Skip to main content

Nem vagyok vidám

Vissza a főcikkhez →


A március 1-jei Nagy Meghallgatáson – ahol is a „kultúrharc” vitelével vádolt kultuszminiszter ült a Kulturális Bizottsággal szemközt – olybá tűnt, mintha a kormánynak nem volna számottevő ellenzéke.

Számottevő ellenzékről akkor beszélhetnénk, ha a kormányzattal szemben álló, az iránt gyűlöletet tápláló erők képesek lennének érvelni amellett, miért a szembenállás, miért a gyűlölet. Ha eltekintenénk e követelménytől, fölöslegessé válna a bizottsági meghallgatás: elegendő lenne, ha a szóban forgó erők egyszerűen kihívnák a Fehér Ház elé Fodort szólózni. Persze a maga módján Fekete György (MDF) is átlátta ezt: miután odabent, a Fodorral folytatott szópárbajban egyértelműen alulmaradt, odakint, a kamerák előtt jelentette ki: Fodor „alkalmatlan” a miniszterségre. Holott a kultúrellenzék bizonyult képtelennek arra, hogy önellentmondásba keverjék a kultuszminisztert.

Biz’ isten, még az adódó lehetőségeiket sem aknázták ki. Elképzelem a két pártelnököt, Fürt, illetve Orbánt, a Nagy Meghallgatás jegyzőkönyvét böngészik. Hát, még ilyet! Sehol egy árva önellentmondás, sehol egy kínos bizonyíték… Fekete, Sasvári, hozzám! Önök nem készültek! Ki vannak rúgva! Persze mostanság Für, illetve Orbán sincs valami nagy formában. Egyébként is: minálunk már csak az a helyzet, hogy mindegy, ki mit mond, mit produkál. A szó elröpül, a kultuszfunkcionáriusok pedig maradnak.

Különösen Sasvári, a fideszes kultúrfunkcionárius színvonala aggasztó. Egy csokor a miniszter mellének szegezett kérdései közül: miért pont faxon értesítettek egyeseket elmozdításukról; van-e a római Magyar Akadémiára kinevezetteknek diplomataútlevelük; miért nem dobta a szemétkosárba Fodor a Műcsarnok 51 dolgozójának aláírását? Aggodalmam a tetőfokára hágott, amidőn Sasvári a miniszter „multikulturális beállítódását” ostorozta. E ponton MDF-es kollegája is Fischer Ádám nevét kapja elő a légből; ő, Sasvári pedig minden ok és összefüggés nélkül szóba hozza a Soros-egyetemet meg a „nyitott” társadalom Soros-féle eszméjét. Igaz, csak szóba hozza. Csak úgy. De azért ez biztos út lefelé, a már-már elfelejtett Zacsek Gyula mélységeibe.

De emelkedjünk fölül ezen. És sajnálkozzunk: kár, hogy nincs minálunk ütőképes ellenzék. Mert nem szül jó vért, ha egy meglévő kormánynak nincs alternatívája.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon