Beszélő: Az előadásodban többek között arról beszéltél, hogy milyen veszélyek rejlenek abban, hogyha a nemzeti azonosságtudat mintáit az anyaországból akarják, ahogy mondtad: átúsztatni a kisebbségi magyarságba. Végül is hány nemzettudata lehet egy nemzetnek?
Huncsik Péter: A nemzettudat nem egy konstans fogalom, hanem nagyon is változékony, és mindig azt a társadalmi és politikai környezetet tükrözi, amelyben létrejött. A nemzettudat nem egy konstans jellemzője az embernek, mondjuk egy magyarországi környezetben, egy olyan élethelyzetben, amikor az a legfőbb gondom, hogy megéljek, valahogy pénzt csináljak, akkor teljesen el is halványulhat, nincs rá olyan nagy szükségem, de akkor, amikor egy szlovák kocsmában ülök éppen valahol a Tátra alján, és szidják a magyarokat, akkor egyszeriben egészen más lesz a helyzet. Probléma akkor van, amikor megpróbálnak létrehozni és az anyaországból átúsztatni, kötelezővé tenni egy egységes, állandó, szabványos nemzettudatot, amelynek állandó szerkezete, állandó jellemzői vannak, és ezt valamilyen immanens tulajdonságként tüntetik föl, és azt mondják, hogy ennek meghatározott formában benne kell lennie a személyiségemben, mert különben nem tekinthetem magam a nemzettest részének.
Milyen „átúsztatott” modellre gondolsz?
A döntő kérdés az, hogy a társadalom valóságos képével, létünk valóságos problémáival töltődik föl ez a nemzettudat vagy pedig egy mitikus keverék-anyaggal, ahogy az mostanában Kelet-Közép-Európában igen gyakran megtörténik: a legendák világából merített sorsközösség, vérrokonság, közös eredet stb. Etelköznek és Árpád atyánknak semmi köze a nemzethez. A nemzeti lét a feudális kötöttségekből való kilépéssel kezdődik, és mi a polgárosodásnak köszönhetően lehetünk egyáltalán magyarok. A nemzettudatot csak a mitizálás útján lehet szabványosítani, ez a szabványosított nemzettudat pedig igen könnyen kifordítható, nevetségessé tehető. Az egyén pedig, amint rájön, hogy ez a nemzettudat üres és nem tud vele kezdeni semmit, ejtheti az egészet, és közömbössé válhat a létező nemzet iránt.
A valóságos nemzettudat, az érzelmi elemek, kognitív elemek tömegének, a társadalmi környezet visszatükröződésének olyan ötvözete, amely egyénenként más és más. Függ az egyéniségemtől, és természetesen erősen függ attól is, hogy többségi vagy kisebbségi helyzetben vagyok. Száz ember magyarságtudata százféle. Egy rigid, megkonstruált magyarságtudat, bármit mondanak róla, csak kirekesztő lehet. Vagy beleférsz, vagy nem.
Valahogy úgy tűnik, hogy a nemzettudat mitizálói önmagukat is a nemzet hőseinek sorába emelik, mondván, hogy itt és most igen bátor és veszélyes dolog nemzeti értékeket képviselni és a magyarságot felvállalni.
Miután Magyarországon tudtommal még senkit nem vertek meg azért, mert magyarnak vallotta magát, és az állásukból sem bocsátanak el embereket emiatt, itt bizonyára csak az ellenségkép megkonstruálásáról van szó, ami a mitikus nemzettudathoz hozzátartozik. Szükségképpen hozzátartozik, mert a mitikus nemzettudatok, a magyar, a szlovák, a román, a német stb. kölcsönösen kizárják egymást, ütköznek, súrlódnak, és jaj annak, aki a súrlódási felületen él, mint például mi. Nyilvánvaló, hogy akkor a legnehezebb ezen a súrlódási felületen élni, amikor a nemzettudat negyvenévi rombolása után, mert a rombolás tény, egyszerre jelentkezik egy hiperkompenzációs tudatmozgás a szomszédos népeknél.
Miért van az, hogy a pártállamban elnyomorított azonosulási keretek közül a nemzetiről sokszorta több szó esik mint a többiről, holott kötődéseink egész rendszerében kár esett.
Nyilvánvalóan a nemzetről a legkönnyebb beszélni, ezt a legkönnyebb misztifikálni, a politikai törekvések számára eszközként elsősorban ez adódik. Számomra az univerzális emberi értékekkel való azonosulás volna az, amelynek az identitások hierarchiájában a csúcson kellene lennie, és bizony a kisebbségi létben, az adott társadalmi helyzet hatására nagyon gyakran kerülök olyan helyzetbe, hogy ez elé odatüremkedik és dominánssá válik a nemzettudat. No de ez egy normális dolog, ezzel semmit nem lehet csinálni, ezt így el kell fogadni. Ezeknek az értékeknek a hierarchiája nem állandó, az identitás különböző szintjei a társadalmi mozgások logikája szerint gyöngülnek és erősödnek. S ha most úgy van, hogy a nemzeti identitás igénye válik dominánssá, akkor annál nagyobb veszélyt jelent az az „átúsztatás”, amelyről beszéltem. Hogy milyen nagy veszélyt jelent, azt egészen konkrét formában mutatták a júniusi szlovákiai választások, ugyanis a magyar pártok megosztottsága mögött, a koalíció és a Magyar Polgári Párt szemben állása mögött elsősorban ez az átúsztatás, a „ki a magyarabb?” című bornírt vita átúsztatása van. Ez a vita a magyarországi magyarság számára nem jelent egzisztenciális veszélyt, a szlovákiai magyarság számára nagyon is. Pontosan annak a veszélyét jelentette, hogy a magyar kisebbség kiszorul a parlamentből, amelynek igen súlyos következményei lettek volna. Tizenkétezer szavazaton múlott csak, hogy ez nem következett be.
- Belföld [6]