Skip to main content

Örömre várva

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Talán öt évvel ezelőtt öntötte el legutóbb Budapesten a Duna az alsó rakpartot. Emlékszem, az emberek felszabadultan, jókedvűen szaladgáltak a lábszárközépig érő vízben. Ez volt családok hétvégi, a megszokottnál fölszabadultabb szórakozása.

Tavaly októberben a politizálás mellett mindenki (az engesztelhetetlen kormánypártiakat kivéve) kicsit környezetvédő is lett. Szerették, hogy kilométereket kell sétálni, a biciklire ülők pedig határtalanul élvezték, hogy övék a tér, s ezzel nem sértenek senkit. A második napon már mindenki mély lélegzetet vett, nemcsak a Kossuth téren, hanem már-már a Mártírok útján is.

Kedden, amikor ismét elöntötte a rakpartot a Duna, rögtön megjelentek a viháncolók. (Munkába még lehet menni, tehát csak hétvégén lesz nagyobb a jókedv.)

A rakpart víz alá kerülése persze hónapokig szerepel majd a gát(lás)talan vízlépcsőpártiak érvei között. Arról mégsem beszélnek majd, hogy az árvizek annál veszélyesebbek, minél szűkebb mederbe terelik a folyót, ahogy ez egyre inkább megtörtént az elmúlt ötven évben. A víz így nem az árteret önti el rendszeresen: eltűnnek az ártéri erdők, kipusztul az élővilág. A folyó az egyre gazdaságtalanabbul termelő mezőgazdasági kultúrákat, árasztja el, ami ellen csak százmilliós gátakkal lehet védekezni.

Csak azt remélem, hogy ezt a dühöt enyhíti majd a pápa látogatása. Talán fölrémlik sokaknak, a bűnbánatról, hogy ma Magyarországon nincs egyetlen szervezet, intézmény, csoportosulás, amelyik ténylegesen segítene a Cseh–Szlovákiában a vízlépcső ellen tiltakozóknak.

S az is segíthet, hogy a kormány, amely irtózott ez idáig attól, hogy a közlekedés okozta környezetpusztításnak a legkisebb mértékig is ellenálljon, most hirtelen környezetvédő lett. Budapesten például a Hungária körúton belül kitiltja a gépkocsikat. Sőt, a kormány a taxisblokád eredményeire áhítozik. A Hősök tere környékén sokaknak megtiltja a pápalátogatás idejére a munkába járást is.

Kicsit sokba kerül, de a kormány és a pápa együtt talán elérheti azt, amit egy-egy dunai árvíz és a taxisblokád. Az emberek fölszabadultan sétálgatnak és nevetgélnek majd a Hungária körúton belüli korzón. Megtiltják a lövöldözést is.

Reményekkel telve várjuk a pápát…
















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon