Skip to main content

Jöttem, láttam, győztek?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Építő Pál: Javaslat


A sajtószabadság a demokrácia talpköve. Ez biztosít szabad utat a nyilvánossághoz minden megszülető gondolat, minden érv és vélemény számára, ez biztosítja a nyilvánosság és ezáltal a köz lehető legnagyobb szellemi gazdagságát, ez garantálja, hogy semminemű információt az állampolgári közösség elől elzárni nem lehet.


Naptévé: Öt perccel ezelőtt Kónya Imre keményen megbírálta Lovas Zoltán újságírót, a Fekete Doboz munkatársát.

Lovas Zoltán: No comment. Így gondolja.

Naptévé: Kónya kritikájának nyilván az volt a lényege, hogy elfordultál az MDF-től, a Fidesz pártján állsz, és ennek következtében nem lehetsz pártatlan, tárgyilagos újságíró.

L. Z.: Én sosem voltam az MDF felé fordulva, a Fidesz sajtómunkáját segítettem a választási kampányidőszakban, de azóta semmiféle kapcsolatunk nincs egymással. Egyik pártnak sem vagyok tagja. A liberális értékválasztás kétségkívül közelebb áll a szívemhez, mint amit az MDF mostanában csinál, ez igaz.

Naptévé: Az MDF-fel kapcsolatos álláspontodat Jöttem, láttam, győztek c. könyvedben elég sarkosan megfogalmaztad. Azt írtad, hogy Antall kirohanásán az egyik Magyar Hírlap-béli írásoddal kapcsolatban el voltál képedve, és „ez, valamint az MDF-nek a tárgyalások során alkalmazott manőverei, illetve Csurka ténykedése úgy hatott rád, hogy kiszerettél az MDF-ből”.

L. Z.: Igen, én elmentem a második lakitelki találkozóra, amikor az MDF tulajdonképpen legálisan kilépett a politikai porondra: nagyon érdekelt, szimpatikus volt az egész, meg sok szempontból mulatságos is, amatőr volt, de kellemes, üde népi kezdeményezésnek tűnt, aztán fokozatosan jöttek ezek a dolgok, amiket a könyvemben summáztam.

Naptévé: Éveken keresztül te voltál az ellenzék újságírója. A Fekete Doboz meghatározó személyiségeként nagyon sok mindenben részt vettél, amiben, mondjuk ki, az újságírók többsége egyszerűen nem mert részt venni. Keményen támadtad az akkori hatalmat, Németh Miklóst, Pozsgayt: te vállaltad nyilvánosság előtt is azt, hogy szemben állsz.

L. Z.: Persze, ez most is így van, ha van miért, akkor miért ne?

Naptévé: A mostani hatalommal, a jelenlegi kormánykoalícióval talán még rosszabb viszonyban vagy, mint az előzővel.

L. Z.: Igen, mert sok szempontból a mostani kormány, illetve a kormánykoalíció egyszerűen ügyetlenebb, mint amilyen a Németh-kormány volt. Az átalakulást nem úgy vezényli, ahogy lehetne. Nem azt mondom, hogy őrült nagy mozgástér van, de azért stílusban, szociális érzékenységben – sorolhatnám hosszasan – lehetne kicsit máshogy csinálni. Akkor egész más lenne az ember szája íze, nem fordulna el a dologtól, nem lenne ez a teljes apátia, közöny, ami egyébként életveszélyes.

Naptévé: Aki képes végigcsinálni, amit te az elmúlt három évben, az egy életre megcsinálja a saját bizniszét. Ott voltál Romániában, Karabahban, Lengyelországban, Prágában, te hoztad nyilvánosságra a Végvári-ügyet. És most távozol a Magyar Hírlaptól, megint állás nélküli újságíró vagy.

L. Z.: Állás nélküli újságíró meg szabadúszó újságíró, az két külön kategória. Voltam már szabadúszó: életemben először akkor kerestem viszonylag normálisan. Ez az állástalanság túlzás. Most felmondásban vagyok a Magyar Hírlapnál, el fogok menni máshová.

Naptévé: Korrekt módon azt kérted, ne firtassuk, miért távozol a Magyar Hírlaptól. Sértettnek vagy megalázottnak érzed magad most, hogy elmész?

L. Z.: Egyiknek sem. Néha a dolgok véget érnek, ennyi…

Naptévé: Gyanítom, hogy a cenzúra szerepet játszott a távozásodban. Egyszer már elmentél a Magyar Hírlaptól, ahogy könyvedben írod: „a három hónap alatt lassan kezdett felnyílni a szemem, mi folyik a magyar sajtóban, és ami folyik, az miért és hogyan. Tíz cenzúrázást, tíz félrevezetést eltűrök, többet nem” – így fogalmaztál.

L. Z.: Az a ’89-es etapra vonatkozott. És miután megbeszéltük, hogy nem korrekt egy újságírótól, aki épp eltávozik egy szerkesztőségtől, beszélgetni a szerkesztőség ügyéről, ehhez tartanám magam.

Naptévé: Mennyi cenzúrát tűrhet el egy újságíró?

L. Z.: Hát ez az újságírótól függ. Én elég tűrőképes vagyok.

Naptévé: Kónya is emlegette Katona Tamás parlamenti felszólalását, amikor név szerint megdorgáltak, lehazugoztak, utána a Magyar Hírlap elnézést is kért. Ezt milyen kategóriába sorolod?

L Z.: Nagyon helyesen kért elnézést a Magyar Hírlap. Azt hiszem, félrevezető információkat kaptam, mivel pedig egy napilap órák alatt készül, csak három embernél jártam utána. Tehát amikor leírtam, amit Katona Tamás úr kifogásolt, akkor én abban a hiszemben voltam, hogy igaz, amit leírok, úgyhogy erre talán nem ült a hazugság kategória.

Naptévé: Magyarán jóhiszemű voltál.

L Z.: Igen, azt hiszem, általában igyekszem jóhiszeműen eljárni.

Naptévé: Mára sztárújságíró lehetnél, te pedig mintha most szorulnál ki ismét valahonnét.

L. Z.: Sosem éreztem magam a szó klasszikus értelmében újságírónak, tehát ilyen értelemben nincs honnan kiszorulnom. Mindig is igyekeztem arra törekedni, hogy értékeket kutassak fel, és értékeket mutassak meg. A napi nyelvre lekottázva ez az igazság napi megírását jelenti, már amennyire tudni lehet, hogy mi az igazság ebben a kavargó tébolyban, ami néha szokott lenni.

Naptévé: Vajon a pártosság mehet-e az újságban a tárgyilagosság rovására? Mi a fontosabb, hogy valamiért, valami szándék, valami cél érdekében írjon-e a szerző, vagy pedig hangsúlyozom, klasszikusan újságírószerepben, a tények és a tárgyilagosság mellett.

L. Z.: Ez műfaji dolog is. Ha az ember tudósítást ír vagy mondjuk, interjút készít, a kérdésekbe lehet ezt-azt, amazt, szurkát betenni, ez ismert technika, de a tárgyilagosságot meg kell őrizni. Ha viszont valaki publicisztikai, szubjektív műfajt ír, az más, akkor elmondja a véleményét. Én becsületesnek tartom, ha valakinek van véleménye, még ha az pártosnak tűnik is esetleg. Sokkal jobb, mint a bujkálva, sunyi módon megvalósított praktikák, amelyekkel az ember nap mint nap találkozhat a sajtóban is.

Naptévé: Nem vagy te túl indulatos? A könyvedből is ezt érzem, és mintha a politika, nemcsak a mostani, az előző sem szerette volna azokat az indulatokat, amelyek munkáltak benned. Rengeteg ellenséget gyűjtöttél magadnak. Nem kellene egy kicsit lehiggadnod?

L. Z.: Lehet, hogy így van, de az embernek vannak indulatai. Ha ilyen profi újságírónak tartanám magam, biztos gondosan ügyelnék rá, hogy kilúgozott, indulatmentes, szerényen, kedvesen mosolygó okoskodó legyek, de én igyekszem megőrizni magam egy normális tudatú, ép eszű, egyszerű állampolgárnak, és igen, vannak indulataim.

Naptévé: Nem arról van szó most, hogy a mór megtette kötelességét, a mór mehet?

L. Z.: Nem hiszem. A dolgot folyamatában kell nézni: egy nagy folyamat elején vagyunk. Az egyes pártok, sajtóorgánumok, az egész struktúra egy átmeneti, nyúlós valami. Ki fog ez alakulni.

Naptévé: És mi a teendő ebben a néhány évben? Ki kell bekkelni, vagy pedig ugyanúgy, mint eddig, keményen hadakozni? Személy szerint neked?

L. Z.: Hát nem lehet kibekkelni, az becstelen dolog volna. Egy hajót közösen kötöttünk el sajnos, az ország nagy része passzíve, aktíve csak néhány ezer ember, akik most politikai pártokban, sajtóban, itt-ott-amott vannak. Becstelen dolog elkötni egy hajót, aztán beugrani a vízbe, kiúszni a partra, és azt mondani, majd kivárom, mi lesz. Ilyen nincs.

Naptévé: Köszönöm szépen.


































































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon