(Kj.)

Nyomtatóbarát változat

Sok minden érthetetlen számunkra. Csaknem valamennyi tárca elkeseredett harcot vív azért, hogy az állami költségvetésből minél nagyobb részt hasítson ki magának, mert „enélkül nem tud feladatainak megfelelni”. De nincs semmi jele annak, hogy a különböző ágazatok tömérdek (és egyre több) jól fizetett „dolgozói” valamit is tennének azért, hogy saját feladataikból miket is lehetne megoldani az állami költségvetés újabb és újabb megcsapolása nélkül. Csupán egy-két példa.

1. Kultúra

Nem szorul bizonyításra, hogy – a közel fél évszázados keleti behatás következtében – hazánk kultúrszínvonala hajmeresztő mélypontra süllyedt. Nem vitatva azt, hogy ezen – hosszú távon – csak oktatásügyünk gyökeres reformjával lehet segíteni, ennek eredménye azonban csak évtizedek után remélhető. Ehhez valóban pénz (is) kell. De láthatóan eddig senkinek sem jutott eszébe, hogy addig is megállítsa azt a folyamatot, ami idáig juttatott bennünket. A félreértelmezett liberalizmus, a „szabad piacgazdaság” jegyében utat nyitottak annak, hogy a különböző médiumok tovább terjesszék, sőt fokozzák a kulturálatlansági folyamatot. Pl. jóformán nincs olyan tévéadásnap, amelyben (főműsoridőben) ne etetnék a nézőket silány gengszterfilmekkel, modellt teremtve a fiatal generációnak. Törés, zúzás, ütlegelés, gyilkosság bemutatásával „neveli” a tévé az ifjú nemzedéket, szinte tanfolyamot szervezve számukra.

De felzárkózik ehhez a M. Rádió is, humort, szellemességet nélkülöző trágárságaival. A szellemességet náluk láthatóan a trágár kifejezések helyettesítik. Ahelyett tehát, hogy elkeletiesedett társadalmunk kultúrszínvonalát civilizált mederbe igyekeznének terelni, olcsó eszközökkel próbálnak olcsó sikerekhez, népszerűséghez jutni. A felemelés helyett tehát ők szállnak alá.

Nem kerülne tehát pénzbe (költségvetési támogatásba) megállítani ezt a káros folyamatot. Ehhez persze a művelődési minisztérium egymagában nem elegendő; de azért van kormány, ahol kollektív döntésekkel, valamennyi tárca közreműködésével „megálljt” kiálthatnak társadalmunk (és különösen ifjúságunk) további megrontásának.

2. Szociálpolitika

Ezen a területen még inkább hiányzik az összkormányzati munka. Rokonszenves, jóra törekvő tagja a mostani kormány népjóléti minisztere. De – amint látható – erejét meghaladó feladatokra vállalkozott. Más dolog az egészségügy, és ismét más a szociálpolitika.

„Magas színvonalú, ingyenes” betegellátásunkról nem kívánunk szólni. Erről hiteles, lesújtó megnyilvánulások tanúskodnak.

De a betegellátást a szociálpolitikával összekapcsolni: dilettáns elképzelés. A szociálpolitika olyan, mint a só. Önmagában élvezhetetlen – nélküle viszont az étel (és az élet) élvezhetetlen. A szociálpolitikának tehát valamennyi tárca munkájában kell (kellene) érvényesülnie. Ennélfogva ez nem egy tárca, hanem az összkormányzat feladata. Ezért tétova és tehetetlen a Népjóléti Minisztérium a tőle elvárt feladatokkal szemben. Akkor is, ha – mint a sötét múltban – a szükségesnél jóval többen ügyködnek is benne. Akkor is, ha – mint olyan sok területen – elnőiesedéssel találkozunk a minisztérium kapuin belül. Mert itt elsősorban nem a karitatív szemléletnek (a szívnek) kell érvényesülnie, hanem a szervezőképességnek, a tárcák közötti koordinációs képességnek!

Ehhez azonban – mint mindenhez – hozzáértés kellene. Elismerjük, hogy ott jó szándékú orvosok és jó szándékú nők dolgoznak De a mai orvosgeneráció szaktudását részben az orvostudományokból és (sajnos) nem kis részben a marxizmus–leninizmusból merítette. Ezek egyike sem kvalifikálja őket kellő áttekintésre, államigazgatási gyakorlatra. Érthető tétovázással és habozással állnak újszerű – és szakismereteiket meghaladó – szociálpolitikai feladataik előtt. A Csehák Judit által kreált női részleg pedig azonosítja és összetéveszti a szociálpolitikát a segélyezésekkel, a karitásszal, a „jószívűséggel”.

Holott minden tárcának kutya kötelessége volna, hogy döntéseiknél – az üzleti szempontokon túl – annak kihatásait szociálpolitikai szempontból is mérlegre tegyék. De ez – úgy látszik – ma még utópia. Ugyanezt a gondolatsort folytathatnánk a többi állami ágazatnál is – de minek?

Kj.
Budapest

• Visszabeszélő