Az agrárkérdésekben meglehetősen járatlan, ám a társadalmi folyamatok iránt olthatatlan kíváncsisággal megáldott tudósító a – véleménye szerint – ma legfontosabb folyamatok nyomába eredt, s meg sem állt Kisújszállásig. Miért éppen Kisújszállásra vetette a megismerésvágy? Mert ebből a tiszántúli kis mezővárosból üzent egy alkalmi olvasó, még tavasszal, hogy „itt is lenne mit megírni!”. K. István tsz-nyugdíjasban a tudósító kiváló kalauzra talált, aki mint köztiszteletben álló, higgadt s a nagy egzisztenciális kalandoktól már visszavonult ember megkönnyítette a kapcsolatteremtést mind a város vezetőivel, mind a dolgos közemberekkel. Maga K. István 1990 ben a Néppártra szavazott, mert annak idején a Parasztpárt; az önálló paraszti egzisztencia híve volt. Idén nyáron, életében először eljutott az olasz tengerpartra. Egy kicsit megingott eddig töretlenül vallott értékeiben, melyeknek csúcsán a jól karbantartott saját tanya állt. Talán a nagyvilág számos csodájának birtokbavétele felér a gyarapodás ethoszával. K. István vitt el e tudósítás „hőséhez”, Ducza úrhoz (szakképzettségét tekintve mezőgazdasági gépszerelő, de jelenleg éjjeliőr), aki negyedmagával kilép a tsz-ből. Rajtuk, a négy aktív tagon kívül hét nyugdíjas is kiviszi a vagyonát, egyik közülük Ducza úr édesapja. Akivel a kilépők közül megismerkedtem, az régóta csak vékony szálon függ a tsz-től, jövedelme nagyobb részét önálló tevékenységgel nyeri. Ez oka is és következménye is annak, hogy konfliktusaik voltak a vezetőkkel. A tsz-nek kb. 500 tagja van, 360 aktív. Erős, gazdag tsz volt, hatalmas beruházással, jelentős állami támogatással a hetvenes, nyolcvanas években öntözhetővé tették az 5600 hektárt, feljavították a talajt, adósságaik nagy részét törlesztették, és az utolsó előtti vezetés 50 milliós részvényekből álló vagyont halmozott fel. 1990-ben a vagyon nagy részét pénzzé kellett tenni, s a tagság (vagy annak egy jól szervezett része) elcsapta rövid ideje megválasztott fiatal helybeli elnökét. Ma a tsz nem veszteséges, de forgóalaphitelekből tudja művelni a területét, s óvatosan tapogatózik az önálló üzletek felé. Főleg korengedményes nyugdíjazással alaposan csökkentették a dolgozói létszámot. Az új (de korábban is itt vezető beosztású) elnök egyik bánata, hogy luxusirodaházukat nem tudják eladni, mert annak idején rossz helyen, nem a főútvonal közelében kaptak telket. Bőkezűen ad földbérletet a tagságnak, s a kiskertekbe, a háztájikba is eljut az öntözővíz. A csatornák melletti „csurgók” vize ingyen, a szivattyúk pénzért. (Hogy ki milyen messze van a „csurgóktól”, az persze alku dolga.) „Hősünk” jobban bízik saját magában. A város legszélén építkezett, még nem teljesen befejezett emeletes háza tágas, komfortos. Tíz éve tart fenn önálló gazdaságot abból, amiből éppen lehet. Most a háztájin és saját zártkertföldjén zöldséget termel; az apja házánál, ahol van istálló, teheneket tart. Három tanuló nagylányát és munkaviszonyban nem álló feleségét keményen befogja a munkába. A negyedik, hároméves kislány az anyjával jár a piacra és a kertbe.
Beszélő: A hemingway-es megjelenésű családfő, bár őshonos gazdaivadék, külsőségeivel, errefelé szokatlan bozontos szakállával is jelzi, hogy pionír.
– Nagyon jól tudom, hogy megszűntek a munkahelyek. De ezt a pénzt, amit munkanélküli-segélyre költ a kormány, munkahelyre vagy rendes agrárpiaci rendtartásra kellene költeni. Így nem lábal ki soha ez az ország ebből az áldatlan állapotból!
Ezt úgy kellene csinálni énszerintem, hogy a termelési költségeket lefelé kéne csökkenteni, nem felfele emelni, mert mit csináltak most is? A gépárakat, alkatrészárakat viszi fel, a termelési árakat nyomják le. Ide tessék figyelni! Nem kell 50 milliós irodaházat fenntartani, hanem amit meg tud csinálni egy ember, csinálja meg egy ember. Minden rosszabb lett. Ez vonatkozik erre a cipőre, ruhára, a csapágyra, ami az autómba kell.
Feleség: A boltban nem tudjuk megvenni. A gyereknek egy kis atléta 180-200 Ft. Szerencse, hogy itt vannak a piacon a lengyelek meg a románok!
Itt van a gázolaj. Nem értem meg a kormányt, Kupa Mihályt se. Jól van, a luxusautóba luxus a gázolaj. De minek ránk terhelni a forgalmi adót meg útadót, mindent, aki az ország kenyerét fogja megtermelni? Hát én a traktorral meg a vízszivattyúval mikor járok az autópályán? Akkor a másik nagy probléma, a biztosítás. Ezt nekem senki nem tudja megmagyarázni. Egyes emberek meggazdagodnak, mert rendelésre törik, lopják az autót! Minek a Wartburgnak, Trabantnak megfizetni, meg annak a traktornak? Hátamon vigyem az árut a XX. században? Miránk nem hallgat senki sem, ők előírják, azt küszködjél! Aki még mer dolgozni. Mert van, aki azt mondja, inkább elmegyek munkanélküli-segélyre.
Beszélő: Ha ennyire ellenséges a gazdasági környezet, maga mégis önálló vállalkozásba fog?
– Az emberek enni mindig fognak! Körülöttünk, a világon egyre többen éheznek. Hogyha én termelek, jó áruval kimegyek a piacra… én most is azt mondom, hogy egy egyéni, egy farm vagy egy kiscsoport százszorta gazdaságosabban fog termelni, hogyha hagyják, nem ölik meg, mint a nagy tsz. Mert én nem fizetek meg 60 milliós irodaházat. A technika itt van nálam. Eddig is én termeltem. És akkor csinálom, amikor én akarom. És tudok váltani, több lábra állok, feldolgozom, nem adom oda a Gabonaipari Vállalatnak vagy valakinek. Inkább abban kéne segíteni, hogy megcsináljak egy tíztonnás kis malmot, és kiszerelem. És akkor marad egy kiló liszt 18 Ft. Mert nem kell 400 km-t utaztatni, hogy ledarálják, becsomagolják, és úgy hozzák vissza, és mindenki ráteszi a maga 20 százalék hasznát. Ez vonatkozik a zöldségre is, hogy a maffiát kilőni belőle. Én elviszem az üzemi konyhának, már évek óta oda szállítok. A szociális otthonba meg a gimnáziumba már évek óta én vagyok a káposztás. 12 forintos átlagáron adom, a piacon 15-20 Ft, és tőlünk viszik inkább, mert szép az áru. Idejön a maszek vendéglős, a feldolgozó, nálunk éjjel-nappal van eladás. Mi kereskedőnek nem adunk.
Ha én akkor öntözhetnék, meg akkor csinálhatnám, mikor én akarom! Meg egy helyben! Tartanék hét szarvasmarhával többet, mert nem sokba nézem én a műtrágyát, inkább a szerves trágyát, környezetbarát, és ha jól beforgatom, ér annyit, mint a műtrágya. Fel tudom hizlalni a földet, és akkor várhatok is tőle. Mert adni is kell neki. De nem tudom megcsinálni, mert kötve vagyok, mert azt mondja a tsz, most nincs víz, most nem ad vizet, nem ad gépet. Ott is betartanak. Éjjel locsoltunk, a sötétben, kinn a háztájiban, de azt mondták: holnap elviszik a vizet, nincs tovább. Ha magam leszek, én telepítek magamnak.
Én erre harminc éve készülök. Amikor még gyerek voltam, s csak az a kis zsebpénzem volt, de abból permetezőt vettem. El vagyok rá készülve. Énnekem most azt mondta a nagyfőnök a tsz-ben: „fiúk, megegyezünk normálisan”. Nekem most van annyi vagyonjegyem, ami elég egy jó kis farm felépítéséhez. Közben még fut a kárpótlás is, a feleségem anyjának van igénye. A feleségem testvérei közül egy sem akarja csinálni. Az enyém sem, őt nem érdekli. Sopronban él, esztergályos.
Mi négyen, akik összeálltunk, elég nagy tőkével rendelkezünk, amit most megkaphatunk, ha megkapjuk. Nekem kétmillió egyszázezer lesz az édesapámmal. Mi mind dolgoztunk. Nálunk nincs olyan probléma, hogy ki csinálja meg a traktort, ki eteti meg a jószágot, ki védi meg a növényt. Mindig ezt csináltuk, otthon is. Mi bizonyítottunk. Minket, hogyha békén hagynak, nyerők vagyunk. Ha betartanak, hát akkor is nyerők leszünk, mert nekünk meg kell mutatni!
Nagyapámnak is volt cséplője, traktorja. Apámék háromszor mentek nullára, mindig felálltak. Mindig dolgoztunk, kirándulni keveset jártunk. Mi mindig felálltunk, hiába tapostak el. Akármihez hozzáfogtam, én mindig megmutattam, hogy én nyerő vagyok. Énnekem nyerni kell. Különben nem fogok hozzá, ha nem leszek nyerő. Én tisztában vagyok vele, hogy azt termelek, amit el tudok adni, és annyit. És a pénzem nem hatezer forint lesz, és nem hétezer forint. Inkább egyszer megfizetem Kupa Miskát, de nem vagyok hajlandó megfizetni se az elnök úr autóját, se a nagy fizetésit, se a prémiumját, az én zsíromat ne szívja tovább. Én tudom, hogy meg tudom termelni, de elvárom, hogy a becsületes munkámnak a haszna is az enyém legyen. Ha vesztek, akkor vigye. Akkor tudom, hogy valamit nem jól csináltam, másodszor odafigyelek jobban, és talpra állok.
Nem bukhatok bele. Ez nemcsak hit. Ez tiszta sor. Nem bukhatok bele. Az emberek esznek.
Beszélő: Nem esznek, kevesebbet esznek. Csökken az élelmiszer-forgalom.
– Igen, csökken az élelmiszer-fogyasztás, ezt látjuk a piacon. És egyre több ember megtermeli magának. Ezen az utcán végig lehet menni, egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány ember termelte meg magának. Elment a boltba, elment a zöldségeshez. Ott volt az ól üresen, nem volt benne disznó sem, hiába volt három-négy gyerek. „Nem éri meg.” És most rákényszerült! Tudok olyat, aki azt mondta: „Disznót? Az büdös!” Meg „a disznóhús egészségtelen”. Most négy malaca van, száz csirkéje! Soha nem volt neki. Annyira elurasodtak itt nálunk! Volt neki egy fix munkahelye, jó helye, azt mondta, ő nem! Mikor még jó volt a forint, nyolc évvel ezelőtt, a műhelyben keresett 7000 Ft-ot, a felesége megkereste azt a hatot, ez nekik elég volt, meg a szülők csak dugták a gyerekeket, ő meg felvette a szabadidőruhát, megvette a videót, elment nyaralni. Most szorultak meg!
Azért mondom, én mindig dolgoztam. Nem is lázadtunk. Ha éjfélkor kellett vagont kirakni, kimentünk a térdig érő sárba. Még gyerek voltam. ’62-ben mentem a Dózsa Tsz-be gépszerelő tanulónak, –66-ban felszabadultam, én mindig ott voltam. A Dózsában emberséges emberek voltak a vezetők. Kisparaszt emberek, nem lumpenproletárok, nem nincstelenek, öt holdjuk volt, tíz, ezek az emberek értettek a földhöz. Tudták, csinálták, tudták, hogy mihelyettünk nem csinálja meg más. Mi dolgoztunk becsülettel, ma ennyi lett, holnap már annyi lett. Becsület volt. Segítettünk egymásnak. A vezetés, hogyha kijött, az azt mondta: emberek, meg kell csinálni, és ha olyan szoros volt a munka, megfogta a lapátot, és kubikolt az elnök. Minálunk az volt a dal: dolgozni, pénz volt, meggondoltuk kétszer is, hova tesszük, feleslegesen nem költöttük. Ezt az elnököt kinyírták, mikor jött az egyesülés, és egybeolvasztották a Dózsát az Adyval. Jött ide egy párttitkár, elkártyázott egy téeszt, hogy jó gyerek legyek, összeerőltette a két téeszt. Nem akartuk mi egyáltalán. Mindenki legyék magának! Attól a perctől kezdve a mai napig ez a két csapat ember nem szokott össze. Az Ady a bukott katonatiszteké volt, a Dózsa meg a kisparasztoké. Mi dolgoztunk mindig, a szülők is dolgoztak, a gyerek azt látta. Dolgozni kell becsülettel, és úgy van haszon. ’62-ben az emberek még danolva mentek ki, nem hallottam azóta danolást. Mióta összeegyesültünk, csak a veszekedés van.
Hogyha én nem leszek szegény, akkor az ország sem lesz szegény. Akik csak követelnek, azoknak nem kék adni, akik meg termelnek, azoknak kék segíteni.
Ide tessék figyelni, mikor itt volt a sok tehén, nekünk a havi költségünk megvolt a 40-50 ezer forint, két autót üzemeltettünk, nem volt olyan gondunk, mint most. Jött, ment a pénz, sokat kellett dolgozni, de nyugodtak voltunk, ha kellett 20 ezer forint, csináltunk.
Beszélő: Kiszámították-e, hogy a tavalyi év veszteséges volt vagy nyereséges?
– A paprika az veszteséges lett. A jószág az nem, az hozta, abból éltünk lényegében, nem a fizetésből. Éppen éhen nem haltunk. A paprika az veszteséges volt, a háztáji. Fél hold fűszerpaprikánk volt, nagyon jó minőségű, de nem kerestek piacot. Becsaptak bennünket, a háztájiágazat-vezető a saját bizniszével foglalkozott, csinálták a dinnyét. Ott volt neki a dinnye, a bab, a mák, a saját háztájija, vagy négy-öt hold. A háztájihoz az összes beszerzések… a paprikáról meg elfeledkeztek. Hitegették az embereket, azt kiderült, hogy nem volt szerződés. Azt látja a nép, hogy fejétől büdösödik a hal.
Amit mi csinálunk, hogy elmegyünk, az a biztosabb. Mert holnap azt mondják nekem: „Öreg, nincs rád szükség, ha kellesz, majd szólunk. Addig 30 százalékát kapod a bérnek.” Hogy fizeted ki a tévét, a gázt?
Beszélő: A maga szakképzettségére ne lenne szükség?
– Tiszta dolog, aki meg meri mondani az igazat, annak mindig el kell menni. Én mindig megmondtam.
Feleség: Az a probléma, hogy most, hogy beadta a kiválási papírját, hát most szabadságon van, de olyanokat is mondtak neki, hogy nem kell visszamenni neki, mert éjszaka ellopja a téeszt. Mert éjjeliőr volt. Kilenc évig jó volt éjjeliőrnek.
Beszélő: Ki mondta ezt?
– A döntőbizottságban volt olyan fiú, aki biztos magából indult ki. Azt mondta, az összeférhetetlen, hogy valaki kiválik, és akkora vagyon felett vigyáz. Mert én éjszakai portás voltam a géptelepen. Kevés volt a pénz, és én mindig azt akartam, hogy legalább amit elértünk, azt meg tudjam tartani. Nem a téeszből élünk mi már évek óta, hanem a pluszmunkából. Amellett én más munkát, mint az éjszakást, nem tudtam csinálni. A gépszerelőknek a fizetése sem sokkal több: a legmagasabb 63 Ft, 190 órával tessék beszorozni: 12 ezer Ft. Az pénz? Ebből még leveszik a 10 százalék sztk-t, a 2,5 százalék munkanélküli-hozzájárulást, kifizeti az ember az általános iskola költségét, mi marad? Évekig voltam teherautóval. Mit keresnek azok? 10 tonnás kocsival bejárja az országot, van neki 30 ezer bruttója, ebből kézhez kap 16 ezret. Azért hajtani? Itt legalább nem kockáztatok annyit.
A többi, aki kilép velem együtt, az is úgy igyekezett boldogulni, ahogy tudott. Az egyik növényvédő pl. elment Németországba, mert mindig csak a csipi-csupi munkát kapta, és feleannyit keresett, mint a másik növényvédős. Az keresett 60 ezret is. Egy-két embert megfizetnek, hogy a fő munkát elvégezze a tsz, vannak ilyen klikkek. Mikor láttam, hogy már a teherautón sincs pénz, a malacon sincs pénz, akkor fordítottam. Én nem vagyok hajlandó éhbérért dolgozni. Nem áskálódtam, nem mentem senkihez sem, mentem egyenesen a magam útján.
Beszélő: És a lányok mit szólnak?
– Azok lázadnak, mert azt mondják, sokat dolgozunk, mégis kevés a pénz. Az a probléma, hogy ezalatt a másik megy a diszkóba, ilyen cucc, olyan cucc, ha nem tudja megvenni, meglopja.
Feleség: A lányok inkább csak a hétvégeken jönnek, meg a nyári szünetben. Iskolaévben itthon a háztartást elvégzik, ők főznek meg takarítanak. Én meg viszem az árut, meg megyek a kertbe reggeltől estig. Tegnap este is még palántáztam.
Mikor én dolgozni kezdtem, odaadtam a borítékot az anyámnak, hogy tegye félre, nálam olyan nem volt, hogy nincs pénzem. Mindig addig üzleteltem, amíg elég nem volt a pénz.
Így külsőleg azt mondják a többiek, hogy a bőröm alatt is pénz van, mert megvettem a kistraktort meg az autót, de azt nem látta senki sem, hogy ez nem nyolc óra munka, de még csak nem is kétszer nyolc. De ha meg kell fogni, én megfogom. Meg megszimatolom, hogy hol egy kis pénz. De hát dolgozik az ember, és ha nem bízik, ne fogjon hozzá. Én most is azt mondom, ha engemet békén hagynak, én gazdaságosabban fogok termelni, mint bármely nagygazdaság. A szakértelmem megvan, akaratom megvan, tudásom megvan.
- Belföld [6]