Skip to main content

Nincs erőnk ilyen kockázatos vállalkozásra!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Demszky Gábor főpolgármester nyilatkozata az Expóról


Az idő lejárt. A döntés tiszta beszédet követel.

Sokoldalúan tájékozódtam. Tárgyaltam felelős állami, önkormányzati és érdek-képviseleti vezetőkkel, külföldi szakértőkkel. Megismertem a világkiállítást nem vállaló Párizs főpolgármesterének és a rendezvényt népszavazáson elutasító Bécs vezetőinek indokait. Érzékelem a közvélemény megfáradását, a magyar kormányzat belső visszakozását az ügyben. Ez is tiszta beszédet követel.

A miniszterelnök jelenlétében

Úgy látom, nem sikerült a kormánynak a világkiállítás ügyében az Országgyűlés júniusi határozata által megszabott szeptember 30-i határidőre tárgyalásra alkalmas törvénytervezetet készítenie.

Az állandó késésben lévő programiroda szeptember 15-i keltezésű – ki tudja már, hányadik – tervezetét szeptember 16-án kellett volna a világkiállítási kormánybizottságnak megtárgyalnia. Ezt a kormány-előterjesztést és a törvénytervezetet azonban a Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank tárgyalásra alkalmatlannak tartotta, ezért a világkiállítási kormánybizottsági ülést elhalasztották, és azóta sem tartották meg.

Ugyanezen a napon, szeptember 16-án tárgyaltunk a miniszterelnök úr jelenlétében a kormány illetékes tagjaival a világkiállítás esetleges megrendezéséről. E megbeszélésen – ahová egyébként az alkalmatlannak minősített anyagot készítő kormánybiztost nem hívták meg – sikerült néhány kérdésben közös véleményt kialakítani. Az az alapvető probléma azonban, hogy honnan lehet előteremteni az elengedhetetlen közlekedési és közműlétesítményekhez a pénzügyi fedezetet, megoldatlan maradt.

E tárgyaláson készségünket fejeztük ki, hogy – a tisztánlátás érdekében és a rajtunk kívül álló okokból bekövetkezett késedelem áthidalására – a főváros közreműködik a döntéshozásra alkalmas tervezet elkészítésében, bár erre külön megfelelő létszámú szervezete (a programiroda) csak a kormánynak van.

Ezért a Fővárosi Közgyűlés szeptember 19-i ülése 13 tagú, képviselőkből és szakértőkből álló bizottságot hívott életre. A bizottság vezetését a közgyűlés rám bízta.

A bizottság megalakult, szakértő csoportjai az elmúlt héten több alkalommal találkoztak, és úgy tervezték, hogy a közös előterjesztést segítő javaslataikat napokon belül elkészítik.

Szükségszerűen hevenyészve

Eközben történt a kormánynak az a váratlan lépése, hogy – tájékoztatásunk nélkül, tehát a főváros teljes kihagyásával – csütörtökön, 26-án sebtiben elkészített egy újabb tervezetet, és ezt még aznap kormányülésen megtárgyalták. Ebből egy példányt másnap, pénteken, a késő esti órákban kézhez kaptunk.

Munkatársaim áttekinthették ezt a szükségszerűen hevenyészve készített tervezetet, amely felelősségteljes döntésre természetesen semmivel sem alkalmasabb, mint az előző.

Sajnálattal állapítom meg, hogy a kormány a főváros szempontjait – ideértve Budapest fogadó- és működőképességének lehetővé tételét, a környezetromboló hatások csökkentését, a lakosság nyugodt életkörülményeit – ugyanúgy nem vészi figyelembe, mint az előző tervezetekben.

Azt azonban megértem, hogy a költségvetésből csak 30 milliárd Ft-ot tud e célra kiszakítani.

Az ezt jóval meghaladó hiányzó ősz-szeg megszerzésére természetesen ez az előterjesztés sem tud megalapozott választ adni, de azt kilátásba helyezi, hogy a költségvetés – tehát az adófizetők – terhe elérheti az előirányzott 30 milliárd Ft kétszeresét is.

Ma, utolsó napján meglátogattam az Őszi Budapesti Nemzetközi Vásárt. Itt megismerkedhettem a Sevillai Világkiállítás magyar részvételének előkészületeivel is. Ha összehasonlítom a spanyol kormány által nyújtott 10 milliárd dollár nagyságú támogatást azzal, amit a mi költségvetésünk tud adni, vagyis ha annak éppen huszonötszörösével számolok, megértem azokat, akik azt állítják, hogy ilyen költséges, lassan megtérülő, a magánbefektetői tőkét csak kis részben érdeklő infrastrukturális beruházásokkal járó rendezvényt kizárólag gazdag országok engedhetnek meg maguknak.

Maga a világkiállítás, amely egyébként itt Budapesten sem igényelne nagyobb területet, mint amennyi itt a kőbányai vásárvárosban van – bár nem nyereséges vállalkozás –, nem állítaná az országot, a fővárost megoldhatatlan problémák elé, ha meglennének az infrastrukturális adottságok.

Merjük kimondani!

Azt gondolom, itt az ideje, hogy több év vajúdása után legalább most, az utolsó órákban merjük kimondani – a kormány és a főváros is –, hogy jelenleg nincs erőnk ilyen, nemzetközi kötelezettségekkel is járó kockázatos vállalkozásba belevinni az országot.

Csodaváró ábrándozás helyett olyan reális, a külföldi tőkét is vonzó, a magyar befektetőket és vállalkozókat valóban mozgósítani tudó programokat hirdessünk meg, amelyek fővárosunkat Kelet-Közép-Európa egyik kulturális és gazdasági centrumává tudják fejleszteni. Erre van esélyünk már 1996-ig is.

Célunk változatlan: egy elérhető, lakható, vendégeket vonzó és vendégmarasztaló város megteremtése. A város működőképességének és fogadóképességének olyan szintre emelése, hogy a polgárok terheinek aránytalan növelése nélkül vállalkozhassunk majd akár világszínvonalú rendezvényekre is.

Reméljük, hogy a kormánynak is ez a célja. Hasznosítsuk közösen a már agóniáját vívó 1996-os Expo tanulságait.

E gondolatokat javaslom majd a főváros közgyűlésének – döntése meghozatalakor – figyelembe venni, és azt remélem, hogy az Országgyűlés képviselői – ha a tervezet eléjük kerül – felelősségük tudatában és a költségvetés teherbíró-képességének ismeretében döntenek.

Meggyőződésem – és tudom –, hogy a Kiállítások Nemzetközi Irodájának decemberi közgyűlése, ismerve országunk gazdaságának teherbíró-képességét, megértéssel fogadja majd állásfoglalásunkat.
















































Kapcsolódó cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon