(kőszeg)

Nyomtatóbarát változat

A rendszerváltás legszebb napja 1988. március 15-e volt. A hatalom még erősnek tudta magát, de már félt. Az utcára menni még kockázat volt, de ezt a kockázatot már nem csupán néhány száz „beteg lélek” vállalta, hanem tíz- és tízezer ember.

A Magyar Demokrata Fórum nem helyeselte ezt. Kis János a Petőfi téren beszélt, Tamás Gáspár Miklós a Kossuth téren, az őrizetbe vett Demszky Gábor helyett Hodosán Róza a Batthyány-mécsesnél. Csengey Dénes a Ráday Kollégiumban: „…beteg léleknek beteg lélek a párja – mondotta. – Egy, amelyik félelmében berácsozná a jeles napot, és egy, amelyik ugyanezen a jeles napon kényszeresen gumibotnak akarja vinni azokat a világos követeléseket, amelyeknek pedig nem az utcán, hanem a magyar parlamentben van a helyük, mégpedig január elsejétől december harmincegyedikéig.” Ezért „a Demokrata Fórum nem szervez semmilyen megmozdulást, és nem is vesz részt semmilyen megmozduláson”.

A hatalom birtokában az MDF, a keresztény-népnemzeti politika aktivistáinak megjött a forradalmi kedve. A rádió elé vonulnak, a tévé elé, a parlament elé vonulnak, fejeket követelnek, szobrokat törnek. Nem tartanak rendőrgolyótól, gumibottól, nem aggódnak a köznyugalomért, ahogy ’89 előtt tették. Nincs is rá okuk. A rendőrség nem akadékoskodik, hogy van-é engedélyük a tüntetésre vagy nincs-é, nem állítja elő a zsidózókat, a hivatalos személyt sértegetőket. Lehet, hogy a kormányközeli tüntetést egyenesen nemzetvédelemnek fogja fel, mint a belügyminiszter az idegenrendészet jogsértéseit.

Ma mintha inkább az ellenzék oldalán bukkanna fel a Csengey megfogalmazta aggály: a politikának a parlamentben a helye, a parlamenti pártok komolyságához nem illik az utcai demonstráció.

Való igaz, visszás lenne, mi több, a képviseleti demokrácia alapelveit tenné kérdésessé, ha egy országgyűlési párt az utcára szólítaná a híveit egy törvényjavaslata elfogadása avagy elvetése érdekében. De azért arról nincs szó, hogy illetlen dolog lenne, ha a választópolgárok a választási kampány időszakán kívül is bele akarnak kiabálni a politikába. Miért tartoznék az alapjogok közé a gyülekezési jog, ha a demokráciabéli politikának nem volna része a tüntetés is?

Lehet, hogy a kormánypártok mai aktivistáinak fülében édes muzsika a demokrácia elleni uszítás, lehet, hogy a legnagyobb kormánypárt ingatag mocsári hadai körében ma nem tíz, hanem száztíz híve lenne Csurkának, ha Tom Lantos újabb intőjétől tartva a miniszterelnök nem fenyegeti meg körmössel a Csurka felé ingadozókat. Az országban, a városban azonban nem ez a helyzet. Elég abból, hogy Horváth Béla tapsoncai és ordítnokai látszanak erőnek! Látsszék végre, hogy van Budapesten, van ebben az országban olyan nyugodt erő, amely megvédi a demokráciát a hatalomvédte rongyosgárdisták törpe minoritásától.

A habozó pártok helyett, együtt egy sor társadalmi szervezettel, ismét a Demokratikus Charta lépett: meghirdette a tüntetést, szeptember 24-én délután 6 órára.

Végre, azt kell mondanunk. Végre, bár a pártok kihagyásával, a „pártpolitika” kerülésével korántsem értünk egyet. Valaha az SZDSZ tömegmegmozdulásai politikai gyűlések, politikai demonstrációk voltak, az MDF rendezvényei kultúrműsorok. Ma mintha a Charta rendezne kultúrműsort, szavalattal, tiszteletre és szeretetre méltó írók és művészek megszólaltatásával, pártszónokok nélkül. Vajon miért? A demokrácia védelme politikai ügy, pártügy. Mindazoknak a pártoknak az ügye, amelyek demokráciát akarnak. Egy politikai demonstráción igenis szólaljanak meg a pártok képviselői. A kormánypártok képviselői is, ha belátták, hogy a demokráciát némely fórumdemokratától is meg kell védeni. A pártok meg vonják be a tüntetés előkészítésébe szervezőik sokaságát – akár kedvelik a kezdeményezést magára vállaló Demokratikus Chartát, akár nem.

A budapestiek pedig, hisszük, ki fognak menni az utcára. Ezrével fognak vonulni a Petőfi-szobortól a Kossuth térig méltóságteljesen, nemzeti zászlók alatt, ahogy nyugodt és magabiztos demokratákhoz illik.

Nem azért mert vörös színűnek akarják látni az utcaköveket, amint Csengey Dénes állította volt, hanem mert továbbra is kéknek kívánják látni az eget, zöldnek a fákat, és ha szürkék is, szabadnak az utcákat, a várost, a hazát.

• Fül