Skip to main content

Környezetügy / A rög bosszúja / A két Václav

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Az elmúlt hetekben épp eleget foglalkoztunk bizonyos kormánypárti dolgozatokkal. Ezek a dolgozatok a szeretetteljes szellemi fajvédelem megnyilvánulásai, új színekkel gazdagítják a magyar magaskultúrát. Nem sokáig kellett árválkodniuk! A legutolsó héten Kétegyházán, Turán már helyi bontásban, gyújtogatás, lövöldözés formájában észlelhettük a kultúrtrend folytatódását.

Amivel persze nem azt akarom mondani, hogy oksági a kapcsolat, s a helyi kivitelezők a felsőbb szellemi útmutatókat követik. De a fordítottját se igen tudnám bebizonyítani. A rasszizmus szelleme mozgatja a harangokat… És itt van, máris a temetőnek, siralomháznak szólnak a harangok. Hagyják abba, szakítsák félbe rasszista elmefuttatásaikat, uraim!

Környezetügy

Titokban azért abban reménykedünk, hogy egyedi és egyszeri körülmények felelősek a múlt heti eseményekért. A főszereplők egyéni pszichopátiája, mondjuk, nem pedig a faji háborúskodás általános szabályai.

Teljesen szabályos viszont, amit mostanában a környezeti miniszter úr kénytelen elviselni. Abban a mértékben, ahogyan Meciar jó Dunánk vizét orozza, feldühödött hazai környezetvédők Keresztes K. úr fejéről szedik le szinte már a keresztvizet is. Nem így állnánk, ha az ellenfélről veszi a példát, olyan hangosan, verekedősen viselkedik, mint a szlovák főnök – kárhoztatják a szerénykedő, halk szavú, költségvetési maradékokon tengődő (s a zöldek legnagyobb mérgére időnként még a maradékról is lemondó) kormányférfiút. De ha már itt tartunk a szerepek és jellemvonások más módon is felcserélődhetnek A szlovák népvezér is megérheti még, talán nem is kell sokat várnia, hogy felkerekednek a függetlenségi művét kosarukon, szatyrukon át értékelő pozsonyi, kassai háziasszonyok, és egykettőre szabadkozó, mentegetőző, vészkijáratot tapogató kislegényt csinálnak belőle.

Mostani, budapesti látogatása alatt mindenesetre nem árulta el, hogy ilyenfajta előérzetek kínoznák Egy elsőrendű nukleáris szuperhatalom elnöke sem lehet magabiztosabb nála. És ebben, mármint a nukleáris hatalomban van is némi igazság. Mintha Bős, a C változat nem lenne elég, a környezetvédők még az avult, alacsony biztonsági szinten működő atomerőművek, átfolyó szennyvizek, kénköves felhőket eregető nagykohók miatt is bizalmatlanul nézegetnek a szlovák túlpart felé.

De nem is kell ilyen messze nézniük, hogy elszálljon a bizalmuk. Itt van mindjárt a bősi mű alsó tartozéka, a nagymarosi körgát. Még mindig ott áll, ahová rakták. És amíg áll, addig az eredeti, Kádár–Husak-féle óriásterv is felébredhet téli álmából. Az elmúlt években különféle hidrodinamikai méréseket, örvénytani szaktanulmányokat, korszerű cost/benefit analíziseket végeztek Nagymarosnál. Ahelyett, hogy kiszedték volna azokat az átkozott köveket a vízből… Nem csoda, ha a zöldek újabban már nem egyszerűen csak félénkséggel vádolják a környezetügyi minisztert, Keresztes K. Sándort. Lassan már a titkos, álcázott vízépítőt is felismerni vélik benne…

A vízépítés gyanúját egyébként nem az élőszavas cáfolat, hanem a „vízrombolás” oszlatja el leghatásosabban. Maradandó károkat kell okozni a nagymarosi létesítményben (a teljes kőfelszedés sokba kerül), és megnyitni a szigetközi oldalágakat. Lehet, hogy a jövőben majd Vladimír Meciar miatt nem jutnak vízhez e balsorsú mellékfolyások, és nem tudjuk kifojtogatni belőle azt a keveset sem, amennyi feltétlenül kellene. De nem Meciar zárta el a Szigetközt, és nem is neki kell, már amennyire lehet, rehabilitálnia…

A rög bosszúja

A környezeti miniszter úrnak nyilván az fáj igazából, hogy ezeket a vádakat és kioktatásokat nem pusztán a marginális, radikális vagy fundamentalista zöld csoportosulások vagdossák a fejéhez. Bírálatában élenjárnak a parlamenti, kiváltképpen a kormánypárti parlamenti képviselők. Ez, végeredményben, a demokrácia diadala. Még ha nem is kimondottan abból a fajtából, amire Keresztes úr és továbbmenően dr. Antall József a legjobban áhítozik…

Másfelől pedig azt jelenti, hogy a környezetvédő és zöld mozgalmak a jussukat követelik. Közhely, hogy ezek a mozgalmak kulcsszerepet játszottak a rendszerváltás első időszakában. A régi, ’89-es, ’90-es MDF támogatói köre is jóval szűkebbre sikerül, ha nincsenek a zöld szervezkedések. Amelyekből azután egy sor politikus is kirajzott, mégpedig saját jogon, saját harci érdemekkel és öntudattal, nem pedig a főnök kedvenceként… Ezért is merik megmondani, hogy nem tetszik nekik az érdekkörükbe eső minisztérium és miniszter működése… De még a harcos múltú képviselő sem merészelne így beszélni, ha az Antall-kormány úgy áll össze, ahogyan – sorok írójának időközben rögeszmévé szilárdult véleménye szerint – kellett volna. Elsőrendű szaktekintélyekből, tudósokból, akadémikusokból, professzorokból kellett volna kiállítani a Magyar Köztársaság első kormányát. Nem mintha a tudós mindent tudna, így például kormányozni is… De ő az, akit a nép aránylag még tisztel és elfogad. Ki meri például megkérdőjelezni Pungor akadémikus tudománypolitikai hozzáértését? Ki az, aki Szabad professzor úr rendíthetetlen hazafiásságán merészelne ékelődni?

Az Antall-kormány azonban nem ilyen magasztos teljesítményelvek, hanem koalíciós osztozkodások és juttatások nyomán keletkezett. Mindjárt első kiadásában jó néhány olyan miniszterrel, akikről az ember első ránézésre látta, nem komoly miniszterek (A gazdasági miniszterek, hála az égnek, a komolyabb emberek közül kerültek ki. Ezért élünk még ma is…) Később aztán, akárhogy is kapálózunk ellene, megjön e számba, kiütközik a kezdet, a rög, és meghálálja vagy megbosszulja magát… Ez történik most a környezeti ügyekben…

A két Václav

Amely ügyekhez pedig a legeslegjobb, legkoncepciózusabb szakértők kellenének. Minden szennyvíz erre csurog, lefelé, mihozzánk, majd minden szél mifelénk hozza a kén-dioxidot, szén-dioxidot, nitrózus gázokat. Érdemleges védekezést egyedül a Pannon-üledéken nemigen lehet folytatni. Csak a Kárpát-medence egésze védhető. Ehhez pedig ész, szervezőerő, koncepció és persze pénz kellene…

Kár, hogy ebben a küzdelemben cseh illetőségű, prágai barátainkra már nem nagyon számíthatunk Ők, a jelek szerint, menekülni, szökni próbálnak a térségből. Irányt vesznek a „polgári demokráciára”. Úgy tűnik, az egyik Václav, vagyis Havel elnök, jobban kihasználta az elmúlt két esztendőt, mint gondoltuk volna. Elenyésztek a véres értékviták, elültek a kedélyek, sikerült kulturálisan megágyaznia Václav Klausnak. Aki a barátságos kultúrkörnyezetben sütkérezve azzal foglalkozik, amivel a kormányfőnek foglalkoznia kell. A gazdasággal, tőkeimporttal, privatizációval, Nyugat felé meneteléssel. „Amennyiben heroikus kivonulása államunkból, Meciar úr, nem haladja meg a heroikus kivonulások átlagos költségszintjét, úgy semmi kifogásunk…” Eközben, logikus módon, a második Václav, Klaus, már hívja is vissza cseh elnöknek az elsőt, Ravelt.

Ha a dolgok úgy mennek, ahogyan manapság Magyarországon mennek, bizony két-három kört is ránk verhetnek csehországi jó barátaink. Pedig az indulásnál még nálunk volt a pályaelőny…
































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon