy viszontválaszban mindezt idézni illetlenül sok lenne. A lényeg az, hogy ő kezdeményezte a tévészereplést, mert mint a MÚOSZ elnöke igazságot akart tenni egy a Sajtószabadság Klubban elhangzott kijelentés kapcsán.

A Hét a beszélgetésre nekem adott megbízást. A történtekről Bodor a következőket mondja: „Megérkezett aztán Stefka és stábja, Stefka kolléga a számba nyomta a mikrofont, és azt kérdezte, nem gondolom-e hogy a MÚOSZ elnökének feddhetetlennek kellene lennie? Mit szólok a Járai Judit cikkében megfogalmazott vádakhoz.”

Bodor elfelejti megemlíteni, hogy ebben a bizonyos Járai-cikkben arról van egyebek közt szó, hogy a MÚOSZ elnöke hajdanán versben köszöntötte a Kárpátok géniuszának uralomra jutását. Tette ezt pedig csupán jó szándékból az erdélyi magyarság érdekében. Bodor Pál politikai hitelessége érdekében a születésnapja alkalmából írt Sütő András-cikkre hivatkozott. Mi hajlandóak lettünk volna ebből idézni, de ehhez valóban fel kellett hívni Sütő Andrást, hogy hozzájárul-e ehhez. Ez, gondolom, része a korrekt újságírói gyakorlatnak. Ám ekkor Bodor Pál kikötötte, hogy nem éri be a cikk egy részének idézésével, hanem a teljes dolgozat felolvasásához ragaszkodik. Ez a műsorban több mint 3 percet vett volna igénybe. Egy nekrológszerű születésnapi köszöntés felolvasása pedig nehezen képzelhető el egy élő műsorban. Gondolom, ezt ő is pontosan tudta, ugyanúgy, mint a közelmúltban Horn Gyula, aki a maga 13 percét kérte ugyanúgy számon A Héttől. Úgy tűnik, ez a makacsság egy jól bevált módszer arra, hogy vissza lehessen vonni az elhangzottakat.

Amennyire ismerem a világ szabad televízióinak, rádióinak gyakorlatát, a riporternek sehol nem az a dolga, hogy csak tartsa a mikrofont, és feltegye az előre jól átrágott kérdéseket. Szóba hozni az épp akkor nagyon időszerű kínos témákat, ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy az ember a beszélgetőpartner szájába nyomja a mikrofont. És a hamisítás sem itt kezdődik. Bodor úrral tulajdonképpen egy korrekt megállapodást kötöttünk, amikor interjúját levettük annak A Hétnek a műsoráról, és ehhez ő egyértelműen hozzájárult. Az ügynek ilyen tendenciózus felemlegetése mindennek nevezhető, csak korrektnek nem. A Ceausescu-dicsőítés ugyanis valahogy kimaradt mostani nyilatkozatából is.

Elmondta viszont, hogy ő igenis dicsérte Ceausescu diktatúráját máskor is; ha Páskándi kiszabadításáról vagy a Csángó Nyelvjárási Atlasz kiadásáról volt szó. Ezek szerint a cél szentesíti az eszközt? S ad abszurdum, dicsérhetjük-e akkor Kádárt, hogy Rákosi helyett ő vállalta az 1956-os forradalom utáni rendcsinálást? Ez az áldozatkészség nekem nem rokonszenves, és nem is teljesen hiteles.

Ugyanakkor mint a MÚOSZ elnöke a Magyar Sajtó című szakmai lapban felkérdezi a hazai kollegák múltját. Nem lehetséges-e, hogy ők is valami titkos nemes ügy miatt dicsérték a rendszert?

Bevezetőben azért neveztem Diurnusz helyett Muornusznak Bodor Pált, mert az utóbbi hetekben a Népszabadságban mindennapos rovatát már nagyon sűrűn a sajtócsaták küzdőterének használja. Közölte például egy megálmodott újságírói eskü szövegét. Gondolom, hogy ezt az esküt mint elnök úrnak először neki illenék letenni.

Budapest, 1992. március 3.

Stefka István

Válasz Stefka Istvánnak

Tisztelt Kollega!

Nincs humorérzékem az eszközként használt, tudatos pontatlansághoz. Nem is célravezető. Az olvasó például az én cáfolatom nélkül, magától is rájön (sőt, Öntől jön rá, Stefka kollega!), hogy Bodor aligha ragaszkodhatott Sütő András „teljes dolgozatának beolvasásához” – hanem, természetesen, csak idézett belőle. Az olvasó arra is rájön, hogy alighanem Bodor mond igazat: ő A Hétnek a MÚOSZ programjáról, nem pedig Járai cikkéről kívánt nyilatkozni. Elvégre, ha erre a cikkre válaszolni kívánt volna, az interjú készültekor már rég és számos fórumon megtehette volna. Másrészt, mert javaslatát A Hétnek 1991. október 13-án tette meg (Várkonyi Balázs ezt bizonyára nem fogja letagadni), amikor Járai cikkének még se híre, se hamva. Viszont közérdekűnek tetszett, hogy a MÚOSZ néhány napja választott elnökének van-e stratégiai elképzelése.

De hát tessék belegondolni: ha Bodornak olyan nagyon akaródzott volna épp a tévében válaszolni a Járai-cikkre, akkor viszont miért nem élt boldogan az alkalommal? A Stefka úr felajánlotta hat perc erre igazán bőven elég lett volna – még az a bizonyos 3 perces Sütő-idézet is belefér… Csakhogy én ahhoz ragaszkodtam, hogy elmondjam: milyen kíván lenni a MÚOSZ – és ez már nem fért bele a hat percbe, amelyben Stefka úr erőltetésére a Járai-cikkről is beszélnem kellett.

Az igazság: az Új Magyarországban sem válaszoltam az ott megjelent Járai-cikkre – ami a legkézenfekvőbb megoldás lett volna – és boldogan megelégedtem azzal a kollektív tiltakozó levéllel, amelyet Kányádi Sándortól Szőcs Gézáig, Cs. Gyímesi Évától Kántor Lajosig, Bálint Tibortól Lászlóffy Csabáig, Fodor Sándorig sorsom  megannyi alaposabb ismerője adott közre válaszképpen a lapban; boldoggá tett, amikor Csép Sándor, a kolozsvári magyar rádió és tévéstúdió főszerkesztője közölte: Tőkés László is csatlakozik e kollektív levélhez; örültem, hogy a lapokban olyan kitűnő, itt élő erdélyi kollegák válaszoltak helyettem is, mint Csiki László, Kenéz Ferenc, Keszthelyi Gyula, Erdélyi Lajos, Brassai Sipos András, Kibédi Vargha Sándor; örültem, hogy otthon, Erdélyben, a magyar rádió- és tévéműsorok, a sepsiszentgyörgyi Háromszék, a kolozsvári Szabadság (stb. stb.) válaszolt helyettem is; de válaszolni akart és akar még az erdélyi szellemi és közélet számos szereplője és főszereplője… Sütő András idézete hiába volt türelmetlenül hosszú A Hétnek: Vitray Tamásnak Sütő végül külön interjúban mondta el a televízióban véleményét ez ügyről.

Magyarán: akik sorsomat ismerik, meg vallomásaimat is, azok – úgy tetszik – valamivel többre becsülik kevés erényemet, érdememet sok tévedésemnél, vétkemnél.

1992. március 6.

Bodor Pál

• Visszabeszélő