Eörsi János

Nyomtatóbarát változat

Egyiküket, ahogy elmondják, megbilincselve vitték az egyik kerületi rendőrkapitányságról a Gyorskocsi utcai vizsgálati osztályra. Másikukat pedig mindjárt helyi szinten, az V. kerületi kapitányságon megrugdosták, a fejét falba verték, az atrocitást esztétikai érvvel támasztva alá: „Mert nem tetszik a pofád!” A fiút, mint mondja, előzőleg arról vallatták – eredménytelenül –, honnan, kitől származik az izgatásgyanús nyomdatermék.

Csapatmunka

Bevittek, kihallgattak egy harmadik fiút is, a Katalizátor Iroda Kft. árusát. Akár két anarchista kollegája, egy, a lefoglalás elrendeléséről szóló határozatot és átvételi elismervényt kapott. A határozatot dr. Mészáros László rendőrőrnagy, a Gyorskocsi utcai vizsgálati osztály rendészeti alosztályának vezetője írta alá. „A rendelkezésre álló adatok szerint – indokol a rendőr őrnagy, és itt az árus neve következik – 1991. augusztus 31-én a Budapest, XIII. Nyugati pu. aluljárójában »Anarchista Újság« 91/4. számát árusította, melyben egyes írásmű [sic!] – tartalma miatt – közösség elleni izgatás vétségének alapos gyanúja megállapítására alkalmas.” Moldován László, a Katalizátor ügyvezetője elbeszéli, hogy az alaposan gyanús újságot négy standjáról vitték el, lefoglalási parancsot egyetlen esetben sem mutattak föl, átvételi elismervényt pedig csak azok az árusok kaptak, akiknek volt merszük kérni. Összesen 157 darabról gyűlt össze átvételi elismervény. Moldovánt október elejére tanúnak idézték be, bűnügyben, ám ő nem tudott semmiféle bűncselekményről, tehát nem ment el a Gyorskocsi utcába.

De voltaképpen mi táplálta az izgatás gyanúját? E kérdésre megremeg tudósítói kezünkben a toll. Azáltal ugyanis, hogy az eset a gyanútlan stádiumból a gyanúsba, következésképp a büntetőeljárási szakaszba lépett át, a gyanú tárgyának már puszta boncolgatásával is szaporíthatjuk, vagy legalábbis nyomatékkal terhelhetjük meg a gyanú éltető elemeit. Növeli ezt a veszélyt, ha nem világos, hogy a rendőrség szerint mi gyanús. Az idézett lefoglalási papír (márpedig ez eleddig a legalaposabb dokumentum a gyanú alátámogatására) szűkszavúan „egyes írásmű”-ről beszél, mint gyanúalapról. Mészáros őrnagy, akivel telefonon léptünk érintkezésbe, hamarjában nem emlékezett pontosan, melyik írásműről van szó, fejből, tehát szükségképpen hevenyészve körvonalazta az inkriminált szöveget. Ekképpen megmaradtunk tehát a gyanútlanság édeni (avagy úgy is mondhatnánk: állati) állapotában.

Csak annyit tudunk, hogy a Budapesti Anarchista Csoport kifejezetten a pápa látogatása alkalmából adta ki újságjának ez évi 4. számát, aktivistái a monstre eseménysor alatt árusították, és ekkor került sor az említett rendőri atrocitásokra is, természetesen a keresztényi megbékélés szellemében. A lapkiadónak szemlátomást voltak averziói a pápával és látogatásával szemben, ezt a címlapon a NE JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD! felirat, valamint a pápaportré fejezi ki; a mikrofonos, tehát prédikáló arckép – szaknyelven szólva – kikeményített tálalásban hirdeti a keresztényi igét. Az ellenszenv (ami végtére is vélemény, tehát kétségkívül magában rejti a kockázatot, hogy megosztják velünk) két anarchista elvből eredeztethető. Az egyik az anarchisták erőszakmentességről szóló tana. Anarchia az anarchisták szerint nem fejetlenséget és zűrzavart jelent, hanem uralomnélküliséget; ez viszont nem teljesül mindaddig, amíg a társadalmat hatalmi viszonyok, következésképpen tekintélyelv és erőszak szövi át. A szentatya alakjában szerintük ez eredendően összegződik: „Megbocsátóan, szelíden nézi – írják „Újabb cirkusz” című vezércikkükben –, hogy csúsznak-másznak előtte az emberek, a porban, s az ember eme megalázásának gyalázatát ünnepelve, hálatelt ima rebben a magasba.” „Az egyház nem hit kérdése – írják másutt. – Ha az volna, ha a katolicizmus nem volna más, mint egy személyes meggyőződésből levont személyes következtetés, akkor a pápa látogatása is csak Magyarország katolikus polgárainak magánügye lenne, nem pedig hónapok óta beharangozott nemzeti ügy. (…) A pápa: politikum, mert térít, prédikál, előír és befolyásol. (…) A pápa: hatalom.” A másik anarchista elv: a nők szabadságának és a szexuális szabadságnak a követelése. Kajánul idézi az újság a mostani szentatya reformer elkötelezettségű elődje, I. János Pál mondását: „Isten legalább annyira anya is, mint atya”, és hevesen bírálja a mostani pápát abortuszellenes kinyilatkoztatásai miatt. A kétezer éves egyház abortuszról vallott egyházi tanairól egyébként érdekes, Zsuzsanna aláírással jegyzett történeti tanulmányt böngészhetünk végig – illetve böngészhetnénk, ha nem foglalták volna le az Anarchista Újságot.

Miközben mindez napvilágot látott – emlékezzünk –, a Magyar Narancs egy helyes kis Pápamelléklettel rukkolt ki, sőt lapunk is kritizálta – a maga mértékadóan liberális modorában – a pápalátogatás politikumát. Egyelőre még mi és a Narancs megúsztuk a konfiskálást. Kérdés, vajon kinek és milyen alapon áll jogában kimondani, hogy izgatás gyanúja forog fenn. Ahogy a Gyorskocsi utcából telefonon megtudtuk, az eljárás rendőri feljelentésre indult meg, ismeretlen tettes ellen. Tehát nemcsak a tettes ismeretlen, hanem a feljelentő is; feljelentést sem az anarchisták, sem Moldovánék nem láttak. A gyanú megalapozottságát osztályvezető kollegáival konzultálva állapította meg Mészáros őrnagy. Csapatmunkára volt szükség ugyanis a büntető törvénykönyv megfelelő helyének – szavai szerint „gumiparagrafusának” – értelmezéséhez. Végül is arra lyukadtak ki, hogy a sokféle lehetséges szenvedő alany (úgymint nemzet, nemzetiség, nép, felekezet, faj) közül az anarchista lapban felekezetet sértő kifejezés használatára került sor. Az anarchista fiúk megbilincseléséről, illetőleg keresztényi fejfalbaveréséről nem tud az őrnagy, erről feljelentés nem érkezett be. Persze, hogy nem – tehetjük hozzá –, hiszen az anarchisták a hatalmat, mint olyant tartják a bajok gyökerének, így derogál a feljelentés hatalmi eszközéhez nyúlni.

Lélekemelő párhuzam

A lefoglalás egyébként – tudtuk meg – azért más tészta, mint az elkobzás, mert még van remény a lap visszaszolgáltatására. Már amennyiben a büntetőper kedvezően végződik. Mészáros őrnagy a büntetőeljárási törvény ama passzusát idézi lefoglaló határozatában, amely a lefoglalt újságot a „tárgyi bizonyítási eszköz” rangjára emeli (Be. 101.). Ha jól értjük, az izgatásgyanús nyomdatermék ugyanis bizonyítási szempontból ugyanaz, mint a betörőpajszer; csak az nem világos, mitől növekedik a bizonyító erő, ha annyi bűntárgyat gyűjtenek be, ahányra csak le tudnak csapni. De hát, ez már a múlt: meglehet – tájékoztat Mészáros őrnagy –, hogy nem is lesz büntetőper, pillanatnyilag altatják a büntetőeljárást, mivel a Pesti Központi Kerületi Bíróságon zajló Szent Korona-per bírája két héttel ezelőtt, felfüggesztve a rá bízott izgatási ügyet, az Alkotmánybírósághoz fordult. Aziránt érdeklődik a legmagasabb instanciánál dr. Gatter László bíró, hogy vajon megengedi-e alkotmányunk a sajtószabadság korlátozását, és hogy nem mond-e ellent egymásnak a közösség elleni izgatás büntethetősége (Btk. 269.), illetőleg az alapvető emberi jogok, köztük is a szabad véleménynyilvánítási jog sérthetetlensége (alkotmány, 8. és 61.). Ennek következtében immár alkotmányosan porosodhatnak a rendőri raktárakban az Anarchista Újság példányai.

A büntető törvénykönyv kétféle izgatási fokozatot ismer a gyűlöletre uszítás bűntette három év szabadságvesztéssel is büntethető [Btk. 269. (1) bekezdés], de csak vétségért, és legfeljebb egy évet kaphat, aki a nemzetet, nemzetiséget stb. sértő vagy lealacsonyító kifejezést használ, „vagy más ilyen cselekményt” követ el [uo., (2) bekezdés]. Mészáros őrnagy és munkatársai ezt az utóbbi, enyhébb gyanút táplálják az anarchistákkal szemben, a Szent Korona esetében a gyengébbik és a súlyosabbik vádat egyaránt fölhozzák, mivel – a vádirat szerint – a Szent Korona 1990-ben folyamatosan közölt „a magyar néppel szemben lealacsonyító”, illetőleg a román nép és a zsidó nemzetiség elleni „gyűlölet keltése céljából” megjelent írásokat.

Ez a per állampolgári feljelentés nyomán kezdődött, és csak egy-egy példányt foglaltak le az inkriminált számokból. Tizenkét idézet izgatásgyanús; két szövegrész például hajmeresztőén mély történetismeretről tanúskodik: „…az egész román történelem – és ezt teljes felelősséggel mondjuk – a hitszegések és köpönyegforgatások sorozata”; „A Washington Times értesülése szerint… Gysie a világ zsidóságát kérte, hogy akadályozza meg a két Németország egyesülését! (…) Nemde ez éppen olyan olaj a tűzre, mint amikor a II. világháború elején a világ zsidósága kijelentette: háborúban levőnek tekinti magát Hitler Németországával szemben!? Utána meg csodálkoztak, hogy a nácik ellenségként kezelték őket.” Ehhez jön a történetileg ismerős „érv”, amelyet a vádló szintén gyűlöletkeltőnek talált: „Hazánkat nem a magyar nép vitte csődhelyzetbe, anyagi romlásba, nem kell a zsidó tőke diktatúrájának szolgai módon alávetni magunkat.” Az izgatási paragrafus alkotmányellenességét elsőként Nagy László dr., a Szent Korona szerkesztőinek védőügyvédje vetette föl, ugyanaz a Nagy László, aki feltételes elfogultsági kifogással élt a májusi tárgyaláson, mármint „amennyiben a tanács tagjai közül valaki román nemzetiségű vagy zsidó származású”. A kifogást – ha nem is ebben a feltételes formában – kénytelen volt kivizsgálni és elutasítani a bíróság, bár annyit még megtehetett, hogy egy 1983-as törvényerejű rendeletből merítve erőt, fegyelmi eljárást kezdeményezett Nagy László ellen. Az ügyvéd viszont megint ügyes volt, Alkotmánybírósághoz fordult, támadva a törvényerejű rendelet alkotmányosságát, átmeneti fegyelmi eljárási stopot idézve elő. Közben a bíróságnak mégiscsak le kellett váltania a bírót, mivel a Szent Korona nem épp hízelgő hangú cikket közölt róla, s emiatt megindult egy másik eljárás, hivatalos személy megsértése rímén. És bár Nagy László alkotmányos sajtószabadság-védő kifogásait korábban elutasították, Gatter dr., az új bíró mégis úgy látta jónak, hogy ne ő tisztázza az izgatási per polgárjogi vonatkozásait.

A széna állása

Nos, ennek az alkotmányossági tűzijátéknak tudható be, hogy kezd jobban állni a pesti anarchisták szénája is. De ez aligha vigasztalja őket. Először is a konfiskálás és hatósági erődemonstráció megtörtént. Másodszor, nem lehet valami felemelő érzés egy kalap alá kerülni a zsidózó, oláhozó szerkesztőkkel. Az izgatási paragrafus, még ha meg is van kérdőjelezve alkotmányilag, mégiscsak védeni szándékozik a népet és kisebbségéit. Az anarchistákkal szemben viszont a pápalátogatás orvé alatt államilag, rendcsinálás végett jártak el. Tehát nemcsak az a kérdés, hogy vajon a véleménynyilvánítás szabadsága korlátozható-e alkotmányosan, hanem az is, hogy amennyiben korlátozható, mi vethet gátat a hatósági önkényeskedésnek.

Egyes gyakorlati jogászok szerint törölni is kellene az izgatási paragrafust, amely nagyobb lehetőséget ad a visszaélésre, mint amennyire elriaszt a zsidózástól és oláhozástól. Ezzel szemben dr. Békés Imre büntetőjogász-professzor azt fejtegeti, hogy a nép-, faj-, felekezeti csoportok igenis büntetőjogi védelemre szorulnak, ám az izgatás fogalmát a gyűlöletszítás céljából elkövetett cselekményekre kellene leszűkíteni. Békés dr. ekképp, a visszaélés kiküszöbölése érdekében, a vád számára írná elő a szándék bizonyítását is. Mások az eredményszemléletű megfogalmazást részesítenék előnyben: például hogy az izgatás fogalmát az erőszak kiváltására alkalmas uszítás merítse ki. Akikkel beszéltünk, egyetértettek abban, hogy az anarchisták nyakába varrt passzus (miszerint felekezetet sértettek volna) nem való a büntető törvénykönyvbe. A kellemetlen vélemény is vélemény, amihez ugyebár alkotmányos jogunk van; másrészt viszont megsértődhetnek miatta. És a sértődés hatalommá válik, ha valakik a kormányerkölcs nevében húzzák föl magasztos orrukat.

• Belföld