Skip to main content

A lázadó Koppány / Középpártokat!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


„Te szerencsétlen ember! Eredj, eredj innen! Eredj, eredj innen!” – mondotta jóságos nagy királyunk, szent jobbját a térdeplő vállára helyezve, az éji hálótermébe lopózott, ott azonban a sugárzó szentség hatására összeomlott, tőrét elhullajtott, vezeklő merénylőnek.

Máig eleven, egyetemes példázat! Még ha esetleg nem is pontosan úgy történt, ahogyan Benedek Elek tüneményes regéje elmeséli…

Bocsássunk meg a vétkezőknek, kritikusainknak, pártütőinknek! De ne marasztaljuk őket! Számos egyéb Szent István-i intelem mellett bárha ez a tanulság sem kerülte volna el az ünnepi beszédére készülő dr. Antall József figyelmét!

A lázadó Koppány

Rövid két hete még csak, hogy sorok írója, érzékelvén a költő bősz lelkiállapotát, azt merte tanácsolni az MDF illetékeseinek, kerül, amibe kerül, de állítsák meg Csurkát, adjanak fegyelmit neki, ítéljék szilenciumra… Persze, nem intézkedtek… Most aztán itt a baj, Csurka bizonyult gyorsabbnak, s a magyar világtalálkozó nagy nyilvánosságát is kihasználva, lényegében ő adott fegyelmit dr. Antall Józsefnek.

„Ezzel az aulikus, legitimista bethlenkedéssel nem sokra mentünk ám! Ha csak annyira nem, hogy szépen jönnek felfelé a judeobolsevikok! Egy nyakas, gömbösgyulai nekilendülés, gerinces magyar kilépés – ez még talán hozna valamit!… Csak ehhez abba kéne hagyni ezt a mutogatást a finnyás Nyugatra. Hát a szerbeknek mit el nem néznek? Persze, ha nincs már meg a kedv, az erő az új kibontakozáshoz, akkor mondja nyugodtan, nevezze csak meg a trónörököst…”

Minden teljesen világos, mondják a történelemben jártasak. Eddig valamennyi nyilaskeresztes, nemzetiszocialista mozgolódás pogánylázadással párosult.

Ez igaz. Viszont nem minden pogánylázadás eredményezett nyilas vagy nemzetiszocialista mozgolódást. Egy keskeny, átkozottul keskeny kijárat még Csurka előtt is nyitva maradt. Megmutathatja még, hogy jó, nem szereti a zsidót, a kommunistát, de máskülönben maradt, ami volt, jobbra, balra nyitott, néphű pogánylázadó, diktatúrában is, demokráciában is konzekvens kultúrnacionalista. Nem pedig közönséges fasiszta, aki befurakodott a népi és népi demokratikus délibábokat kergető, jó szándékú megtévesztettek közé. Eredjen hát, a Szent István-i ige nevében; eredjen egyben és egészben. Ne pedig, mint ama régi lázadó fővezér, négyben, vagy mert nyolc is kitelne belőle, nyolcban, nyolcadolva! Maradjon azért is egyben, hogy a Szent István-i példa egyéb tanulságain okulhasson! Őt, Szent Istvánt is épp eleget nyaggatták az utódlás miatt. Mígnem kijelölte a labanc Orseolo Pétert. Aki egyáltalán nem tetszett a magyari uraknak, el is kergették, le is vágták hamarosan. Megtették helyébe a népi szittya kuruc Aba Sámuelt. Ám alighogy elkezdte kikergetni a Nyugat felől jötteket, alig kóstolhatták meg vén Dunánk vizét a beledobált főpapok, már Aba úrnak is letelt az ideje. Levágták az újabb labancok, a német kóborlovagok. Adják csak Csurka kezébe a hadizászlót, és meglátják, szóról szóra a régi történet ismétlődik! Azzal a különbséggel, hogy a legújabb német kóborlovagok címerpajzsán már ilyenféle feliratok díszlenek: „Dresdner Bank”, „Bayerische Landesbank”… De ugyanolyan könyörtelenül levágnak bennünket, mint a régiek.

Középpártokat!

Ha már úgysem fogadják meg a jó tanácsaimat, legalább hadd tetszelegjek egy kicsit! Sorok írója azon kevéske baloldali közé tartozik, akik ’90 decemberében, a taxisválság után nem elemészteni, hanem erősíteni, feljavítani akarták volna a Magyar Demokrata Fórumot. Külön lelkére beszélve a párt gerincét adó népieknek, hogy baloldalias Bíró (dr. Antall szerint Bíró-Biberach) Zoltánjukat veszítve soroljanak be az úgynevezett nemzeti liberálisok közé. Mindezt abban a reményben, hogy ily módon tán lenne egy szolid, demokratikus jobbközép párt, ami azután eltársalkodik a liberális balközép pártokkal, a Fidesszel és az SZDSZ-szel. Ha két középpárti testület is létezik, akkor már nem eshet nagy baja a demokráciának. Ebből nem sok realizálódott! Mondjuk, semmi.

Csurka és kenyeresei nemhogy liberálisnak nem öltöztek be, de szinte már a kormány alól is rángatják a székeket. Az értékesebb fórumosok, meg persze a rosszabbak közül is sokan, bent ülnek a kormányhivatalokban, néptől, párttól egyaránt elszakadva. A többiek pedig a jobbszél felé menetelnek. Mindez a választási szorongásokkal, különösképpen a Horn–Nagy Sándor-féle baloldali politizálás sikereivel függ össze. A válság, a baloldal előretörése radikalizálja a jobboldalt – enyhén szólva ismerős hatásmechanizmus… Adja az ég, hogy ez alkalommal valami más süljön ki a dologból, mint korábban. Bárhogyan is, amit nem muszáj, azt inkább ne bízzuk az égiekre! Arccal a középpártok felé, mindkét kézzel a nép felé! Ez kellene, hogy az új demokrata jelszó legyen. Persze, amíg a szélsőjobb, szélsőbal felől csak a mostani gyenge, felületi ingerek és provokációk érkeznek, addig talán nem érdemes „túlvédeni” magunkat. (Mert egyesek már új népfrontról, antifasiszta széles frontról és hasonlókról beszélnek, ezzel is jelezve, mennyire neurotikus a mi közéletünk.) Nyugodt pártépítő-erő, rendszeres tagdíjszedés, jelenléti ívek köröztetése, hozzászólás a napirendi pontokhoz… Pillanatnyilag még ennyivel is vissza lehet verni a csurkai kihívást.

Persze csak akkor, ha ezek az üdvös pártfejlemények a középpártoknál, nem pedig a csurkai jobbradikális testületekben jelentkeznek.
























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon