Skip to main content

Itt a 170 milliárd, hol a 170 milliárd

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A 156 kerek szám, ugyanis a bruttó hazai terméknek (GDP) 3 százalékát jelenti, épp akkorát, mint amennyi államháztartási hiányt a maastrichti szerződés engedélyez az Európai Unió tagállamainak. Nehéz elhessegetni a föltételezést, hogy a költségvetők tollát épp ez a snoblesse oblige vezette, hogy kedvezőbb legyen az országkép a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel folytatott tárgyalásokon. A 156 egyúttal választ ad arra a kérdésre is, amely sokakat foglalkoztatott március 12-e után: vajon a kormány a 170 milliárdos stabilizációs csomaggal csupán a költségvetés időközben támadt lyukait kívánta-e betömni, hogy az eredetileg megcélzott mínusz 283 milliárd teljesüljön, vagy pedig a 283-hoz képest óhajt lefaragást, tovább fékezve ekképp az államadósság növekedését? Nos, a pótköltségvetés inkább a pótlólagos lefaragás szándékát tükrözi.

Csakhogy a költségvetésben pótállapota szerint is maradtak lyukak. Ilyen mindenekelőtt a privatizációs bevételek változatlanul hagyott 150 milliárdos előirányzata, amelynek teljesítését korábbi nyilatkozataiban a pénzügyminiszter is valószínűtlennek mondotta volt. Nem mintha most eloszlottak volna a kételyek. A pótköltségvetés indoklása szerint: „A 150 milliárd forint privatizációs bevétel elérésének feltétele, hogy az energiaszektor privatizációjára vonatkozó – a kormány által jóváhagyott – koncepció és az ennek végrehajtását szolgáló feladatok maradéktalanul és változatlan tartalommal megvalósításra kerüljenek. Ennek hiányában a privatizációs bevételek elmaradása miatt további drasztikus szigorító intézkedések bevezetése válik szükségessé.” (Kiemelések: Beszélő.) Mintha az előterjesztő elkeseredetten ösztökélné önmagát önnön koncepciója végrehajtására, miközben a színfalak mögött még mindig viták dúlnak a közmű-privatizáció körül (lásd cikkünket a 21. oldalon). Kérdéses az is, futná-e még ebben az évben egy újabb stabilizációs csomagra. Valószínűleg nem, de ennek ellenére az előterjesztő hőn óhajtja a pót-deficitlefaragást.

Egy másik lyuk magában a stabilizációs intézkedéscsomagban tátong: 18 milliárd Ft pótbevételt remélnek az „adóellenőrzés szigorításából” a „feketegazdaság visszaszorításából”. (Fennhangon 16-ról beszélnek, ám rejtetten – az egyes adótételeknél – 18 szunnyad a pótköltségvetésben; ebből jönne le az adó- és vámhatóságok megerősítésére szánt 3,5 milliárd, vagyis az adómegkerülés elleni harc nettó 14,5 milliárdot hozna a konyhára.) Nehezen ellenőrizhető, hogy pl. a vámbevételek a hatékonyabb vámszedés miatt nőnek-e kétmilliárddal, vagy mondjuk azért, mert több árut hoznak be. A stabilizációs csomagnak ez a része valószínűleg politikai deklaráció: azt fejezi ki, hogy a kormány a helyén van, ami persze nem kis öröm.

Nehéz megállapítani, vajon benne van-e egyáltalán a 170 milliárdos csomag a pótköltségvetésben. Maga az összeg – a 170 milliárd – is politikai szimbólum volna? A 170-ből több mint 30 milliárd nem a központi költségvetést, hanem a társadalombiztosítási alapokat érinti (Beszélő, március 23.), tehát durván 140-et kellene lefaragni a pótköltségvetés által. Ehelyett az indoklás szövegéből csak –„csak” – 128 milliárdot böngészhetünk össze olyan summa gyanánt, ami kifejezetten a március 12. óta a vízcsapból is csöpögő intézkedéseknek tudható be. Részben persze változtak is az elképzelések: láthatóan letettek például a közoktatásban eszközlendő azonnali spórolásról. Fölismerték továbbá, hogy a központi apparátusok leépítése egyelőre pénzbe kerül, és 2 milliárdot irányoznak elő az elbocsátásokra. Más intézkedések azonban bizonyára rejtett póttartalék gyanánt szunnyadnak a büdzsében; például igenis intézkedik a tervezet arról, hogy a különféle pénzintézeteknél vezetett elkülönített tartalékalap-számlák a Nemzeti Bankhoz kerüljenek, viszont hiába keressük az előterjesztésben az ettől remélt 8 milliárdos kamatspórolást.

Egyébként, hogy mely tételek tekinthetők a stabilizációs csomag részének, bizonyos fokig „gazdaságtörténeti” kérdés – mármint ha történetileg szemléljük az elmúlt hetek eseményeit. A pótköltségvetés ugyanis kénytelen számításba venni a csomagnak olyan közvetett hatásait, amelyek a korábban világgá kürtölt 170 milliárdban még nem szerepeltek. A leértékelés és a vámpótlék áremelkedést idéz elő, nominálisan nő az áruforgalom, nőnek a jövedelmek, következésképp nőnek a várható adóbevételek; a másik oldalon viszont súlyosbodnak a kamatterhek. A kétféle hatás az előterjesztés szerint nagyjából kiegyenlíti egymást, vagyis a büdzsé körülbelül annyi inflációs hasznot kasszíroz, mint amennyit ráfizet a kamatok oldalán. Az indoklásból kb. 54 milliárd ilyen többletbevétel és 57 milliárd többlet-kamatkiadás böngészhető ki; tehát még mindig nem világos, miből jön be a 170 milliárd. Más szóval a pótköltségvetésben megcélzott 127 milliárdos deficitlefaragás nagyjából egyezik a megszorító intézkedéseknek közvetlenül, paraszti ésszel tulajdonítható áldással. Látnunk kell azonban, hogy a csomag inflációs hatása nem egyformán prognosztizálható a bevételi és a kiadási oldalon. A kamatkiadások biztosan esedékesek, a többlet-adóbevételekre viszont nem lehet mérget venni. Az első negyedévben is főként az áfánál meg a fogyasztási adónál mutatkozott elmaradás.

A kamatterhek immár nem 450, hanem 500 milliárdra rúgnak. A kincstárjegyek után 21,8 milliárddal, az államkötvények után 13,3 milliárddal – ezen belül a bankkonszolidációs kötvények után 6,5 milliárddal – több kamatot kell fizetnie az államnak, mint amennyivel korábban számoltak. A hazai bankoktól márciusban fölvett 352 millió dolláros hitel – amely a betétesek emlékezetes rohamát váltotta ki – 2,2 milliárdos kamatteherrel jár.

Az előterjesztő szerint az általános tartalék első félévi fölhasználása nem haladja meg a törvényes mértéket (a 7 milliárd 640 milliót). Csakhogy épp a múlt héten ítéltek oda fenékküszöb-építés céljára újabb 450 milliót az általános tartalékból, s ezzel sajnos át is lépték a törvényes küszöböt.

Az előzetes tervekkel ellentétben most mégsem növelik az agrártámogatások kereteit, ám fölhatalmazást kér a kormány arra, hogy e támogatásokat 7 százalékon belül a maga hatáskörében növelhesse (ami 3,6 milliárdos lehetőséget jelent). Ez is szépségtapasz a költségvetés póthelyzetén. Az önkormányzatokkal szemben viszont fokozódik az eljárásbeli szigor: a településeknek változatlanul büntetőkamatot (a jegybanki alapkamat kétszeresét) kell fizetniük, ha az őket megillető támogatásnál lényegesen nagyobb összeget vesznek föl a központi költségvetésből; azonban egy apró módosítás kilövi a vica versát, vagyis a központi költségvetés nem fizeti a büntetőkamatot, ha elmulasztja az önkormányzati támogatás átutalását.

A munkanélküliek támogatási rendszerében változtak némileg a stabilizációs elképzelések. A Munkanélküliek Szolidaritási Alapjánál a pótköltségvetés tanúsága szerint mégsem csinálják meg a 8 milliárdos lefaragást. A kormány vélhetően kész fölajánlani az előnyugdíj és a pályakezdők segélyének fönntartását a szakszervezetekkel folytatott alkuban. A Foglalkoztatási Alap támogatását sem csökkentik, épp ellenkezőleg, hozzáadnak még 3 milliárdot, hogy segítsék a közhasznú munka további fölvirágoztatását. Ellentételképp 1,5 milliárdot faragnak le a munkanélküliek jövedelempótló támogatásából, az önkormányzatoknak pedig nem 9, hanem csak 6 milliárd többlettámogatást adnak, segélyezési föladatokra. Ugyanakkor nem tágít a kormány attól a tervétől, hogy elvonja a családok egyszeri támogatásának a népjólétnél kezelt 4,7 milliárdos keretét. Ezt figyelembe véve, az egyedi szociális támogatásokra mindössze 1,3 milliárd többletet szánnak, a többi átcsoportosítás.

A szegényeken kívül áldozatvállalást kér az előterjesztő a pártoktól is: javaslata szerint 15 százalékkal kellene csökkenteni a parlamenti és az azon kívüli paletta költségvetési támogatását. Az így okozott érvágás a Fidesznél és a KDNP-nél 16-16, az FKgP-nél 18, az MDF-nél 22, az SZDSZ-nél 32, az MSZP-nél 49, a Munkáspártnál, a Köztársaság Pártnál, a MIÉP-nél és az Agrárszövetségnél pedig 2 usque 4 millió forint. De a következő választások eredményére a csomag többi része valószínűleg nagyobb hatással lesz, mint a pártpénzek csökkenése.




















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon