Skip to main content

Az angol vendég

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Olvasom a Beszélő anyagát, abban is Mink András tanulmányát az immár hírhedett David Irvingről. (David Irving kalandja 1956-tal. 2000. július–augusztus.) Úgy érzem, ehhez a részletes anyaghoz egy apró adattal én is hozzátehetek valamit.

David Irving itt ült, ezen a széken, ahol most én, Zelk Zoltán íróasztala mellett, a költő ágya felé fordulva, jegyzetelésre készen. Hogy került ide David Irving, akiről semmit sem tudtunk?

Z. vette fel a telefont – elég kedvetlenül közölte velem, hogy jön valami angol újságíró, aki 1956-ról készül könyvet írni. „Fentről” (ahogy akkor mondtuk) szólt ide valaki, hogy fogadjuk. Sajnos, nem tudom ki volt. Talán ha én veszem fel a telefont, valahogy lerázom, hiszen Z. egyre több időt töltött ágyban, fárasztotta az ilyen kényszer-vendégség, zavarta is. De már igent mondott – hát jöjjön.

Megmagyarázhatatlan ingerültséggel és ellenérzéssel vártam. Pedig semmit sem tudtunk róla. Mit akar? Hivatalosan terelgetik az ötvenhatosokhoz? Mit tudhat erről egy angol? És mit lehet mondani? Provokátor? Vagy csak egy jó témát kereső, felszínes riporter? De miért most, 1980 áprilisában? Pár nappal azután, hogy nagypéntek ez évben április 4-ére esett… Derűs, ironikus fintora az évnek ezzel az angol kíváncsiskodóval együtt.

Úgy éreztem, készenlétben kell lennem, elhárítónak. Hűvös udvariassággal fogadtam, jelezve, hogy Z. beteg, ne fárassza sokáig. Ehhez képest jó másfél órányit töltött itt, pontosan 1980. április 8-án.

Mink András írása ezt az évet nem említi. Nem is említheti, mivel úgy tudja, hogy Irving 1975 és 1979 között többször járt Magyarországon. Ahogy 1979-es vízumkéréséről írja: „Nos, ez egyszer még adtak. Irving 1979 szeptemberében ismét Magyarországra jött… további magyarországi útjairól az iratok nem szólnak.”

Különös, hogy 1980-ról nincs adat – ezért is írok most róla, hogy utazásainak eme kis részletét ismertessem. Amiből az is világosan kiderül, hogy nemcsak „sejthető”, hanem valóban „hivatalos hozzájárulással” végezte magyarországi kutatásait. Mint már említettem, nem emlékszem, ki volt a hivatalból telefonáló.

Irving nagyon tájékozottnak látszott, szinte mindent tudott 1956-ról és az előzményekről is. Főként az utóbbiakról faggatta Z.-t: az írók szerepéről, a Petőfi Körről meg október 23-áról. A többi – ekkor – nem érdekelte, november 4-e után semmi sem, se megtorlás, se börtön. Sokat így sem tudott meg az ekkor (kivételesen) igen szűkszavú Z. Z.-tól, aki alig várta, hogy túlessen ezen a nem kívánt beszélgetésen.

Irving nézeteiről semmi sem derült ki. Elfelejtettük. Csak évek múlva tudtam meg, hogy megírta a könyvét, és azt is, hogy ki is az, aki itt járt.


















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon