(kőszeg)

Nyomtatóbarát változat

Hosszú kormányzati előkészítés, három hónapos parlamenti – bizottsági, albizottsági – munka után az Országgyűlés elfogadta a távközlési törvényt. A különböző érdekcsoportok bulletinekkel, tájékoztatókkal árasztották el a képviselőket, volt köztük még egy mesének álcázott szórakoztató könyvecske is. Súlyosabban esett a latba, hogy az országban mintegy négyszáz telefontársaság alakult (főképp a módosabb vidékeken), a lakosság meg az önkormányzatok telefonkötvényeket vásároltak, s a telefonra várók minduntalan kérdőre vonták a választókerületük képviselőjét: lesz-e telefontörvény, fogja-e biztosítani a helyi telefontársaságok jogait, vagy továbbra is ki lesznek szolgáltatva a rendszerváltozástól némiképp felélénkült, de a sorbanállók szemében még mindig lomha állami monopolvállalat, a MATÁV kényének-kedvének.

Ez a nyomás együttműködésre késztette a képviselőket. A nagyszámú módosító indítvány jelentős részét együttesen adta be egy munkacsoport, amelyben két kereszténydemokrata (Juhász Péter és Inotai Ferenc), két SZDSZ-es (Hatvani Zoltán és Kis Zoltán) meg két MDF-es (Illéssy István és Petronyák László) vett részt. Az egyik módosítást – ritka esemény a parlament életében – ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el a Ház, s még számos esetben volt igen csekély az ellenszavazatok száma. A végszavazásnál a szocialisták mégis nemet mondtak, az SZDSZ tartózkodott.

A legfontosabb változás a kormány eredeti előterjesztéséhez képest az, hogy az érintett önkormányzatok többségének kezdeményezése alapján a miniszternek 90 napon belül ki kell írnia a koncessziós pályázatot a „közcélú távbeszélő szolgáltatásra”. A kormány-előterjesztés 1994 áprilisáig adott volna haladékot a miniszternek, s addig tartotta volna bizonytalanságban az önkormányzati kezdeményezésű telefontársaságokat. Az eredeti előterjesztés lehetővé tette volna, hogy a MATÁV a nemzetközi meg az országos hálózat vonatkozásában a törvény hatályba lépése után még másfél évig megőrizze kivételes helyzetét. Az elfogadott törvény a szövegében nem tesz különbséget „az állam többségi részesedésével e célra alapított” szervezet és a többi társaság között.

A konszenzuskeresésnek mindezek (és még többet is fel lehetne sorolni) a jelentős eredményei azonban a gyakorlatban bizonytalan értékűek. „E törvény hatályba lépéséről külön törvény rendelkezik” – mondja ki az elfogadott szöveg. Azaz nem lép hatályba addig, amíg nem készül el a törvény végrehajtási rendelete, amíg nem lesz frekvenciatörvény. Magyarán: ha enyhül a társadalmi nyomás, ha az érdekeltek nem figyelnek oda, megeshet, hogy hiába van már, még jó ideig nem lesz távközlési törvényünk. Egyebek közt ezért nem szavazta meg a javaslatot az ellenzék nagyobbik része.

A konszenzuskeresés kisgyerekeknek való homokozóbéli foglalatosság – állítja Csurka. Vajon az erőfeszítések kétes eredményeit látva (s példaként más törvények is szolgálhatnának) nem Csurkának kell-e igazat adnunk?

Valószínű, hogy a látszat ellenére Csurkának ebben sincs igaza. A konszenzussal meghozott törvények ugyanis – irányt mutatnak. A telefontársaságok tudomásul vehetik, hogy ha nincs is hatályos törvény, létezésük nem „vadhajtás”, jogaikat nem lehet semmisnek tekinteni. A monopolszervezet is figyelembe kell vegye, hogy jelenlegi kiváltságait korlátozott ideig élvezheti még biztosan, ezalatt kell úgy elfogadtatnia magát, hogy a kivételes helyzete később az előnyére és ne a kárára váljék.

A konszenzus nem egyszer s mindenkorra megszerzett eredmény. Olyan érték inkább, amelyet minden kérdésben újra meg újra létre kell hozni.

A konszenzusteremtés valóban gyerekeknek való foglalatosság.

Csakhogy a titkos neve: tanulás.

• Fül