A sötét középkorban a menekülő, ha átlépte a templom küszöbét, biztonságban tudhatta magát. A saját állampolgárát, még ha bűncselekményt követett is el egy másik ország területén, egyetlen ország sem szolgáltatja ki a másik államnak. A Magyar Köztársaságban a kiadatás tilalmát a büntető törvénykönyv rögzíti.
Szeptember 24-én Keszthelyi András, a pécsi egyetem oktatója, édesapja Lada gépkocsiján Romániába akart utazni. Az ártándi határátkelőhelyen a román határőrizeti szervek arra hivatkozva, hogy a kocsi nem az övé (bár a forgalmi engedélyből a vezetéknév azonossága kiderült), megtagadták a beléptetését. A volánnál ülő P. Erika visszafordította az autót, eközben Keszthelyi és a román határőrök között szóváltás kerekedett. Az egyik határőr felrántotta a kocsi bal elülső ajtaját, P. Erika felé rúgott, Keszthelyit állon vágta, társa pedig a másik oldalról megpróbálta kirángatni a kocsiból. P. Erika gázt adott, majd ötven méterrel távolabb, még román területen, egy magyar határőr mellett megállt, és megkérdezte, látta-e a történteket; az „nem”-mel válaszolt.
Közben a román határőrök utolérték őket, és fegyvert fogtak rájuk. P. Erika ismét gázt adott, átértek a magyar területre, azt hitték, megmenekültek. Megálltak a határtól mintegy 60 méterre lévő mérlegháznál, hogy a történtekről beszámoljanak a magyar határőröknek. Vesztükre tették. Az intézkedő magyar határőr főhadnagy felszólította őket, térjenek vissza román területre (a közös határőrségi épület román területen van, Borsban), mert az útlevelüket még nem kezelték. Olyan viszonyban vannak a románokkal, mondta, hogy kölcsönösen visszaadják egymásnak, akit a másik fél kikér. Keszthelyiéket pedig már hivatalosan kikérték, tehát neki, a magyar határőrtisztnek nincs is joga továbbengedni őket. Különben is a románok közölték, amíg vissza nem mennek, egyetlen magyar állampolgárt sem engednek át Romániába. Biztonságukat ő, a főhadnagy személyesen szavatolja, velük megy, és végig velük lesz az eljárás során.
Amíg nyílt terepen voltak, állta a szavát. Csakhogy Keszthelyit néhány perc múlva bevitték egy „Accesul interzis!” (Belépni tilos!) feliratú szobába, ahol öt egyenruhás tartózkodott. Megsértett egy román tisztet, mondták, majd pofozni, rúgni, öklözni kezdték. Keszthelyi magyarul, románul és angolul kiabált segítségért. „Fogd be a pofád, akkor nem ütünk tovább” – mondták, majd amikor elhallgatott, folytatták a verést. Végül bepecsételték az útlevelébe, hogy egy évig, azaz 1993. október 24-ig (!) nem léphet Románia területére. Ismét magyar területen, megismételt panaszára Keszthelyi a magyar határőröktől azt a tanácsot kapta, hogy forduljon a Külügyminisztériumhoz.
Minthogy a határőrséghez nem érkezett panasz, az esetről nem írtak részletes kivizsgáló jelentést, csak úgynevezett tényjelentést, amely minden alkalommal készül, valahányszor utast bántalmaznak a határon. Ez pedig gyakran megesik, bár legutóbb szeptember 29-én folytak tárgyalások a két ország határőrizeti szervei között az efféle atrocitások megszüntetéséről. A tényjelentés viszont csak annyit tudat, hogy Keszthelyit – állítása szerint – bántalmazták, és egy évre kitiltották Romániából, mert idegen gépkocsival próbált belépni az országba.
Egy tényjelentésnek nem is kell többet tartalmaznia, vélik a határőrség sajtóosztályán. Hiszen köztudott, hogy a románok nem engedik be az autóst, ha az útlevélben és a forgalmi engedélyben nem azonos név szerepel. A határőrség és a vámőrség nyáron többször is tájékoztatta erről az autósokat. Keszthelyiék visszaküldése pedig nem kiadatás volt, hanem valóban kölcsönösségen alapuló eljárás: ha az útlevél- és vámkezelés valamilyen okból nem fejeződött be, a határátlépőt mindkét oldalon feltartóztatják, hogy az eljárást szabályszerűen le lehessen folytatni.
Keszthelyi Andrásról egyébként tudni kell, hogy egyik kulcsfigurája, és a kolozsvári egyetem filozófia szakos hallgatójaként legfiatalabb munkatársa volt az Ellenpontok című erdélyi magyar szamizdatnak. 1982-ben őrizetbe vették, majd rákényszerítették, hogy hagyja el Romániát. Így lett magyar állampolgár. Feltartóztatása és kiutasítása tehát esetleg nem pusztán autótulajdonlási kérdés volt.
Két héttel ezelőtt Világ rendőrei, egyesüljetek! címmel arról elmélkedtünk, hogy a pozsonyi stadionban történtek egyebek mellett a magyar és a szlovák rendőrök dicséretes együttgondolkodásáról és együttműködéséről is tanúskodtak. A Keszthelyi-eset azt jelzi, ezt a kollegiális viszonyt a határőrségnél sem zavarják meg az államközi kapcsolatok átmeneti feszültségei.
- Belföld [6]