Skip to main content

Rákóczi, akárki…

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A hét végén lezárul az SZDSZ idegőrlő elnökválasztási kampánya, eldől, ki lesz az elnök, kik lesznek az ügyvivők, feltehetőleg két évre dől el, ezzel jó darabig nem kell majd foglalkoznunk.

A múlt évben a Beszélő nyílt teret kínált az elnökjelöltek híveinek, a lapban folyó két hónapos vita azonban még azt sem tisztázta, miféle lehetőségek közül kívánnak választani (és milyenek között választhatnak) Tölgyessy hívei meg az ellenfeleik. A dinamikus egyensúly, amit propagáltunk, nem alakult ki, az ügyvivői testületből önként kimaradók nem ültek le Tölgyessy mellé a padlóra, hogy megint villogjon a szemafor, robogjon a villanyvonat, maradt a sértődéscsere. Mi, itt a Beszélőben a tavalyi elnökválasztás után elhatároztuk, kimaradunk a pártbéli belvillongásokból, inkább elviseljük, hogy ránk ragadjon Tamás Gáspár Miklós szellemes mondása: azzal bizonyítottuk be, hogy pártlap vagyunk, hogy elhallgatjuk a párt belső ügyeit. (Sőt, még azt is elviseltük, hogy némelyek ezt a TGM-i bon mot-t komoly értékelésnek vélték.)

„Ti azt mondtatok: Döntsön az Erőszak… s döntött az Erőszak” – idéztük a múlt évi küldöttgyűlés után Babits trianoni versét. Hadd idézzük megint ugyanőt, a legismertebb sorait: „Legyen vége már! / Legyen béke már!” Legyen vége, hogy a szervezetekben „petőisták” és „tölgyessysták” úgy néznek egymásra, mintha ellenséges törzsek tagjai lennének. Legyen vége a „kömény mag”-ozásnak, vegyük észre, hogy ez a kifejezés az egykori MSZMP agit-prop. osztályának elmeszüleménye, tőlük vette át dicsőségesen az MDF, és dicstelenül – továbbá tévesen – az SZDSZ. Legyen vége, hogy szembeállítjuk a vidéki szabad demokratákat meg a budapestieket, a „belvárosiakat”: maradjon ez a Fővárosi Tanács volt jogásza, a Dél-pesti Vendéglátóipari Vállalat nyugalmazott vezérigazgatója (jelenleg belügyminiszter) Rákosi Jenőtől és Horthy Miklóstól megörökölt magánszociológiája; mi egyebek közt, sajnos, azt is jól tudjuk, hogy a vidéki SZDSZ-szervezetek éppoly megosztottak, mint a budapestiek. Legyen elég a „B-közép”-ezésből, a tagság riogatásából, hogy jobb lenne nélkülük. S hagyjuk a kacér célozgatást, miszerint a „polgári radikális” címke az urbánushoz meg a kozmopolitához hasonlóan a zsidó fedőszava. Próbáljuk elhinni, hogy az az egymillió ember, aki az SZDSZ-re szavazott, az a harmincezer, aki belépett az SZDSZ-be, tudta (hisz az „Apák és fiúk” stílusú választási propaganda is gondoskodott róla), hogy az SZDSZ alapítóinak egy része zsidó, vagyis illendő feltételezni róluk, ha már az SZDSZ-t választották, talán mégsem antiszemiták. Ha a szabad demokraták annyi energiával és olyan odaadással törekedtek volna az MDF legyűrésére, amennyivel és amilyennel egymás lefőzésén munkálkodtak, talán már meg is bukott volna a kormány, és most liberális koalíció vezetné az országot. Legyen hát vége ennek a „ki kit győz le?” versengésnek.

A Szabad Demokraták Szövetségének, amely éppen négy éve alakult meg, az utolsó esélye ez. Ha nem lesz vége a frakcióharcoknak, akárki lesz is az elnök, ha folytatódik a sértődés, vagy megismétlődik a sértődéscsere, nem lesz SZDSZ. Ha pedig nincs SZDSZ, ismét távolabbra halasztódik, hogy valóban közelebb kerüljünk ahhoz, amit akartunk, amit hirdettünk, a szabad polgárok szabad Magyarországához. Hisz ezt a hazát a magasban már nemcsak a jobb- és baloldali államelvűség, nemcsak a hatvan, a húsz vagy az öt év előtti múltat jövőképpé formálni akaró reakció fenyegeti, hanem a szélsőjobboldali erőszak, a „forradalmi” (és tekintélyuralmi) rendcsinálás veszélye is. Ezért Babits mellett – Legyen béke már! – érdemes Adyt idéznünk: „Rákóczi, akárki, / Jöjjön valahára: / Kígyóinknak, Esze komám, / lépjünk a nyakára.”








Kapcsolódó cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon