Skip to main content

Handabanda és spanyolviasz

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Nyomul a kormány. Hiába tiltakozik az ellenzék, hiába érvelnek szakértők, a koalíciós szavazógép elfogadja, amit belétápláltak. Nyomul a kormány, hiába lázong a sajtó, az államtól függő bankok megfinanszírozzák a kormány napilapját, a televízióban a módszeres kiszorítósdi kiszorítja a nézhető műsorokat is. Nyomul a kormány, a kétharmados többséggel elfogadott kerettörvényeket olyan részletes jogszabályokkal tölti ki, amelyek ellenkező értelművé fordítják az eredeti törvényt – mit számít, hogy belegebednek az önkormányzatok, megbénul a főváros. Nyomul a kormány, az önkormányzati hatáskörökről szóló törvénybe – kakukktojásként – belesuvaszt egy-egy bekezdést a rendőrség meg a honvédség miniszteri irányításáról, hátha nem vevődik észre a nagy forgalomban. Nyomul a kormány, sorrendőrséget tervez, megpróbálja taccsra tenni a honvédség parancsnokát. Hanem efféle próbálkozások esetében a nyomulás inkább csak handabanda. Ahogy az egyszeri szurkoló kiáltozta a tizenegyest …hátha bejön.

Mert hát a nyomulásnak két kemény akadálya van: az egyik a közvélemény, a másik a kétharmados törvények listája. Nem mintha a közvéleményt olyan nagyon foglalkoztatná, mi történik a parlamentben. Csakhogy egy tekintélyét, hitelét vesztő kormánynak nyomulni se könnyű. A tv meghódításáért a hódító azzal fizet, hogy a nézők a M-TV-re meg az RTL-re kapcsolnak át; az önkormányzatok megbénításáért azzal, hogy a polgármesterek jó magyar táblabíró szokás szerint semmibe veszik az államot, hiába ágál az adminisztrátor, akarom mondani a köztársasági megbízott; a hatalom meghódításáért pedig azzal, hogy az állampolgár el se megy szavazni.

Ettől persze törvénykezni még lehet. Keményebb akadály, hogy némely törvények elfogadásához kétharmados többség kell. Talán nem a legégetőbb, legsürgősebb törvények ezek. De a kormány – feltehetőleg tévesen – úgy véli, nem a hitelvesztése korlátozza igazán a hatalmát, hanem az, hogy nem rendelkezhet tetszése szerint a fegyveres erőkkel. Hogy nyomulását a honvédségnél útját állja a kétharmados törvény és a törvény védte elnöki intézmény. Meg az, hogy az elnök történetesen az ország legnépszerűbb politikai személyisége. Hatpárti tárgyalásokat! – mondja a Fidesz, olyan hangerővel, mintha nem ezt fújná hónapok óta minden reformszocialista széplélek, populista demagóg és frusztrált parlamenti képviselő.

Kinek is kell a nagy találmány, az új magyar spanyolviasz? Jól jön persze a Fidesznek, hiszen a hatpárti tárgyaláson egyenrangú a nagy pártokkal. Jól jön a kormánynak, hisz a tárgyalások révén remélheti, kikászálódik hitelességi válságából.

Ez azonban még kevés. A hatalom közelségéért – nem egy-két miniszteri tárcáért, mert az nem kell a Fidesznek, hanem az igazi, a távlatos hatalom ígéretéért – a Fidesznek többet kell adnia. S a több, amit kis párt létére is adhat, csak az lehet, hogy némely kétharmados törvény ügyében a kormány mellé áll. Hogy parlamentáris alapelvei jegyében hozzájárul a középerős elnöki hatalom korlátozásához.

Veszélyes játék ez a mai Magyarországon. A fegyverektől önbizalmat nyert gőgös konzervativizmus aligha elégszik meg azzal, hogy éteri flörtöt folytasson az ifjonti szabadelvűséggel. Ha egyszer biztos a dolgában, egykettőre előveszi a mogyorófa vesszőt.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon