A tavalyi nagybanki közgyűléseken többek között az váltott ki vihart, hogy a nagyrészvényes, az állam érvényesítette akaratát a kisrészvényesek ellenében. Az erőkülönbség egyértelmű volt, de mégis volt alkalom, hogy a kisrészvényesek nem szavazatarányuk miatt nem tudták érvényesíteni akaratukat, hanem azért, mert nem tudták megszervezni a közös föllépést.
„A sajtószabadság lelkesítő dolog”, s ezzel „máig sem tudnak betelni” a Magyar Villamos Művek Tröszt (MVMT) vezetői, mint azt a vállalat átalakulását bejelentő sajtótájékoztatójukon mondták (Beszélő, 1992. február 15.). A lelkesültség feledtethette el velük, hogy beszámoljanak a gázturbinás erőműfejlesztési program első beruházásának súlyos kudarcáról. (A sajtót vélhetően ugyanez a lelkesültség hatotta át.)
A százhalombattai, ma Dunamenti Erőmű Rt.
Az ÁSZ jelentése szerint 1990 végén – tehát Für Lajos minisztersége idején – 846,5 millió forint értékben kötöttek olyan ún. elővásárlási szerződéseket, melyek esetében a kereskedelmi adásvétel nem valósult meg. Ezek nagyobb része minden bizonnyal „tudatos elhatározásból maradt el, nem az esetleges megváltozott körülmények miatt hiúsult meg”. E manipulációk közül a jelentésben szereplő élelmiszer-elővásárlásokat ismertetjük.
A HM Élelmezési Szolgálatának év végén 205 millió forintot biztosítottak elővásárlásra.
Meglehet óvatosan kell bánnunk ezekkel a számokkal, s talán nem annyira rémisztőek, mint első pillanatban látszanak. (Egy-egy kiragadott költségvetési adat a bevételek és kiadások időbeli eltérése miatt rendkívül megtévesztő lehet!)
A tavaly év eleji adatok az ideihez képest egészen mást mutatnak. De számos olyan változás is történt, ami miatt a mai és az akkori adatok másról szólnak.
Hála a „magyar aktíváknak”, Kádár Bélának és Bod Péter Ákosnak, tavaly igen nagy volt a Szovjetunióba ellenérték nélkül kiszállított áruk értéke.
Talán öt évvel ezelőtt öntötte el legutóbb Budapesten a Duna az alsó rakpartot. Emlékszem, az emberek felszabadultan, jókedvűen szaladgáltak a lábszárközépig érő vízben. Ez volt családok hétvégi, a megszokottnál fölszabadultabb szórakozása.
Tavaly októberben a politizálás mellett mindenki (az engesztelhetetlen kormánypártiakat kivéve) kicsit környezetvédő is lett. Szerették, hogy kilométereket kell sétálni, a biciklire ülők pedig határtalanul élvezték, hogy övék a tér, s ezzel nem sértenek senkit.
– Két-három hónappal ezelőtt tanácsi vezetőkkel, szakemberekkel készített interjúsorozatuk során milyen elvárások fogalmazódtak meg az új önkormányzatok gazdasági önállóságával kapcsolatban?
Susánszky Péter: A pártoknak ekkor még nem volt kiforrott önkormányzati koncepciójuk, így elsősorban a tanácsi vezetők vállalkoztak a beszélgetésre. Várakozásaik általában két ellentétes célt tartalmaztak.
– Az Ön szakmai pályafutásának első igazán jelentős állomása – harmincéves korában – a Balatoni Intéző Bizottság főmérnöki posztja volt, ahol 1957-től 1960-ig dolgozott. Ezt az időszakot az ott dolgozók közül ma is sokan nosztalgiával emlegetik.
– Építészeti szempontból nagyon kedvező időszak volt. A közigazgatás akkor még szét volt verve, ugyanakkor a forradalom utáni konszolidáció az idegenforgalomban más területeknél hamarabb elindult. Három évig mi gyakorlatilag azt csináltunk, amit akartunk.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét
8 év 49 hét