F. Havas, kőszeg, solt

Nyomtatóbarát változat

Az egykori Kelet-Németország demokratikus ellenzéke, amely tíz éven át dacolt letartóztatással, házkutatással, kitoloncolással és 1989 őszén százezreket szólított az utcára, a nyugati zöldekkel együtt összesen tizenkét helyet foglal el az egyesült Németország parlamentjében. Csehszlovákiában a Charta-mozgalomból létrejött Állampolgári Fórum fölényesen megnyerte a választást, de mihelyt elkezdődött a pártosodás, a volt chartások köre kisebbségbe szorult a szövetségi parlamentben. Lengyelországban a küszöbön álló választás fogja megmutatni, mekkora erőt képvisel a Konzervatív-kereszténypopulista tömbbel szemben Mazowieczki keresztény-liberális választási koalíciója. Akárhogy szerepel is azonban a választáson, az bizonyos, hogy a régi demokratikus ellenzék – Geremek és Michnik pártja – csak része Mazowieczki táborának.

Egy liberális tömegpárt

A demokratikus ellenzékből egyedül Magyarországon fejlődött ki liberális tömegpárt. Az „ál-liberális pártocskának” becsmérelt kis pártból nagy párttá az SZDSZ-t kétségkívül a négy igen-es népszavazás tette: az, hogy az SZDSZ volt a rendszerváltás egyetlen tömegmozgalmának kezdeményezője és irányítója, s egyedül az SZDSZ mutatkozott a kommunista állampárt radikális, következetes ellenfelének. Kishitűség volna azonban, ha az SZDSZ sikerét kizárólag ebből eredeztetnénk. Az SZDSZ előtörténete is a lassú kapcsolatteremtés, bővülés, tágulás krónikája. A szamizdatkészítő radikális ellenzék egyre szorosabb szellemi és politikai barátságot épített a radikálisan kritikus értelmiség újabb és újabb évjárataival, amely a maga részéről kapcsolatban állt az állampárt belső ellenzekével. Az SZDSZ megalakulásakor ennek az értelmiségnek nagy része természetes helyét találta meg a születő pártban. De elmozdulást jelentett a megalakulás pillanata is: az SZDSZ-hez következetesen szabadpiaci-liberális világképű – és nem utolsósorban érdekeltségű – csoportok csatlakoztak alapítótagként. Többek között ők állták útját, hogy az SZDSZ (amely épp akkor választott nevet) holmi radikál-demokrata szektaként definiálja magát. Közhely, hogy a nagyra növő párt 1989/90 fordulóján a nyugatos szellemű értelmiségi elitből, azaz a középosztály felső rétegéből, és a rendszerrel leghevesebben ellenszenvező munkás–alkalmazotti körből, azaz a középosztály alatti rétegekből verbuválta tagságát. Az elemzők azonban méltatlanul feledkeznek meg a self-made-man kis- és középvállalkozók tömegéről, a taxisokról, vendéglősökről, butikosokról és szoftveresekről, akik életformájukban élték meg a liberalizmust, és máig az SZDSZ legaktívabb hívei.

A sikersorozat vége

A sikersorozat nem a tavaszi választási vereség idején, hanem az őszi önkormányzati győzelem után tört meg. Az SZDSZ nem számított rá, hogy a kormányban való csalódottság ennyi helyen juttatja hatalmi pozícióba. Időközben elkezdtek kiépülni az SZDSZ-en belül az önkormányzati problémákkal foglalkozó szervezetek, de addigra botrány botrányt követett az SZDSZ vezette önkormányzatokban is.

A nagypolitikában a tagság követelte offenzív stratégia, amelynek a Beszélő is szószólója volt, nem hozott sikert. Az omladozó koalíció rémületében, összeszedte magát, és hihetetlen agresszivitással foglal el minden hatalmi pozíciót – bízva benne, hogy e pozíciók birtokában népszerűsége megfogyatkozása ellenére is megnyerheti a Következő választást.

Kerek egy éve az SZDSZ parlamenti frakciója leváltotta a frakcióvezetőt. Ez – az önkormányzati választáson aratott győzelem másnapján – még akkor is politikai hiba lett volna, ha az eljárás teljesen aggálytalan. Súlyosbította a bajt, hogy máig sem sikerült nyílt vitában tisztázni, mik voltak a politikai nézeteltérések Tölgyessy és a többi SZDSZ-vezető között, azt a traumát az SZDSZ tagsága máig sem heverte ki, noha időközben  Tölgyessy fair párviadalban maradt alul Pető Ivánnal szemben.

Az SZDSZ támogatottsága a legfrissebb közvélemény-kutatási eredmények szerint 18 százalékra esett vissza. A Fidesz előretörésével szembeállítva persze lesújtó ez a szám, de úgy is olvasható, hogy az SZDSZ szavazóbázisa stabilan 20 százalék közelében van. Ellentétben a Fidesszel az SZDSZ több, mint 800 helyi szervezettel rendelkezik. A szerencsi választás példája jól mutatta, hogy helyi szervezetek híján egyéni választókerületben nemigen lenét nyerni. Ha tehát jövő vasárnap lenne a választás az SZDSZ és a Fidesz legalábbis fej fej mellett végezne. A kormány változatlanul félelmetes nyomásként éli meg az SZDSZ politikai jelenlétét. Mi hát az ok a nekibúsulásra?

Társtalanul

Az SZDSZ legnagyobb baja ma a társtalansága. A négy igen-es győzelem fontos összetevője volt, hogy sikerült alkalmi koalíciót teremteni a Fidesszel, a kisgazdákkal és a szociáldemokratákkal: az MDF magára maradt a széteső MSZMP társaságában. Antall József tanult a kudarcból: az Orvostörténeti Múzeumban – úgy beszélik – a nap minden órájában jégbehűtött pezsgő várta a betévedő kisgazdavezetőket. A Fidesz látványosan elhárítja, hogy „liberális ellenzék” néven egy kalap alá vegyék az SZDSZ-szel. Politikai taktikájuk azt sejteti, gyakorlatuk azt sugallja, hogy Orbán Viktor és köre a következő választás után a kereszténydemokratákkal és a meggyengült MDF-fel lépne koalícióra. Ennek következtében a közvélemény úgy ítéli meg, hogy az SZDSZ nem alternatív politikai erő, nincs esélye rá, hogy kormányra kerüljön.

Kétségtelen, egy párt berendezkedhet tartósan ellenzéki helyzetre, és megőrizheti erejét. Erre biztosítékot azonban csak az nyújthat ha a párt megszilárdult, örökletes szavazóbázissal rendelkezik, vagy ha olyan szavazókkal, akik biztosan tudják, hogy a párt ellenzéki helyzetben is eredményesen küzd az érdekeik érvényesítéséért.

Az SZDSZ-nek egyelőre nem lehetnek ilyen biztos szavazói. A győzelem reménye nélkül, a politikai támogatás biztos ígérete nélkül csak azok kötődnek tartósan egy párthoz, akiket a párt szelleme, szemlélete vonz. Márpedig a felmérés szerint, amelyet az SZDSZ-hez közel álló Politikai Tanulmányok Intézete rendelt meg, az SZDSZ-tagságnak csak 12 százaléka vall konzekvensen liberális nézeteket, 15 százaléka kifejezetten antiliberális szemléletű, a többiek gondolkodásában pedig kavarognak a reformer, a tekintélyelvű és a „nemzeti-liberális” eszmék.

Nagy a veszély, hogy társtalanul az SZDSZ olyan polgári radikális intellektuel párttá zsugorodik, amilyen Jászi Oszkár pártja volt. E sorsot csak úgy kerülheti el, ha ablakot nyit mindazon partok felé, amelyekkel alkalmilag, vagy tartósan együttműködhet.

Végigtekintve a pártszínpadon, úgy tetszik, legkevésbé a Fidesz érdekelt ebben a kapcsolatteremtésben: a Fidesz liberalizmusa, dinamikája, szakszerűsége ma is csak az SZDSZ-ével szembeállítva érvényesül. A kisgazdák, mint tradicionalista párt az ellentéte a modern SZDSZ-nek: bár van néhány erre fogékony vezetőjük, a pártközeledés esélye a kisgazdákkal a legcsekélyebb.

Az egyik variáns

Társa lehetne az SZDSZ-nek egy szociáldemokrata párt – ha volna. Számottevő szociáldemokrata párt azonban nem alakult ki – ahogy másutt sem a posztkommunista országokban. Az SZDSZ-ben erős a törekvés, hogy szociálliberális pártként maga töltse be ezt a helyet. A párttagság nagyobb része elvben elutasítja a szociáldemokrata nevezetet, de értékválasztásaiban korántsem áll távol a szociáldemokráciától. A szociáldemokrata űr betöltésének nyilvánvalóan két útja van: vagy a párt szervezeteinek sikerül eljutni a munkavállalók mind nehezebben élő és ezért a politikától mindinkább elforduló tömegeihez, vagy a szakszervezetekkel kell együttműködni. Az elsőre kevés az esély, hisz a lakosságnak ahhoz a nem szavazó harmadához kellene utat találnia, amely eddig sem ment el szavazni, másikra azért, mert az SZDSZ a kiterjedt szervezetekkel rendelkező régi szakszervezeteket mindeddig – jó okkal – nem tekintette a munkavállalók legitim érdekvédelmi szervezetének A szociáldemokrata nyitás megkerülhetetlenné teszi az MSZP-vel való viszony rendezését. Az SZDSZ tagságának nagy része azonban hallani sem akar semmiféle MSZP-vel való együttműködésről. S ez nem csupán a rendszerváltás előtti időből öröklött érzelmi hagyomány. A fentebb említett közvélemény-kutatás szerint olyan alapvető kérdésekben, mint az állami vállalatok privatizációja, a földek magánkézbe adása, vagy a nyugati befektetések támogatása az MSZP szavazók véleménye tér el leginkább az SZDSZ szavazókétól. A szocialisták offenzív fellépése az MSZOSZ vagyoni privilégiumának védelmében újabb akadályokat emelt a közeledés útjába. Mégis nyilvánvaló, a nyitás az MSZP felé nem lenét tartósan tabu az SZDSZ számára. Az önkormányzatok egy részében a szövetség meg is valósult. A párbeszédet nyilván megkönnyítené, ha a szocialista frakcióban a pártállamtól öröklött vezetők, bármilyen elismert nevet viselnek is, átadnák a helyüket a párt szociáldemokrata meggyőződésű értelmiségének. Az SZDSZ-en belül viszont olyan vezetőkre van szükség, akik számára az esetleges együttműködés nem bonyolult ideológiai és morális, hanem mindenekelőtt gyakorlati kérdés.

A másik variáns

Nem kevésbé kényes, de korántsem kizárt, kizárandó lehetőség az SZDSZ számára a nyitás a kormánypártok felé. A könnyebbik választás talán a kereszténydemokraták, velük kevesebb az elmérgesedett ellentét, mint az MDF-fel, és nekik szükségük is van a külső támogatásra, hisz helyi szervezeteik mindenekelőtt az MDF-fel állnak versenyben. Az SZDSZ számára a kereszténydemokrata törekvések közül leginkább a katolikus egyház lendületes világi hatalmi törekvése elfogadhatatlan: ezzel szemben az SZDSZ-en belül a protestáns-kisegyházi liberalizmus felől a legerősebb az ellenállás.

Az MDF-fel szemben az ellenérzések az SZDSZ-tagságban tavaly március óta majdnem olyan erősek, mint az MSZP-vel szemben, ez azonban korántsem zárja ki a helyi együttműködést. Nem csupán a kormány ellenzéke vagyunk, írtuk e lap hasábjain többször is –, de ellenzéke vagyunk annak a rendszernek, amelyet ez a kormány kialakítani szándékozik. Valószínűleg nem tévedünk, ha feltételezzük, hogy Antall József jól kézben tartott, felülről irányított, a felsőbbséget alázatosan tisztelő országnak szeretné látni Magyarországot. Dr. Antall álma Bethlen Magyarországa, Csurka Istváné ellenben Imrédyé. E két szembenálló áramlat persze a régi világban is hangot talált egymással, de hogy ma így eggyé gyúródott, abban része van az SZDSZ-től való démonizált félelemnek is. A kormánykoalíció alighanem egyetlen összetartó eszméje az SZDSZ elleni gyűlölet, ahogy a két háború közötti Közép-Európa egymásra acsarkodó nacionalizmusainak is közös, internacionalista ideológiája lehetett az antiszemitizmus. Ha csökkenne a félelem az SZDSZ radikális liberalizmusától, talán az MDF visszaválthatna az agresszív populizmusról az úri konzervativizmusra. Ehhez nem annyira elvi elhatározásra van szükség, mint inkább beszélő-viszonyra minden szinten, nemcsak a községekben, hanem a parlament minden bizottságában, a plénumon, de még a miniszterelnök dolgozószobájában is. A pártközi politika valamennyire mindig színfalak mögött folyik, ám ez nem jelentheti azt, hogy bármely pártvezető pusztán egyéni leleményét és ambícióit követve véglegesíthet politikai döntéseket.

Az SZDSZ előtt tehát két út nyílhat meg. Lehet balközép párt és lehet középen álló liberális gyűjtőpárt. Az egyik változatban ehhez egy hitelesen szociáldemokrata jellegű partnerre van szükség. A másik variánshoz csökkennie kell a világnézeti-stílusbeli szembenállásnak az SZDSZ és a kormánypártok között. Az MDF ez esetben kicsit konzervatívabb, kicsit nemzetibb lenne, az SZDSZ kicsit modernebb, kicsit kozmopolitább, áthidalhatatlan ellentét azonban nem lenne köztük. Az első út veszélye, hogy megmarad nosztalgiának, miként Jászi polgári radikálisai is olthatatlanul vágytak egy, az ízlésüknek megfelelő szociáldemokrata pártra, a másodiké, hogy a felpuhult SZDSZ, ha már felmorzsolni nem sikerült, elenyészik az MDF oldalán.

Dinamikus egyensúlyt!

Mindkét választásnak megvannak a személyi hívei. A döntés azonban talán korai lenne. Az országgyűlési választásokig két és fél év van még hátra. Az esélyeket, akár egy évig is lehet próbálgatni. Optimális volna, ha az SZDSZ új vezetése a két törekvés átmeneti kiegyezését, dinamikus egyensúlyát testesítené meg. Ehhez persze kompromisszumkész partnerek szükségeltetnek.

Ezentúl unalmas lesz politikát csinálni Európában, mondta Talleyrand Napóleon távozása után. Válogatva az utak és tévutak között az SZDSZ-ben talán szórakoztatóbb. De vajon tud-e ügyelni Kis János némileg háttérbe húzódva is, hogy liberális politika megőrizze szellemi rangját és morális tisztaságát.

• Beszélő