Skip to main content

Javaslat

Vissza a főcikkhez →


A sajtószabadság a demokrácia talpköve. Ez biztosít szabad utat a nyilvánossághoz minden megszülető gondolat, minden érv és vélemény számára, ez biztosítja a nyilvánosság és ezáltal a köz lehető legnagyobb szellemi gazdagságát, ez garantálja, hogy semminemű információt az állampolgári közösség elől elzárni nem lehet. Aligha van tehát a kormánynak és a törvényhozásnak fontosabb teendője annál, hogy a sajtót a minél teljesebb szabadság állapotába helyezze, s figyelmeztető elméjét minden ezt célzó javaslat előtt – mint amilyet ezennel én is elébe bocsátok – megnyissa.

Mindenekelőtt tisztázni szeretném, hogy a sajtószabadság nem egyszerűen a sajtótermékeket kibocsátó intézmény, hanem legelsősoron az egyén szabadsága, amelyhez az intézmény szabadságát alkalmazni kell. Ha ezt elfogadtuk, akkor fölvethetjük a kérdést: eltűrhető-e az az állapot, hogy a sajtótermékek önálló kiadásához szükséges módban nem lévő egyén gondolatainak publikálásában teljességgel ki van szolgáltatva a szerkesztőknek és a laptulajdonosoknak, s közlési szabadságának az érvényesülése azok kényétől s kedvétől függ. Ki tudja, mennyi a köz érdeklődésére számot tartó gondolat, ismeret s míves szó akad fenn hétről hétre a birtokon bévül tanyázó urak gőgös kényén s szeszélyes kedvén.

Nem jogos igény-e, hogy a saját fórummal s így az önnyilvánítás könnyű szerével bíró szerkesztő mondjon le cselekvési szabadságának némi csekély részéről a nyilvánosságtól elrekesztettek, a pozitív megkülönböztetést érdemlő gyenge ezrek javára?! Igen, ez bizony jogos igény!

Ez a jogos igény indokolja, hogy itt előadott javaslatom komoly megfontolás tárgyává tétessék:

A sajtótörvény biztosítson a nem közölt kéziratok szerzői számára fellebbezési lehetőséget, amelyet erre felkért, tekintélyes testület bírál el. A fellebbező, ha kéziratát a szerkesztőség visszautasította, elküldheti írását, illetve annak másolatát a művelődésügyi minisztériumba. A művelődésügyi miniszter a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Sajtószabadság Klubjának tekintélyes személyiségeiből kijelöl egy állandó bizottságot a fellebbezések elbírálására. A bizottság eldönti, hogy a beküldött kéziratok közül melyek azok, amelyek információs értékeiknél, esztétikai kvalitásaiknál vagy gondolati igényességüknél fogva az írott nyilvánosságban helyet érdemelnek. A bizottság által kijelölt kéziratokat a szerkesztőség köteles a lapban leközölni, s köteles erre a célra a lap terjedelmének a sajtótörvényben meghatározott hányadát fenntartani. Az a szerkesztőség, amely a bizottság által elfogadott kéziratok közlési kötelezettségének nem tesz eleget, megsérti a sajtótörvényt, s ily módon kizárja magát az engedélyezett lapok köréből.

Javaslatom nem veszélyezteti a szerkesztőségek autonómiáját, hiszen a lapok terjedelmének túlnyomó része továbbra is a szerkesztőségek döntéseinek megfelelően telne meg, s a politikai természetű aggályok sem helyénvalóak, hiszen a Sajtószabadság Klub prominens személyiségei személyükben is garanciát jelentenek arra nézve, hogy a fellebbezések elbírálásában politikai szempontok nem játszanak szerepet.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon