Skip to main content

Tisztelt Szerkesztőség!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Kétszeresen is örülök Tamás Gazsi karácsonyi cikkének. Először azért, mert őt olvasni mindig élmény, különleges csemege, ebben egyetértek Kőszeg Ferenccel. S azzal még inkább, s ez a másik forrása örömömnek, hogy megjelent és a Beszélőben jelent meg Gazsi cikke. Liberális szívemnek és eszemnek nagyon kellemes érzés olyan írásokat (is) olvasni, amellyel ugyan a szerkesztő nem ért egyet, vagy nem mindenben, ám gondolkodásra, vitára késztet. Én most mégsem vitatkozni szeretnék T. G. M.-mel, hanem azt mondom, hogy igaza van. Illetve, bocsánat, finomabban fogalmazok: én ővele maximálisan egyetértek, mert úgy érzem, hogy igaza van. (Ez persze nem zárja ki azt, hogy másnak is lehet igaza ugyane témával kapcsolatosan.) Igazát nemcsak okfejtésében, hanem körülményeiben is érzem. Mert szégyenletes, sőt gyalázatos, hogy Tamás Gazsinak, a nagyszerű liberálisnak – róla elnevezett utca merőleges, de inkább párhuzamos lesz a Tölgyessy utcával – kell félve nyúlni a tollhoz, és a Beszélőben. Abban a Beszélőben, amelyről Kőszeg Ferenc azt írja, hogy ugyan nem az SZDSZ lapja – ami nem baj, s az ellenkezője sem lenne az! –, de szabad demokraták szerkesztik, s mint ilyen liberális (nagyon remélem, hogy az is marad!), szóval, hogy ebben a Beszélőben kell Gazsinak azt leírni, hogy ő félve ír le valamit. Tamás Gazsi nem félt szamizdatot írni 1985-ben, nem félt március 15-ét ünnepelni 1988-ban, de fél leírni valamit a Beszélőben 1990–91 fordulóján! Hát már itt tartunk?! Nem hiszem, hogy Gazsi gyávult volna el, s azt sem, hogy Kőszeg Feritől kéne félnie, hanem attól, amit leírt, amit leírnia kellett: „Az MDF-kormány talán egyetlen sikert aratott, de az jelentős diadal, hogy hazánkat a tekintélyelvűség lejtőjére sodorta: szónokai, ideológusai meggyőzték a közvélemény jelentős részét, hogy bajaink egyik fő oka a konfliktus, a vita, az ellenzékiség” – mindezt az újsütetű demokráciánkban! Hát hogyne nyüszítene a félelemtől, s üvöltene a tenni akarás lázától?!

Igaza van T. G. M.-nek abban, hogy ha tudjuk, hogy van kiút, akkor ezt sokkal hangosabban, sokkal hatásosabban kell képviselni, mert e híján mit meg mer tenni Csengey a Beszélőben (jól tette, hogy ott tette): „A kérdés végre nem úgy van feltéve, hogy az MDF vagy az SZDSZ politikája, hanem úgy, hogy vagy a koalíció reálpolitikája, vagy a gazdasági összeomlás!” Hát tényleg csak ez az alternatíva maradt? A végszava pedig: „Én akkorra várom az ellenzék következő nagy rohamát. Javaslom az SZDSZ-nek ’92 augusztusát vagy szeptemberét… Akkor találkozunk.” Gazsi pedig: „Tudjuk, körülbelül hányat kell még aludni az igazi változásig.”

Erre pedig készülni kell! Rajta hát!

Dömötör István
SZDSZ-tag, Mátészalka









Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon