Skip to main content

A holnap hírei, a tegnap árnyai

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A régi Beszélő – jósnak bizonyult Az egykori állambiztonsági szervezet, ahogy Pallagi Ferenc mondta volt, arra rendezkedett be, hogy a kommunizmus kétezer évig fog tartani; mi, beszélősök ’81–82 fordulóján egyre inkább meg voltunk győződve róla, hogy a szovjet birodalom bomlási folyamata visszafordíthatatlan, és a kádári közmegegyezésnek vége. Szerkesztőségi jósdánk igazából talán nem is várt sikere bátorított bennünket lapunk legális újraindulásakor, hogy helykén azt ígérjük olvasóinknak: a Beszélő a holnap híreivel fog jelentkezni.

„Az események logikája” – ahogy Karinthy használta, undorodva, a napilapok kedvelt fordulatát – most hátborzongató módon igazolta reklámmondatunkat, amelyet időközben már igyekeztünk elfelejteni. Ez évi első számunkban (január 3-án jelent meg) Vajna János, a magyar sajtóban elsőként, megjósolta, hogy az Öböl-válságot a szovjet vezetés arra fogja felhasználni, hogy visszahódítsa a Baltikumot. „A jelek arra vallanak, hogy a kommunizmus visszaszorításának jelenlegi szakasza véget ér” – írta cikkében Vajna János.

A rendpárt előretör – és nemcsak a kommunista visszarendezés képében. A múlt héten a Legfelsőbb Bíróság jogerős ítéletté emelte azt a határozatot, amelyet a rendszerváltás küszöbén a pártállam ügyészsége hozott: Végvári József bűnt követett el azzal, hogy leleplezte a rendszerváltással az utolsó pillanatig szembeszegülő állambiztonsági szolgálatot. Nem maradhat büntetlen, mert ez ma, amikor feszült a nemzetközi helyzet, és fokozódott a belső bizonytalanság, rossz példa lenne. Egy évvel ezelőtt egy, az ötvenes évek koncepciós pereiről készült kiadvány még elrettentő példaként idézett egy ítéletet: a fegyverrejtegető azért érdemel különösen súlyos büntetést, mert a közelmúltban zajlott le a Rajk-per.

A Végvári felett ítélkező bíró nem vette észre, hogy időközben rendszerváltás történt. Kérdés, ő lát-e rosszul, vagy mi nem látjuk, hogy rendszervisszaváltás tanúi vagyunk.

Vajna János cikkében felteszi a szorongó kérdést: vajon megáll-e a szovjet rollback a birodalom határánál? De nyomban megkockáztatja a bizakodó állítást is: a kommunizmus visszavágása Napóleon 100 napos hazatérésére emlékeztet, amely Waterlooval végződött.

Talán hihetjük, hogy a rendpárt hazai kis Napóleonjainak sem adatik hosszabb dicsőség.

Bárha bízhatnánk benne, hogy mindkét jóslatunk a holnap hírének bizonyul.














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon