Skip to main content

Megtelt

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Magyarország megtelt, mondta a belügyminiszter, ki tudja hányadszor, ezúttal a sarkadi rendőrkapitányság újjászervezése alkalmából tartott ünnepségen. Magyarország megtelt, mondja egy országban, ahol a természetes szaporulat évről évre csökken. Egy országban, amely – egyébként helyesen és tiszteletre méltó módon – tizenötmillió magyar otthonának tekinti magát.

Magyarország megtelt, mondja a belügyminiszter, de a határokon túl élő magyarokat mindenkor kötelessége befogadni. Valójában ez a megkülönböztetés nem működik ilyen szépen. A kormány felügyelete alá tartozó hatóságok nagy kedvvel tanácsolják a munkavállalási engedélyért folyamodó erdélyi magyaroknak, hogy térjenek haza Romániába, onnan kérjék az engedélyt.

Magyarországon 1988-tól 1992-ig, azaz öt év alatt 118 ezer menekülőt vettek nyilvántartásba. Közülük 30 ezren menekültként érkező magyarok. A volt Jugoszláviából jött mintegy hatvanezer menekült jelentős része átmeneti védelmet keres. A maradó menedékesek száma tehát aligha haladja meg a 60-80 ezer főt. Ennyi ember elhelyezése természetesen gond. Gond, de nem természeti csapás. Nem indokolja, hogy a belügyminiszter minduntalan az idegenek okozta veszélyről beszéljen.

Gátat kell vetni az illegális bevándorlásnak, mondta Boross Péter februárban a budapesti migrációs konferencián. Az idegenek beáramlása váltja ki az idegengyűlöletet, és növeli a bűnözés veszélyét. Nem nehéz átlátni: a két állítás így, összekapcsolva, egybecsúsztatva az idegengyűlölőket igazolja, és egyúttal csendben uszít is az idegenek ellen.

Antiszemitának lenni nem nyerő manapság – lásd Csurka példáját. A nyílt rasszizmus sem szalonképes. Az idegenellenesség ellenben álcázható az európai minta követésének.

Pedig valójában nem az. Nyugat-Európában ugyanis mások a számok, mások az arányok. Németországban hétmillió idegen él, ott is gond ez, de Németország mégis arra készül, hogy hivatalosan bevándorló országnak minősítse magát, kvótákat állapítson meg, mint a múlt századi, még üres Amerika. Németországban is van agresszív idegengyűlölet, de tiltakozásul százezrek gyújtanak fáklyát, és Kohl kancellár is részt vesz a protestáló menetben, pedig aligha minősíthető holmi baloldali liberálisnak. Legfeljebb a bajor miniszterelnök nevezi Boross Péterhez hasonlóan túlérzékeny filantrópoknak az idegenek védelmezőit. De őt nyomban Goebbelshez hasonlítja a müncheni sajtó. Ami persze túlzás.

De túlzás az is, ha az idegengyűlöletet csak a skinheadeknek vetjük a szemére. Mert a civilizált és racionálisnak tetsző belügyminiszteri idegenellenesség nyomán gumibotok lendülnek, évek óta letelepedett színes bőrűek kezdenek szorongani. A Csurka-ügyben meghunyászkodó népnemzetiek pedig úgy érzik, ha a zsidózás miatt a szájukra vertek is, ebben legalább a szájuk íze szerint szól a belügyminiszter…














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon