Skip to main content

Tiltakozás – a Duna védelmében

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság Környezetvédelmi Operatív Csoportja 1988. május 27-én délután 4 órára felvonulást hirdetett a bős–nagymarosi vízlépcső építése ellen. A menet tervezett útvonalát előzetesen bejelentették a V. és VI. kerületi Rendőrkapitányságon. A megadott időben mintegy 3000-en gyűltek össze a Vörösmarty téren. A tömeg, amelyhez útközben sok járókelő is csatlakozott, az osztrák követség elé vonult, és a követség megbízottjának tiltakozó írást adtak át az építkezésben való osztrák részvétel ellen. A felvonulásról filmtudósítás készült, amelyet este a tévéhíradó bemutatott; az eseményről a másnapi sajtó objektív hangú híradást közölt.

A menet megindulása előtt a Vörösmarty téren Vargha János szólt az egybegyűltekhez:

Polgárok! Környezetvédő barátaim!

Azért gyűltünk itt össze, hogy a huszonnegyedik órában ismét tiltakozzunk a Duna tönkretétele ellen, hogy méltányos eredményt érjünk el a súlyos kérdés megoldásában. Ezekben a hetekben várakozásokkal teli az ország. A gazdasági, társadalmi és nem utolsósorban a környezeti válság terheit viselők fogalmazzák meg elképzeléseiket a válságokból kivezető utakról.

Véleményem szerint hosszabb távon csak olyan megoldás kivihető, amely tiszteletben tartja, megőrzi és megvédi az élővilág létalapjait. Az annyira áhított társadalmi béke is csak akkor valósítható meg, ha abbahagyjuk a természet elleni irtóháborút, és a gazdaságot az erőszakos technológiák öncélú monstrumai helyett emberi léptékű, szelíd eszközökre alapozzuk. Ma Magyarországon, de talán egész Európában a dunai vízlépcső-rendszer építése az egyik legkoncentráltabb támadás a természet ellen. Ténylegesen, de jelképesen is a válságokból kivezető út egyik fontos lépése lenne ennek a megállítása. Olyan terveket kell kidolgozni a Duna problémáinak megoldására, amelyek figyelembe veszik a folyónak a természetben és a társadalomban betöltött valóságos szerepét, ez utóbbi téren elsősorban a lakosság egészséges ivóvízellátását.


Sok ezren kértük már ugyanezt néhány évvel ezelőtt, ám kérésünket válaszra sem méltatták, és az építkezések folytatása érdekében a bírálókat elzárták a nyilvánosságtól. Ezért következett el a huszonnegyedik óra. Ma már nem elég a kérés, magunk és utódaink érdekében követeléseket kell megfogalmaznunk.

A jóvátehetetlen károk megelőzése érdekében követeljük az építkezések leállítását!

A környezetért viselt egyetemes felelősség érvényesítése és a jószomszédi viszony megőrzése érdekében követeljük az osztrák cégekkel kötött szerződések felbontását! A méltányos megoldás érdekében követeljük a Duna ügyében szólni kívánó összes polgár számára a sajtó, a rádió és a televízió nyilvánosságát, a vélemények megvitatásának szabadságát!

Polgárok! Környezetvédő barátaim!

Békés tiltakozásra gyűltünk össze. A felvonulás nyugalmának és méltóságának megőrzése mindnyájunk felelőssége. A menet célja az osztrák követség, ahol felolvassuk és átadjuk az Ausztriának címzett nyilatkozatot. Kérem, hogy ezután mindenki békességgel induljon haza.



















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon