Upor

Nyomtatóbarát változat

Amikor abbahagytuk a világkiállítás körüli viták követését, ott tartottunk, hogy a főváros májusban másodszor is nemet mondott az Expóra. A kormány némi habozás után, sűrű szemöldökráncolások közepette úgy határozott, hogy a főváros nélkül is megrendezi a kiállítást. A fővárosi nemet meglehetősen élénk sajtóvisszhang követte, és sokan annak a véleményüknek adtak hangot, hogy talán mégsem kellene ilyen kategorikusan elutasítani egy ilyen nemzetet erősítő, gazdaságélénkítő tervet. A nyár folyamán Demszky Gábor és Kádár Béla tárgyalásokba kezdett.

Ilyen előzmények után került sor arra a bizonyos szeptember 16-i tárgyalásra főváros és kormány között, amely azóta is izgalomban tartja a közvéleményt. Közben persze a kulisszák mögött történt egy s más. Ezek közül talán az egyik legfontosabb – ami Kovács Kálmán, az SZDSZ fővárosi frakcióvezetőjének érzése szerint kissé elsikkadt a sajtópolémiák mellett – az az, hogy a közgyűlés nemje utólagosan beigazolódott, jó döntésnek bizonyult. Időközben ugyanis megérkezett a Világkiállítások Nemzetközi Irodája, a BIE véleménye, melyben a fővárosnál sokkal határozottabban utasították el a Baráth Etele-féle programiroda tervezeteit. A BIE nem találta kivitelezhetőnek az eredeti tervekben szereplő 310 hektáros megakiállítást, mindössze egy 25 hektáros szakkiállítást tud elképzelni, de még ehhez is szükség van bizonyos kormánygaranciákra. Kovács szerint az sem vált világossá az emberek számára, hogy itt már régen nem a nemzet képzeletét megmozgató nagy Expóról van szó, mint amilyen mondjuk a sevillai lesz, hanem egy szűkített szakvilágkiállításról, amelyre aligha fognak tódulni majd az emberek.

Az is a fővárosi önkormányzat döntésének helyességét látszik megerősíteni, hogy időközben a kormány is elvetette az eredeti terveket, s mintha elképzelése közeledett volna ahhoz a javaslathoz, amelyet Demszky Gábor még decemberben vetett fel, s amely egy ’96-ban megrendezendő szűkített Expóra vonatkozott.

Egyedül nem megy

A múlt hétfői, szeptember 16-i tárgyalásokon Antall József visszatért a kormánynak ahhoz a decemberi álláspontjához, amit később, a parlamenti döntés idején egyszer már elvetettek, és amely szerint az Expót a kormány csak a fővárossal együtt rendezheti meg. Demszky Gábor válaszában elmondta, hogy a főváros továbbra is kockázatosnak látja a világkiállítás megrendezését, de ha a parlament meghozza végleges döntését, a főváros tudomásul veszi, és végrehajtja azokat a feladatokat, amelyeket a törvény kiszab rá. Továbbá hozzátette, hogy a közgyűlés annak idején a Bécs–Budapest-tervezetet vetette el, és egy esetleges önálló budapesti Expóról még nem döntöttek.

A tárgyalások további részleteiről egymásnak ellentmondó jelentések láttak napvilágot. Annyi bizonyosnak látszik, hogy a felek a főváros jogának tekintik az esetleges világkiállítás területének kijelölését, és folytatni akarják a tárgyalásokat. Kiderült továbbá az is, hogy a Baráth & Company világkiállítási törvénytervezete a kormányszakértők szerint is teljesen alkalmatlan tárgyalási alapnak. Ez utóbbi vélemény egyébként önmagában is ellentmond annak a sokak által hangoztatott állításnak, mely szerint Baráthnak azért kellett mennie (egyébként tudomásunk szerint még mindig nem ment), mert a főváros ezt akarta.

A tárgyalás után egyfajta patthelyzet alakult ki: a kormány nyilvánvalóan nem meri egyedül vállalni az Expo melletti döntés összes következményét, és minden eszközzel szeretné elcsábítani az önkormányzatot, hogy együtt mondják ki a boldogító igent; a főváros pedig nem akarván a rosszfiú szerepében mutatkozni, aki elrontja az ország örömét, s megfosztja kedvenc játékától, nem hajlandó nemjével megakadályozni az Expót. Demszkyék nincsenek irigylésre méltó helyzetben. Mind a közvélemény, mind a kormány részéről iszonyatos nyomás nehezedik rájuk. Ne felejtsük el, hogy a főváros működőképességének fenntartása nagyban függ a kormánytól is. Olyan könnyű és egyszerű lenne igent mondani. Csak hát a főváros önkormányzata a jelek szerint úgy döntött, hogy felelős önkormányzatként működik, s csak akkor hajlandó igent mondani, ha kormányzati részről teljesülnek bizonyos feltételek. Ezek a feltételek lényegileg nem változtak az első decemberi s a második májusi nemleges döntés óta. Kovács Kálmán frakcióvezető ezeket két csoportra osztja. Először is bizonyos jogi feltételeknek kellene teljesülniük abban a formában, ahogy a főváros értette: nincs koncessziós törvény, továbbá nem rendezett a fővárosi önkormányzatok tulajdonviszonyának kérdése sem, és át kellene alakítani a helyi adókra vonatkozó törvényeket is. A második alapvető feltétel az lenne, hogy a kormány garanciát vállal nemcsak az Expo területén belüli, hanem az ahhoz kapcsolódó beruházásokkal kapcsolatban is.

A kormányzat jelenleg ötven-hatvan milliárd forintban jelöli meg a garanciák maximális mértékét. Miután ez az összeg a pénzügyminiszter szerint is csak a kerítésen belüli kiadásokra vonatkozik, az SZDSZ-frakció legalább még egyszer ennyiben látná a szükséges garanciát a járulékos beruházások megvalósításához. Természetesen amennyiben a kormány szűkíti az Expo területét, a megadott összeg is arányosan csökkenhet. Az SZDSZ-frakcióban egyébként az a vélemény alakult ki, hogy az ország gazdasági helyzetét figyelembe véve a jelenlegi hatvan hektárosra tervezett Expo még mindig aránytalanul nagy. Ezzel kapcsolatban a frakcióvezető fontosnak tartotta még elmondani, hogy félő, mint azt a Baráth-féle eredeti terv szándéknyilatkozatainak vizsgálatánál is láthattuk, hogy a kormány garanciavállalása befektetők híján valójában azt fogja jelenteni, hogy a költségvetésnek, azaz végső soron nekünk, adófizetőknek kell finanszírozni az Expót.

A főváros részéről tehát felelőtlenség lenne igent mondani a fentebb sorolt feltételek teljesítése nélkül. S persze az az érzésünk, hogy az önkormányzat titkon reménykedik, hogy a kormány az idő rövidségére való tekintettel, valamint a szakmai érvek hatására jobb belátásra tér, s lemond a megrendezésről. Ha jól olvassuk Kupa miniszter úr Expóval kapcsolatos nyilatkozatait, akkor úgy tűnik, ő inkább erre a megoldásra hajlana. A főváros érzésünk szerint a lehető legmesszebb ment el, hiszen felajánlotta, hogy a továbbiakban együttműködik a kormánnyal egy új világkiállítási törvénytervezet kialakításában, és annak sikerének függvényében hajlandó a kormánnyal közösen kimondani az esetleges igent vagy nemet.

Az SZDSZ ügyvivői testületének szeptember 20-i állásfoglalása is felkínálja a kormánynak a tisztes visszavonulás lehetőségét. Mint írják: „a közös fellépés lehetővé tenné, hogy az Expo feladása egyik félnek se okozzon presztízsveszteséget, s a döntést kizárólag az állampolgárok érdekei, valamint szakmai szempontok határozzák meg”.

Önként és dalolva

Az elmúlt napokban közzétett kormányzati reagálások (Kádár Béla levele, Barsiné Pataky Etelka nyilatkozatai) azt látszanak bizonyítani, hogy a kormány nem kíván élni a tisztes visszavonulás lehetőségével. (Hiába, a csalhatatlansággal az a legnagyobb baj, hogy nehéz bevallani, ha esetleg tévedtünk.) Mind Barsiné, mind Kádár Béla megütközésének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a fővárosi közgyűlés múlt csütörtöki ülésén „mindössze” egy, a kormánnyal tárgyaló tizenhárom tagú bizottság felállításáról határozott. A reagálásokból úgy tűnik, hogy a kormány a szeptember 16-i tárgyalást úgy értékelte, mintha azon az a döntés született volna, hogy a főváros támogatja a világkiállítást, s már csak a helyszín kijelölése s néhány részletkérdés tisztázása volna hátra.

Kovács Kálmán teljesen irracionálisnak tartja azt az elképzelést, miszerint a közgyűlés a csütörtöki ülésén bármilyen előjelű döntést hozhatott volna, hiszen a fővárosnak semmi olyan kidolgozott tervezet nem állt rendelkezésére, amely alapján véleményt tudott volna formálni. Az a két tervezet, amit kézhez kaptak, építészeti és várostervezési tanulmány volt, melyben nem vizsgálták az anyagi feltételeket, nem foglalkoztak a finanszírozási kérdésekkel, s nem tisztázták az utóhasznosítás problémáját sem. Kovács úgy érzi, hogy ezeknek a tanulmányoknak az alapján a közgyűlésnek nem volt miről döntenie.

A főváros tehát szakmailag értékelhető tervezetét vár a kormánytól, a kormány viszont szeretné, ha a főváros sürgősen kijelölné a világkiállítás helyszínét. A helyszínkijelölés nyilvánvalóan ugyanazon okból fontos a kormánynak, amiért a főváros szeretné azt egyelőre elkerülni: ha az önkormányzat kijelöli a területet, akkor ezzel mintegy igent mond, legitimálja a kormány törekvését.

Egyelőre azonban még semmi sincs eldöntve, s az önkormányzat továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy csak akkor mondjon igent, ha ez a főváros lakosságának érdekeit is szolgálja. Az idő persze sürget, hiszen a kormánynak szeptember 30-ig a parlament elé kellene terjesztenie a világkiállítási törvénytervezetet, nem beszélve arról, hogy december elejéig a BIE-nek is be kell nyújtani az új terveket. A főváros a bizottság felállításával mintha arra voksolt volna, hogy ebben a törekvésében kész segíteni a kormányzatot. Más kérdés az, ha a magunk részéről meglehetősen szkeptikusak vagyunk a tekintetben, hogy ami eddig nem sikerült – nevezetesen egy épkézláb terv és törvénytervezet megalkotása –, az a rendelkezésre álló rövid időszak alatt sikerülni fog.

A sajtó egy része (többnyire az Expo-párti) kitartóan követeli, hogy végre ne politikai, hanem szakmai döntés szülessen a világkiállítás ügyében. Mi úgy gondoljuk, hogy maga a döntés a dolog természeténél fogva mindenképpen politikai lesz, csak abban bízhatunk, hogy a döntést szakmai érvek alapján hozzák meg. Ha ez valóban így lesz, akkor úgy tűnik, az Expo megrendezésének esélye igen csekély.

• Belföld