Skip to main content

Ál-cárevics / Orvostörténet / A jogállam előnye

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Figyelmes, tapintatos, türelmes. Vitapartnereit édes teasüteménnyel kínálgatja, teljesen átéli szempontjaikat, inkább semmit sem mond, semhogy emberi jogaiban bántsa meg a vele szembenállót. Így írják le a jó demokratát a szövegkönyvek.

Nem teljesen így jellemzik azonban a régi demokratát a történetírók. Az Alpok lábainál élő németek, vastag derekú sváb és bajor legények például évszázadokon át vetélkedtek, melyik lesz a híresebb lándzsás katona. Évszázadokon át versengtek – a második helyért. Mert az elsők, az örök legjobbak mindenképpen a helvétek, a svájci ősdemokraták voltak. A korai briteket, hollandokat úgyszintén rendkívül erőszakos, kötekedő, brutális fickókként írják le a társadalomtörténészek. Autonómiájukat, emberi jogaikat leginkább annak köszönhetik, hogy senki nem támadhatta meg büntetlenül őket.

Ál-cárevics

Az elmúlt héten mintha ezek a férfias őslények elevenedtek volna meg a magyar televízió irodáiban. Nahlik úr, az új alelnök nemhiába árulta el a Heti Világgazdaságnak, hogy kész „nemzeti programcsomaggal” rendelkezik, amit csak be kell vezetni.

Nem mondhatnánk, hogy idejét vesztegette, alighogy átlépte a tévéház küszöbét, már intézkedett is. Nem Hankiss úr, a távol levő elnök volt az egyetlen, akiben ez az elsöprően dinamikus kezdés riadalmat és megbotránkozást váltott ki. Kiderült azonban, hogy Hankiss úr, e kicsikét tétovának, álmatagnak, szétszórtnak gondolt liberális, vészhelyzetben jóval többre képes, mint puszta riadalomra. Bizony, kemény viszonthoroggal válaszolta meg, amiért orrba merészelték verni!

Szapora fegyelmi büntetésekkel próbálta lelassítani Nahlik úr offenzíváját. Nem is biztos, hogy teljesen sikertelenül. Igaz, a miniszterelnök szerint ezek a büntető lépések nem érvényesek, nem számítanak, mivel, úgymond, Nahlik úr helyettes államtitkár. Úgyhogy csak ne nagyon fegyelmezgessen Hankiss úr, mert a végén majd még ő talál repülni.

De igenis fegyelmez, replikázott Hankiss úr. Méghozzá érvényesen, mert mivel Nahlik úr nem igazi, legfeljebb pszeudohelyettes államtitkár… Különben is, közben összebarátkoztak, tette hozzá, és elutazott.

Így kell, így helyes! Keményen ellenállni, amíg az intézményes függetlenség a tét. Amikor már nem az, akkor lehet tárgyalgatni. A belső, részletes tartalomról meg marakodjanak az odabentiek.

„Szocialista vívmányainkhoz hozzányúlni senkit nem engedünk, azokat bántani senkinek sem szabad!” – mondotta néhai Leonyid Brezsnyev. Hát még demokratikus vívmányainkhoz nyúlni mennyire nem szabad!

Orvostörténet

Érhet-e nagyobb szerencse tudós elemzőt, mint hogy ő maga kreálja, idézi elő vizsgálódásának tárgyát? Mennyivel bensőségesebb úgy vizsgálódni, hogy tárgyunk nem kívülről, hanem önmagunkból fakad!

Pontosan ez a szerencse érte az elmúlt hét végén dr. Antall Józsefet.

Mint ismeretes, kormányfőként és legfelső költségvetési felelősként a magyar orvostörténet eddigi legnagyobb demonstrációját sikerült előidéznie. Ki lehetne méltóbb a történeti súlyú esemény megörökítésére s tanulságainak kiértékelésére, mint dr. Antall József, az enciklopédikus tudású orvostörténész?

Sorok íróját meglepte a hétvégi demonstráció mérete. Többek között azért is, mert ha nem téved, a korai MDF, a lakitelki gondolat egyik leglelkesebb követője, mindjárt a történész, a népművelő, a magyartanár után, a főorvos, az osztályos orvos, az ál- és körorvos volt. Legalábbis akkoriban, mert most már úgy látszik, ők is morzsolódnak. Persze nem tudni, igazából hányan jöttek főorvosok, MDF-hívők tüntetni, hányan maradtak otthon. Lehet, hogy mégsem morzsolódnak annyira.

De majd fognak, ha lakítelki utószózat, meg persze fizetés helyett olyan manipulációkkal kell találkozniuk, mint amilyenekkel a késősztálinista vonzalmairól ismert rendőrtábornok próbálkozott. Ne hozzák a gyereket, mert provokáció készül. Legjobb lenne, ha ők maguk sem jönnének… Ehhez képest, miként az otthon hagyott vagy elhozott gyerek is pontosan tudhatta, sem provokáció nem történt, sem pedig fokozott rendőri készenlétet nem biztosítottak. Csak egy kis ügyeskedés történt…

Feltétlenül ily módon szükséges a Magyar Köztársaságot megoltalmazni a kórházi nővérkék haragjától? Még mindig nem akad alkalmasabb oltalmazónk? Neosztálinista késztetések helyett, mondjuk neodemokrata hajlandóságokkal.

A jogállam előnye

Múlt év őszén, amikor a nagy erkölcsi vita dúlt, sorok írója szégyenkezve és kényszeredetten beismerte, hogy nincs világos álláspontja a Zétényi–Takács-beterjesztéssel kapcsolatban. De, hogy még rosszabb legyen, még csak nem is azért, mert a szép jövőt, a vegytiszta jogrendszert, fehér kesztyűs jogállamot állította szembe önnön ordas gyűlölködésével, és nem jutott dűlőre. Nem jogról, magasztos eszmékről volt itt szó. Inkább csak pszichológiáról meg neveltetésről.

Sorok írója, minek is tagadná, annyira nem szereti az ávóst meg az R-csoportost, hogy képtelen nekik bármi jót is kívánni. Másfelől meg úgy nevelték, ne akarjon bosszút állni, különösen ne, ha legyengült, megfáradt már a heveny gyűlölet.

Ilyenkor az ember, akárcsak a részeg, ide-oda dülöngél, képtelen megmaradni a lábán. Majd Sólyom úr, az alkotmánybíró egyenesbe állítja, mondogatta múlt év őszén sorok írója.

Mindezt remélem érti az Olvasó, nem magam, hanem a példa kedvéért hozom elő. Sok más ember is így van ezzel a történelmi igazságtétellel.

Mindebből egy nagy tanulság adódik: tisztelet és becsület a jogállami létkeretnek, az újfajta alkotmányos struktúrának! Ha nem lennének ezek a keretek, a mi nemzedékeink, tele ellentétes motívumokkal, gyűlölségekkel, rögeszmékkel, akár az idők végeztéig futhatnák a maguk morális köreit.

Így viszont hála a törvénynek, amit nem is értünk, nem is élünk át igazán, kis időre mindenesetre leállhatunk.

Igaz, megúszták az R-csoportosok. Viszont mi is megmenekültünk a saját bosszúnktól.
















































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon