A kopasz képviselőnő
Közéletünk újabb és újabb hétköznapi bizonyítékokat szállít az egyébként metafizikainak tekintett állítás igazolásához: századunkban a botrány és az abszurditás feltételezik egymást. Ami persze nem jelentheti a skandalum bagatellizálását – mert amúgy erre is nagy a hajlandóság. A parlament előtti botrány például egyre inkább skinheadkérdéssé, jó KISZ-es „ifjúságpolitikai problémává” zsugorodik, s még a jó szándékú érvek is kísértetiesen emlékeztetnek a hosszú hajúak elleni egykori „argumentumokra”. Eközben mintha feledésbe merülne, hogy a kormánypártok által támogatott ordítozok túlnyomó többségének feje teteje leglejjebb biológiai okokból volt kopasz. Az más kérdés, hogy metaforikusán a fejek belseje is joggal nevezhető kopasznak. Akár üresek, akár tele vannak.
Ez a botrány ráadásul a „kopasz” nő abszurdjával párosult. Noha a derék kormányos honnéni torkát ének nem hagyta el, tényleg Ionesco tollára illett, ahogyan az ország háza előtt kvaterkázott reménybeli apródjaival, majd valami magasabb sugallattól vezérelve bejelentette: rendszeresen osztályfőnöki órákat kíván tartani a televízióban az ő kedves ifjúságának. Nincs, igaza annak, aki most az egyszerre ostoba és magabiztos számításról elmélkedik. Mert jó volt ezt hallanunk. Most már tudjuk, hogy miért ugrabugrált a hölgy a tévé épülete előtt rendszeresen. Hiszen Ciccolina is szexuális felvilágosító adások bevezetését szorgalmazta. Király B. Izabella terve érthető: miért ne lehetne ő a magyarságtudatos-nemzeti-konzervatív-keresztény Ciccolina? Remélem, kormányunk új televíziót jegyeztet be lakáscímére. S ekkor jön el a jó világ. Orwell fantáziája leköröztetett!
A magyar nép előtt esténként megjelenik a nemzetfőnök, kiskosztümjét lassú, kihívó mozdulatokkal bőrdzsekire cseréli, formás lábait bakanccsal övezi: kedves gyerekek, ágyban vagytok már? S a nemzet legjava ettől kezdve nem a bajor szoftpornókban pajkosán hullámzó keblekre szegezi éber tekintetét, hanem a magyar sorskérdések kavargó árjában merül el, s megtudja, hogy miért nem perverzió 14 éves lányoknak katonai kiképzést tartani. Lesz ám hatás, a KBI-tévé miatt csődbe megy az RTL, s ettől kezdve minden magyar apa úgy fordul a fal felé, hogy a hazának fiákat szülő hitvese helyett a nemzet osztályfőnökének képe lebeg a szeme előtt.
E heti rejtvényünk e tárgykörhöz szól hozzá. Szerzője (1897–1957) a pszichoanalízis és a forradalmi elmélet összeházasításán fáradozott, nem sok sikerrel. Igaz, így mégis a legfőbb ideológusa lett a szexuális forradalomnak. Az idézett részlet szexualitás és fasizmus összefüggését világítja meg. Közlésével segíteni szeretnénk a nemzetpedagógiai tevékenységet. Hiszen emlékszünk, az osztályfőnöknek felvilágosító órákat kellett tartani arról, amit az óra előtt és után, időnként alatt, csinálnak a tanítványok. Nem szeretnénk, ha Király B. Izabella apródjai körében szégyenben maradna!
Szex és fasizmus
„A fasizmus nem egy tisztán reakciós mozgalom, amint azt általában gondolják, hanem egyfajta ötvözete a lázadó érzelmeknek és a reakciós társadalmi eszméknek.
Amennyiben a forradalmiságot az emberi társadalom tűrhetetlen körülményei elleni racionális lázadásként fogjuk fel, olyan racionális akaratként, amely arra irányul, hogy »a dolgok gyökeréig hatoljunk« (»radikális« »radix« »gyökér«), és megjavítsuk őket, ebben az értelemben a fasizmus sohasem forradalmi. De természetesen megjelenhet forradalmi érzelmek képében is. Hisz nem azt az orvost tartjuk forradalminak, aki egy betegséget vakmerő kirohanásokkal akar legyőzni, hanem azt, aki csöndben, bátran és fáradhatatlanul kivizsgálja a betegség okait, majd megküzd vele. A fasiszta lázadó szellem mindig megjelenik ott, ahol egy forradalmi érzület az igazságtól való félelem miatt illúzióvá torzul.
A fasizmus tiszta formájában nem más, mint az átlagos emberi karakter összes irracionális reakciójának összege. A korlátolt szociológus számára, akiből hiányzik a mersz, hogy felismerje az irracionalitás döntő szerepét az emberiség történetében, a fasizmus nem tűnik többnek, mint egy imperialista érdek kifejeződésének, vagy finomabban fogalmazva, egy »előítéletnek«.
Ugyanez igaz a felelőtlen és üres politikusokra is. E »faji előítéletek« mértéke és széles körű elterjedtsége bizonyítja, hogy az emberi karakter irracionális részéből származnak. A fajelmélet nem a fasizmus terméke. Éppen ellenkezőleg: a fasizmus a fajgyűlölet terméke és annak szervezett politikai kifejeződése. Ebből következik, hogy van német, olasz, spanyol, angolszász, zsidó és arab fasizmus. A fajelmélet hamisítatlan biopátikus kifejeződése az orgasztikusan impotens ember karakterstruktúrájának.
A faji ideológia szadisztikusan perverz jellegét vallással szembeni attitűdje is tanúsítja. A fasizmust a pogánysághoz való visszatérésnek és a vallás fő ellenségének tartják. De távol áll ettől a fasizmus a vallásos miszticizmus legfőbb megjelenési formája. Mint ilyen, sajátos társadalmi formában kel életre. A fasizmus a szexuális perverzióból származó vallásosságot szentesíti, és szadisztikus vallássá alakítja át a szenvedés ősi, patriarkális vallásának mazochisztikus jellegét. Röviden, a vallást a szenvedés filozófiájának »másvilágiságából« a szadisztikus gyilkosság »evilágiságába« helyezi át.
A fasiszta gondolkodásmód annak a »kisembernek« a gondolkodásmódja, aki elnyomott, aki vonzódik az autoritáshoz, és egyszersmind lázad is ellene. Nem véletlen, hogy az összes fasiszta diktátor a kisember reakciós miliőjéből származik. Az iparmágnás és a feudális militarista ezt az életösztönök általános elfojtásának keretében kialakuló szociális tényt saját céljaira használja fel. Fasiszta formájában a mechanisztikus, autoritariánus civilizáció csupán azt a termést aratja le az elnyomott kisemberben, amelyek az évszázadok során a miszticizmus, militarizmus és automatizmus formájában a leigázott emberek tömegeinek személyiségébe oly mélyen elvetett. A kisember azonban túlságosan is jól kitanulta a nagy ember viselkedését, és azt torz és groteszk formában reprodukálja. A fasiszta nem más, mint egy kiképző őrmester a mi mélyen beteg, erősen iparosodott civilizációnk hatalmas hadseregében. Nem marad büntetlenül, hogy a nagypolitika hókuszpókuszai nevetségessé váltak a kisember szemében. A kis őrmester mindenben túlszárnyalja az imperialista tábornokot: a katonazenében; a díszlépésben; a parancsadásban és az engedelmességben; az eszmékkel szembeni meghunyászkodásban; a diplomáciában; a stratégiában és taktikában; az öltözködésben és a díszszemlében; a kitüntetésekben és a »honorálásokban«.”
???
- Ki beszél? [5]