Skip to main content

[Olvasói hozzászólás és szerkesztőségi válasz]

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Tisztelt Szerkesztőség!

Akár nyilvánosságot kap, akár nem: úgy érzem, hangot kell adnom aggodalmamnak. Teszem mindezt azért, mert úgy érzem – s talán nem vagyok egyedül –, hogy az SZDSZ-féle szociálliberalizmus időnként szerepzavarokkal küzd. Pontosabban: sokszor a gyakorlatban olyan megnyilvánulásokkal találkozhatunk, amelyek idegenek e dogmanélküliséget magáénak tudó, de bizonyos alapelveket magáénak valló élet- és politikai stílustól.

Liberális barátaimmal együtt többen meglepődtünk Kis János nyilatkozatán. Nem azon, amit a kormányról mondott a benzincsőd miatt (ebben, azt hiszem, nagyon sokan egyetértünk), hanem azon, hogy nem érzékeltette azt, hogy a demokrácia azt jelenti: csak úgy gyakorolhatja mindenki jogait, hogy mást ezzel ne sértsen. Enélkül viszont még nekünk liberálisoknak is az az érzésünk támad, hogy a televízióban beolvasott nézői vélemény igaz: „a kormány ostoba volt, az ellenzék pedig ezt arra használja fel, hogy tőkét kovácsoljon belőle”.

A Fidesztől Fodor Gábor viszont érettebben nyilatkozott. És itt rögtön ennek kapcsán a másik problémára is hadd térjek ki. Nem sikerült egy olyan szelekciós belső rendszert kialakítanunk, amely lehetővé tenné azt, hogy a Fodor Gáborhoz hasonló, nyugodt, reális gondolkodású, politikusi vénával rendelkező emberek választódjanak ki sorainkból. Talán az utóbbi időben csak Hack Péter esete kivétel ez alól, de be kell vallanunk, hogy a választások azt mutatják: Fodor Gábor és Orbán Viktor jobban „eladta magát”, mint a mi pártelnökünk és ügyvivőink.

Hogy ezt néhányan kezdik felismerni, arra jó példa Tamás Gáspár Miklós esete. Példamutatóan liberális demokrataként nyilatkozott a Beszélő 42. számában. Ráérzett arra, hogy széles látóköre, rendíthetetlen igazságérzete – ezt én állítom róla! – hiába társul zolai éles nyelvével, fejlett kritikai érzékével; ez most nem mindig hasznos a pártjának. Átadta a helyét – és remélem, segít a kiválasztás kritikájával. Ugyancsak remélem, hogy a rettenthetetlen demokrata Tölgyessy Péter borotvaéles eszével és fantasztikus jogi tudásával Pető Ivánnak segítségére lesz.

Példamutató emberek ők számunkra, de – ahogy a saját vidéki szervezetemnél látom – sokszor sajnos a hasonlóan tisztességes visszavonulók helyét karrieristák és köpönyegforgatók töltik be. Azonkívül tehát, hogy a nálunk tehetségesebbeket előreengedjük, erős kontrollra, körültekintésre van szükség.

Végezetül még két dolgot. Hibásnak tartom azt, hogy magunkról túlságosan egy csodatevő szakembereket tömörítő párt képét akarjuk kialakítani. (Még akkor is, ha feltételezésünk szerint kevésbé dilettánsán láttunk volna a kormányzáshoz.) Nem szabad túl nagy kontrasztot létrehozni eddigi és ezutáni hibáink és az ideák között. A másik dolog – immár utolsó megjegyzésként – szintén a hitelességhez tartozik: minél többször tudunk higgadtan, szakértelemmel felülemelkedni görcsös pártérdekeinken, minél inkább hosszú távon gondolkodunk, annál több esélyünk van arra, hogy az a maradék réteg, amely még elmegy választani, ránk szavaz a jövőben.

Pécs, 1990. X. 28.

Üdvözlettel:

Dr. Maul Tamás

Kedves Olvasónk!

Köszönjük a levelet, mi is úgy véljük, hogy sokak véleményét fogalmazta meg. Csak egy apró megjegyzést engedjen meg: olyan politikai tehetségek, mint Fodor Gábor, bizony ritkán születnek.

a szerk.


























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon