– Azt hiszem, határozottan meg kell különböztetni a kormány egyik részét és a másik részét, ugyanis egységes kormányálláspontról ebben a pillanatban, úgy tűnik, nem beszélhetünk. A kormány egyik része készül valamire, ami nem kompromisszum, hanem a Duna elterelése. Ez pedig műszaki megoldás esetén elvezet az eredeti séma, a bős–nagymarosi vízlépcsőrendszer, a csúcsra járatott vízlépcsőrendszer megvalósításához. A kormány más erői pedig a parlament érvényes határozatának megfelelően szeretnék a kérdést a hágai nemzetközi bíróság elé vinni. De a kormány nevében nem akarok nyilatkozni. Sokkal szívesebben beszélnék arról, mit akarnak a környezetvédők. Azt hiszem, ebben vagyok inkább illetékes.
Létezik-e kompromisszum?
Beszélő: A Magyar Külügyi Társaság szeptember 2-i ülésén Bába Iván arról beszélt, hogy a nemzetközi kapcsolatokban kompromisszumokra van szükség, a nemzetközi szervezetek általában a kompromisszumos álláspontokat támogatják. Nagyon ritkán fordul az elő, mondotta, hogy egyértelműen az egyik vagy a másik félnek adnak igazat. Mi az a kompromisszum, amiről Bába Iván beszél?
– Még egyszer mondom, a kompromisszum szó félrevezető. Itt üzembe helyezésről van szó, vagy elhagyásról, ez a két eset lehetséges, a kettő között nincsen kompromisszum. Egy vízi erőművet nem lehet félig üzembe helyezni
Beszélő: Az eredeti tervek szerint a régi Duna-mederben 50 köbméter víz folyna át másodpercenként. Most pedig 500, sőt 600 köbméterről van szó, azaz megmaradna a folyó legalacsonyabb természetes vízszintje.
– Ez a legalacsonyabb vízszint nagyon ritkán fordul elő. Az 500 vagy 600 köbméter másodpercenkénti vízhozam által létrehozott vízszint és az ennek következtében előálló talajvízszint nem elegendő az ökológiai feltételek megőrzésére, vagyis az ártéri erdők ennél a vízszintnél is kiszáradhatnak. Amikor ez kiderül, úgy fognak dönteni, hogy nem is érdemes leengedni hatszáz köbmétert, legyen csak ötven.
Beszélő: Az 500-600 köbméter a talajvíz elszennyeződését sem akadályozza meg?
– Nem. Ebben az esetben a talajvíz áramlik a Dunába, vagyis a folyó nem táplálja, hanem lecsapolja a talajvizet.
A vízépítők áruja
Beszélő: Mi a környezetvédők álláspontja?
– A környezetvédők nem fogadják el azt, hogy egy rövid távú politikai konfliktus elkerülése végett hatalmas áldozatokat kell vállalni közép- és hosszú távon. Abból indulunk ki, hogy a Duna elterelése esetén az összes szóba jöhető intézkedések együttesen sem képesek arra, hogy megőrizzék a dunai területek értékeit, amelyek nemcsak a mi értékeink, hanem jövendő generációkéi is. A politika tökéletesen érzéketlen ezekre a szempontokra. A Duna mozgási energiája a vízépítők felfogásában hasznosítatlanul elfolyó, ingyen energia. Pedig ez az energia igenis felhasználódik, például a hordalék mozgatására, a lebegtetett hordalék fenntartására, az áradási viszonyok fenntartására, a folyó medrének a tisztítására. A tározó iszapcsapdaként működik, a szigetelt oldalcsatorna pedig gyakorlatilag alkalmatlan bármilyen természetes élőegyüttesek életlehetőségeinek megőrzésére. A megtervezett művek valamennyi műszaki paramétere - az üzemeltetési költségek, a hajózás gazdasági jelentősége, az áramtermelés lehetséges hozama - mind azt valószínűsíti, hogy üzembe helyezés esetén más megoldás, mint a csúcsra járatás, azaz a nagymarosi erőmű felépítése, nincsen. Itt arról van szó, hogy vagy folytatódik és befejeződik a Duna teljes mesterséges csatornába szorítása, vízlépcsőzése, a német szakasztól egészen a Fekete-tengerig, vagy megálljt tudunk parancsolni ennek a folyamatnak, és megőrizzük a még maradék természetes szakaszokat. Először azokat a szakaszokat vízlépcsőzték, ahol ez gazdaságilag valamivel elfogadhatóbb volt. Amikor ezek a folyószakaszok elfogytak, akkor a vízépítők elkezdtek erőműveket tervezni a gazdaságilag kevésbé előnyös szakaszokra is. Hogy az árujukat el tudják adni a politikusoknak, politikai előnyöket találtak ki. Az egyik szlovák lap szerint a bősi csatorna oldalfala lesz az a fal, amely megállítja a magyarokat a határon. Ezért találták ki már régen a csatornaépítők, hogy politikailag milyen jó az, ha egyes nemzetek között vízi összeköttetések vannak. Frantisek Palacky már a múlt században úgy vélte, a majdani független Bohémiának azért kell annektálnia Szlovákiát, hogy övé legyen a dunai vízi út, amely a cseh nemzetet összekapcsolja a déli és keleti szláv testvérekkel.
Beszélő: Akkor a filozófusok és az írók a felelősek az egészért. A csatorna, mint a természetet megváltoztató emberi mű, a klasszikus humanizmus gondolata. Lásd Faust.
– Volt egy időszak, amikor a legfőbb hatalom a vízépítő mérnök volt. Ez a legenda hajtja előre a vízépítő mérnököket, akik ráadásul úgy vélik, hogy csak a nagy gátak képesek meggyőzni a politikusokat a vízgazdálkodás nagyszerűségéről, tehát ilyeneket kell építeni, mert a föld alatti kis csővezetékek, amelyek környezetvédelmi szempontból igen fontosak volnának, nem alkalmasak a politikusok meggyőzésére. A nagy terveket a mérnökök találják ki, szövetségben azokkal a mérnökökkel és gyárosokkal, akik annak idején az első nagy kotrógépeket kitalálták. Kialakul egy óriási apparátus, amelynek a kicsiny magja hatalmas jövedelmekre tesz szert, s ezért addig, amíg nem ütközik politikai akadályokba vagy a környezeti erőforrások korlátaiba, addig a tervezés-beruházás öngerjesztő folyamatként halad előre, s végül tönkreteszi az összes folyót. Bős–Nagymarosnál az a kérdés, hogy sikerül-e sebet ejteni ezen az öngerjesztő gépezeten, sikerül-e ismét olyan precedenst teremteni, hogy nemcsak terveket lehet leállítani, de nyolcvan százalékban felépült művek üzembe helyezését is meg lehet akadályozni. Ez nemcsak magyar ügy, nemcsak szlovák ügy, sőt nemcsak közép-európai ügy, hanem sokkal nagyobb ügy, amelyről a világ minden országában tudnak. Ezért a vízépítő lobby számára világszerte nagyon fontos, hogy az ő javukra dőljön el a kérdés. A Duna–Rajna–Majna-csatorna Társaság nem azért ágál a vízlépcső üzembe helyezése mellett, mintha a kettőnek műszakilag, hajózásilag valóban köze volna egymáshoz, hiszen egészen más paraméterű csatornákról van szó, hanem mert fél attól, hogy ha Bőst lebontják, akkor nagyon nehezen fogják tudni elfogadtatni a további őrült vízépítő beruházásaikat is.
Beszélő: Valóban egyre gyakrabban hangzik el az érv, hogy a Duna-Rajna-Majna-csatornával, egy a Fekete-tengert az Északi-tengerrel összekötő vízi út jött létre, amely azonban csak a bősi oldalcsatorna révén válik végig hajózhatóvá.
– Meg kell nézni, mekkora a Duna–Rajna–Majna-csatorna, milyen hajók járhatnak rajta, és meg kell nézni a Dunát ezen a szakaszon. Már a hetvenes években folyt egy kis vízi szabályozási munka, amelynek azonban csak a felét végezték el, mert közben elérhető közelségbe került a vízlépcsőrendszer. A Dunának azon a szakaszán, ahol rendesen megépültek a kisvízszabályozás művei, ott a Duna–Rajna–Majna-csatornánál kétszer szélesebb vízi út áll a hajózás rendelkezésére, ugyanolyan hajózási mélységgel. Azok a hajózási paraméterek, amelyek a bősi csatornán megvannak, nincsenek meg se Budapestnél, se Budapest alatt.
Kártya a kártyavárban
Beszélő: Még az illegális időkben, amikor úgy látszott, hogy semmi nem állja útját Nagymaros megépítésének, a Duna Körnek volt kompromisszumos javaslata: épüljön meg a bősi erőmű csúcsra járatás, vagyis Nagymaros nélkül.
– 1985-ben, amikor még egy totalitárius államrenddel és az azt kiszolgáló vízügyi ágazattal álltunk szemben, fölmerült az a gondolat, hogy a frontális politikai támadás helyett egy politikailag elfogadhatóbbnak tűnő stratégiát alkalmazzunk. Koncentráljuk az erőinket a nagymarosi vízi erőműre, mert annak az elhagyása esetén a különösen súlyos károkat okozó csúcsra járatás nem lehetséges. De túl ezen, az egész rendszer olyan, mint egy kártyavár, ha Nagymarost kihúzzuk belőle, akkor az egész összedől. A normális és racionális gondolkodás számára, ha elverjük a csúcsüzemet, akkor az egész tározó értelmetlenné válik, az ilyen méretekre kiépített bősi oldalcsatorna is értelmetlenné válik, az egész értelmetlenné válik. Ezért küzdöttek a vízépítők körömszakadtáig a nagymarosi körtöltés fenntartásáért. A nagymarosi táj most Csipkerózsika-álmát alussza, de bármikor jöhet a mesebeli királyfi, csókot lehel a homlokára, és akkor újból indulhat az építkezés. Amit a kártyavárról mondtam, fordítva is igaz. Ha megtörténik az üzembe helyezés, akkor folytatódik a Duna belépcsőzése, megépül Nagymaros, aztán megépül Adony és Fajsz, ahogy sorra épültek a rajnai vízlépcsők a múlt századtól az 1970-es évekig. Már most előkerült az az érv, hogy az osztrák vízlépcsők miatt mélyül a meder. De ez mindig így lesz, erre hivatkozva egyre újabb vízlépcsőket kell építeni, ahogy Ausztriában történt. A folyó görgeti a hordalékot, erre használódik el az energiájának a jelentős része, dinamikus egyensúlyban van, építi a deltáját, völgyeket tölt fel stb. Ha elgátolom a folyót, akkor a hordalék lerakódik, mert elvettem a víz energiáját, aztán ha megint szabad folyószakaszhoz érkezik, akkor felgyorsul a víz, erőre kap, felveszi a hordalékot, kimélyíti a medrét. A Rajnán, ahol már nem építenek újabb vízlépcsőt, évente százezer köbméter kavicsot hordanak vissza, immáron több mint tíz éve, hogy a meder további mélyülését megakadályozzák. Tudományos vélemény szerint ez a viszonylag legelfogadhatóbb megoldás.
Mi motiválja a kormányt?
Beszélő: Egy ilyen járulékos költség nyilván tovább rontja a jövedelmezőségi arányt.
– A környezeti károk, a környezeti és a társadalmi hatások figyelembevétele, ha megpróbáljuk gazdaságilag értékelni őket, teljesen értelmetlenné teszik a vízlépcső kiépítését. Bős–Nagymaros azonban önmagában is gazdaságtalan, magánvállalkozó privát befektetésként, a szokásos banki hitelfelvételek mellett soha nem építené meg, kizárólag állami garanciákkal, ahogy ezt az osztrák nagykövet vasárnap A hét műsorában kifejtette. Csakhogy a vízépítő lobby jelentős politikai súllyal is rendelkezik. Ha egy kormány elsősorban az ipari lobbykkal való szövetségre alapozza a hatalmát, ahogy az a bolsevik berendezkedésre jellemző volt, hiszen a pártállamban a központi bizottság az ipari lobbyknak plusz az erőszakszervezeteknek volt a tárgyalótestülete, akkor a környezeti és szociális, és ha úgy tetszik, a kulturális szempontok, mint például a táj esztétikája, háttérbe szorulnak. Ma Magyarországon ott tartunk, hogy a környezetvédelmi miniszter, és sajnos úgy tűnik, hogy a jelenlegi kormány egy része beleesett ebbe a csapdába, és engedett a lobbyk nyomásának.
Beszélő: Nem lehetséges, hogy a kormány, illetve egyes kormánytagok halogató taktikáját inkább külpolitikai meggondolások magyarázzák, mint lobbyérdekek érvényesülése?
– Ez igaz, ennek azonban az a – véleményem szerint téves – külpolitikai megítélés az alapja, hogy a követeléseknek tett engedmények fejében viszontszolgálatokat lehet elvárni. Ilyen alkuelképzelés, hogy a Kisantant feléledése ellen tegyük meg ezt az engedményt Szlovákiának. Úgy látom, hogy még a kormányzat különböző szakértői között is ellentét van ebben a kérdésben: a külügyminisztériumi helyettes államtitkár úr jobban fél a kisantanttói, mint a honvédelmi minisztériumi helyettes államtitkár. Szlovákia elfogadott egy olyan alkotmányt, amelyet a prágai lapok is antidemokratikusnak és a közös piaci országok diplomatái is antidemokratikusnak minősítettek, mert nem biztosítja a kisebbségek jogait. Vajon miféle engedményt tenne Szlovákia abban az esetben, ha a vízlépcső megépül? És vajon hogy lehet a nyolcvan százalékban magyarok lakta terület tönkretételével védeni a magyar kisebbséget?
Beszélő: 1989-ben ebben az egy dologban valamennyi ellenzéki erő egyetértett: Bős–Nagymaros ne épüljön fel. Jelenleg olyan emberek vannak kulcspozícióban – Bába Iván helyettes államtitkár, Kodolányi Gyula, a miniszterelnök tanácsadó testületének vezetője –, akik komolyan, aktívan vettek részt a Duna-mozgalomban. Hogy lehet, hogy mégis létrejött ez a mostani elbizonytalanodás? Nem mondhatjuk némi jóindulattal, hogy éppen a kormányzati felelősség késztet kompromisszumkeresésre eredetileg elkötelezett embereket?
– Inkább azt mondanám: a politikai pozíció, a kafkai várba való beköltözés beszűkíti az emberek szemléletét, és annyira hat rájuk, hogy nem képesek már olyan tág összefüggésekben gondolkodni, mint amilyenekben a környezetvédők próbálnak. Egyébként hadd mondjam még egyszer, én nem a kompromisszumot ellenzem. Kompromisszum igenis lehetséges, például ha a két fél közösen megállapodik a terhek méltányos, kompromisszumos alapon történő rendezéséről.
Beszelő: Mi történik azonban, ha a szlovák fél nem alkuszik, és megvalósítják a C variánst, azaz egyoldalúan elvezetik a Dunát?
– Úgy gondolom, hogy a C variánst abban az esetben helyezik üzembe, ha a magyar fél továbbra is határozatlanságot, megosztottságot mutat, engedményekre, egyébként értelmetlen engedményekre kész, mert az elterelés nagyon nagy műszaki kockázatokkal jár, és csak akkor fogják megtenni, ha abban reménykednek, hogy ezzel kikényszerítik a dunakiliti létesítmények üzembe helyezését. Maguk a szlovákok mondják, hogy a C variánst ideiglenes megoldásnak tekintik, amely csak arra szolgál, hogy a magyar fél okozta károkat enyhítse, és ha a magyar fél beleegyezik az eredeti sémához való visszatérésbe, akkor a működését meg fogják szüntetni. Csakhogy: a C variáns által okozott környezeti károk nem különböznek szignifikánsan azoktól a környezeti károktól, amelyet a dunakiliti üzembe helyezés okozna. Ha Magyarország részt vesz a Duna elterelésében, akkor Magyarország is társfelelős az így keletkező környezeti károkért, az emberek és az élővilág ellen elkövetett agresszióért. Rió évében! Nagy erkölcsi tőke lenne, ha ezt hangsúlyozná a kormány, hogy mi igenis a környezetet védjük.
Beszélő: De mi történik, milyen lépések következhetnek, ha nincs semmiféle megegyezés, és megvalósítják a C variánst?
– Először is a magyar kormánynak kilátásba kell helyeznie az összes, a nemzetközi jog által megengedett szankciót. A kormány az Európai Biztonsági Együttműködési Értekezlet szerveihez, a párizsi békeszerződést aláíró országokhoz és a Biztonsági Tanácshoz fordulhat, fölvetheti a kérdést az ENSZ különböző szervezeteiben. Ezenkívül igenis fordulhatunk a hágai bírósághoz is, ha a másik fél nem hajlandó megjelenni a bíróság előtt, akkor ez politikailag bizonyítja azt, hogy ő maga is felelősnek tartja magát. A legnagyobb politikai ostobaság az a feltételezés, hogy a hágai bíróság úgyis kompromisszumos döntést hoz, tehát előzzük meg önkéntes kompromisszummal.
Beszélő: És ha Szlovákia dacol a nemzetközi fórumok állásfoglalásával, sőt esetleg a nemzetközi szankciókkal is?
– Akkor a magyar kormány végre biztosítja a belpolitikai feltételeit annak, hogy a nemzetközi szervezetekben az ökológiai érdekeket és a magyar parlament határozatát tiszteletben tartó politikusok képviseljék az országot. Ebben az esetben Szlovákia nagy valószínűséggel kizárja magát az államok nemzetközi közösségéből. Szlovákia ugyanis mint új állam és mint olyan állam, amely sajnos már jelét adta bizonyos szélsőségeknek, rosszabb eséllyel startol ebben a mezőnyben, mint Magyarország. Jeszenszky Géza könyvet írt arról, hogy az ügyeink rossz képviseletével hogyan rontotta el Magyarország az eredetileg jó pozícióit a brit közvélemény megítélésében. Jó volna, ha a külügyminiszter úr elolvasná ezt a könyvet, és hasznosítaná a tanulságait.
Beszélő: Magyarországon a szélsőséges körök, tudjuk, vannak ilyenek, az egyoldalú szlovák lépést, amely kétségtelenül ellenkezik minden nemzetközi joggal, esetleg arra használják föl, hogy túl a nacionalista propagandán afféle szorítsák a magyar kormányt, hogy akár egy fegyveres konfliktust is vállaljon Szlovákiával. Magyarán: nem képzelhető el, hogy ebből háború lesz?
– Magyarország a múlt században kialakult európai politikai rendben mindig csak egy nagyhatalom csatlósaként keveredett konfliktusokba. Az én gondolkodásomba ez a lehetőség nem fér bele.
- Belföld [8]