Skip to main content

A munka demokratikus vállalói

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Liga-konferencia

Tóth András: Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...


Napjaink szakszervezeti „közéletének” az egyik legvitatottabb kérdése az üzemi tanácsok problémája. Az alábbiakban megpróbálom összefoglalni és értelmezni milyen álláspontok alakultak ki az üzemi tanácsokkal kapcsolatosan. Az álláspontok világos elkülönítése és csoportosítása érdekében az egyes vélemények eltérő és nem egybecsengő oldalait emelem ki.

1. álláspont: „Minden hatalmat az üzemi tanácsoknak.”

Ezen álláspont szerint a kollektív szerződések megkötésének joga csakúgy mint az ún.





A demokrácia a Liga legfőbb ereje – mondta a kétnapi fáradság lezárásául Forgács Pál újraválasztott elnök. Nemcsak mert munkavállalók önkéntes, alulról szerveződő társulásáról van szó, és mert mindenki véleménye meghallgattatik. A Liga végső célkitűzése, ideálja is a kiszélesedő demokrácia, az, hogy – amint az elnöki zárszóban hallottuk – ne csak a parlament legyen demokratikus. E demokráciafelfogás mindenképpen különbözik a hagyományos szakszervezetek nem egy funkcionáriusának parlamenti és pártrendszerrel szembeni gyanakvásától és ellendrukkjától; ám hangsúlyozza, hogy a parlamentarizmus önmagában kevés, olyan társadalmi demokráciára van szükség, amely a munka világában is gyökeret ver, méltóságot és persze védelmet adva a munka rászoruló vállalóinak.

A központ és a szakszervezetek között

E mélységesen szociáldemokrata – s ennélfogva is szakszervezethez illő – hitvallás ellenére a Liga „pártsemleges”. Leszögezi ezt mindjárt az alapszabály első pontja, az alulról szerveződők kívánságát is, a Liga-vezetők egyidejűleg több pártra – illetőleg a hatpárti tárgyalásokra – építtető törekvését is tükrözve. Az már más lapra tartozik, hogy Böröcz Sándor kamionsofőr, akit most a Liga ügyvivőtestületébe választottak, szociáldemokrataként indult neki a demokráciának: a választások idejére fizetés nélküli szabadságot véve ki, az MSZDP-nek kampányolt, bevették e párt országos elnökségébe is. De aztán inkább otthagyta az elnökséget, visszatért a bábolnai állami gazdaságba, és megszervezte az egyik legerősebb vállalati Liga-egységet, kiszorítva a széteső régi szakszervezetet. Böröczék most legfontosabb feladatuknak az állami gazdaság tervezett átalakulásának ellenőrzését tekintik; lényeges emellett a Komárom megyei regionális központ megerősítése is, amelyet négy független szakszervezet alakított meg.

Igen aktívak rajta kívül a Konkoly István buszsofőr vezette kecskeméti, a Kórodi Sándor gépésztechnikus vezette mátészalkai regionális központ, a székesfehérvári és a gyöngyösi tömörülés, amelyet Szalai József programozó, illetve Hegedűs Gyula gépkezelő irányít (utóbbi a helyi MDF-ből indult), valamint a zalaegerszegi állomás, ahol pártállása szerint SZDSZ-es Horváth József benzinkutas működik. Utóbbi helyen városi szakszervezetet is megalakítottak, hogy így bátorítsák a független munkavállalói összefogást; a városi egységbe közvetlenül beléphetnek munkavállalók, hogy később önálló egységet alakíthassanak a régi szakszervezetek által uralt vagy egyáltalán sehogyan sem szervezett vállalatoknál. A Liga-mozgalom egyik legfőbb gondja ugyanis, hogy általában csak konkrét konfliktusok nyomán szerveződik – amikor már ég a ház –, és így az egy vállalat, egy szakszervezet modell vált jellemzővé. A pesti aktivisták (elsősorban a jogsegély és jószolgálati bizottság, a JOJOBA, jogász, szervező, szociológus és közgazdász munkatársai) az ország különféle sarkaiba száguldozva igyekeznek oltani a tüzet, és bábáskodnak egy-egy szakszervezet megszületésénél. Ezt a nehézséget akarják áthidalni a regionális központokkal, önálló működésre serkentve őket. Mostanra már 12 központot állítottak fel és rendeztek be az országban, s további 7 áll szervezés alatt.

A háromszintűvé tett Liga-szervezetben a regionális központokon kívül szakmai szövetségek is közbülső lépcsőt jelentenek a Gorkij fasor 45. és a szakszervezetek között. A közlekedésben, az egészségügyben, a bányászatban és a villamosenergia-iparban már alakultak ilyen szövetségek (és alakulni fognak az agrárvállalati, a vegyész és a szállodaipari egységek körében). A legerősebb szakmai szerveződések azonban még most is az eleve ilyen alapra helyezkedő – többnyire értelmiségi – független szakszervezetek (a Tudományos Dolgozók, valamint a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, egészségügyi szakszervezetek – de idetartoznak a vasutasok is). Ebből ered óhatatlanul a másik gond, amely a Ligán belüli érdekérvényesítés és egyúttal a mozgalom fejlődése szempontjából megoldást kíván. A nagyobb létszámú értelmiségi szervezetek okkal elégedetlenkedhettek az eddigi működés miatt, amiért az egy tagszervezet, egy szavazat elve érvényesült. Másrészt viszont épp a szétszórt, de együttvéve kiterjedt, többnyire munkás szakszervezetek az „alulról szerveződés” eszméjének, erkölcsi tőkéjének hordozói, ők vállalják a kockázatot, az ő aktivistáiknak kell sokszor retorziókkal szembenézniük. Körtvélyesi László közgazdász például, akinek magányos harcáról lapunk is beszámolt (Beszélő, 1990. július 29.), most mint ügyvivőjelölt bemutatkozásképpen elújságolta a plénumnak, hogy végül is megtarthatta állását a kunszentmártoni áfészben, sőt azóta újabb két munkaügyi pert is megnyert. Aztán ott van Kálló László, a BKV aktivistája, aki ugyanezen alkalomból tömören mint „a radikális” mutatkozott be. „Csinálnunk kell, különben beledöglünk!” – fűzte hozzá magyarázatul. Végül nem választották be ezt a két harcost az ügyvivőségbe, bár kétségkívül akadnak beválasztott radikálisok is.

A statútum egyensúlya

Alapszabályilag igyekeztek összhangot találni a kevés számú jelentős és a sok kisebb szervezet érvényesülése között – magyarázza az ügyvivővé újjáválasztott Mezey Katalin, a kétszáz tagú írószakszervezet titkára. Ösztönözni kívánják, hogy a tagszervezetek szakmai vagy területi szövetségbe tömörüljenek, vagy legalább koalíciót alkossanak, amidőn érvényre akarják juttatni törekvéseiket a Ligán belül. Az eddig egyéniéi szavazatok alapján működő, havonta ülésező Liga-tanács mint legfőbb szerv helyét az évenként ülésező küldöttgyűlés veszi át (a szervezés így olcsóbb, egyszerűbb). Ebben létszámtól függetlenül minden tagszervezet részt vehet ugyan, de a küldöttek mandátumuk szerint szavazhatnak majd (egy tagszervezet állásfoglalása 1-től 9-ig terjedő szavazatot ér, a tagdíjfizetés alapján figyelembe vett létszámtól függően). Kéthavonként fog ülésezni a Liga választmánya, amelybe a területi központok egy-egy, a szakmai szövetségek két-két, az ötszáz főnél nagyobb szakszervezetek vagy koalíciók egy-egy embert delegálhatnak.

Újdonság még, hogy alelnökök is működnek a tizenegy fős ügyvivői testület mellett (amely testületnek – mint eddig is – kevesebb mint fele lehet profi, azaz a Liga fizetett alkalmazottja). Egyensúly ez is, mégpedig a demokratikus kollektív és a szintén demokratikus egyszemélyi felelős ügyvivés között. Az általános alelnök Horn Gábor gimnáziumi igazgató, a PDSZ ügyvivője lett, ügyvezető alelnöknek Őry Csaba profi Liga-vezető futott be, gazdasági alelnöknek a szakszervezeti vagyonfelosztási harcokban eddig is jártasságot szerzett Kőrössy Andrást, a Hilton Szálló független szakszervezete ügyvivőjét választották. Mindhárman ügyvivők voltak eddig. A legnagyobb vita egyébként a választott tisztségviselők (elnök, alelnökök, ügyvivők) ellenőrizhetősége körül robbant ki: a TDDSZ el szerette volna érni, hogy e tisztségviselőket ne a küldöttgyűlés, hanem a kéthavonta ülésező választmány válassza meg, mert akkor bármikor vissza is lehet hívni őket. A többségi álláspontot megokoló Őry Csaba szerint viszont az az egy év, amely közönként a legfőbb Liga-szervet összehívják, és a vezetőket újraválaszthatják, nem oly hosszú idő. A választmányban pedig – teszi hozzá – ott a lehetőség, hogy más módokon gyakoroljanak nyomást a Liga-vezetésre; ez és általában a Liga-politika alakításának igénye jelentheti azt a húzóerőt, amely a nagyszámú kis független szakszervezetet koalícióalkotásra serkenti.

A Liga-tanács állást foglalt országos szakszervezeti kérdésekben is. Tiltakoznak a nyárra tervezett energia-áremelések csekély szociális ellentételezése miatt. Elítélik a szakszervezeti szabadságjogok lépten-nyomon tapasztalható megsértését, szolidáris alapot hoznak létre az állásukat vesztett kollegák megsegítésére. A Liga szerint növelni kellene a fizetett alapszabadságot. Szorgalmazzák, hogy mielőbb megtartsák a szakszervezeti választásokat, az üzemitanács-választásokkal egybekötve.


















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon