Zarándoklat
„Mert a könyvek nem teljességgel holt dolgok, életteljes ivadékot rejtenek magukban, amely ugyanolyan tevékennyé válik, mint a lélek, amelynek ivadékai. Mi több: mint valami fiolában őrzik meg annak az élő intellektusnak legtisztább hajtóerejét és esszenciáját, amely szülte őket.” Rejtvényszövegünk szerzőjétől (1608–1674) származik ez az idézet is, s „esszenciául” éppen azért választjuk az ő textusát, mert a világirodalom egyik legjelentősebb bibliai tárgyú művének alkotóját aligha lehet bűnös istentagadással vádolni. Vallás és politika viszonya azonban éppen ezen XVII. századi formájában kezd aktuálissá válni mostanában is.
Különválasztásukat sokan liberális mesterkedésnek tekintik, s olykor egyenesen vallásellenes követelésnek tartják. Holott nyilvánvaló, hogy egyház és állam szétválasztása éppen az egyház érdekében is történik. Aktuális példán: a rádió híradásából tudni, hogy miniszteri közreműködéssel római zarándokutat szerveznek a fegyveres erők azon tagjai részére, akik különösen kimagasló teljesítményt nyújtottak a pápa hazai „biztosításában”. Jó-e az az egyháznak, ha amúgy nem is annyira ellenséges elemekben furcsa kérdések támadnak? Ezek szerint csak katolikusok tűntek ki a pápa őrzésében? Talán nincsenek is más vallásúak a rendőrségnél, csak katolikusok? Ateisták sem furakodtak be? A derék református rendőröket ezek szerint Genfbe utaztatják? És ezek csak a finomabb kérdések. Az állampolgár kérdése persze csak az: kinek a pénzéből is finanszírozzák ezt a zarándoklatot.
Állam és egyház viszonyát fordítva is lehet vizsgálni. A közelmúltban a katolikus püspöki kar két politikainak tűnő nyilatkozatot is kiadott. Az egyikben a televízióban történt „változásokat”, a másikban a fajgyűlöletet ítélik el. Az állásfoglalások azonban merőben különböznek, ráadásul nem elsősorban aszerint, hogy mennyire felelnek meg a „liberálbolsik” nézeteinek. Az első esetében az egyház – hogy szövegünk valóban nem pápista szerzőjét idézzem – nem az „örökkévalóság” szempontjait érvényesíti. Visio mystcáról, visio beatificáról már hallottunk, a népboldogító televízió teológiájáról, különösképpen pedig Pálfy G. és Chrudinák nevű szentekről még nem értesültünk. A Hankiss név is hiányzik a démonológiai szakirodalomból. Más a helyzet a fajgyűlöletet elítélő állásfoglalással. Annak az egyháznak vezetői, amely a szeretet hirdeti, s hívei üdvözülését a szeretet parancsának teljesítésétől függőnek látja, természetes és kötelességszerű módon állnak ki embertársaik megkülönböztetése és üldözése ellen. Ráadásul nyilatkozatuk még éppen jókor született: alig valamivel, de megelőzte azt a gyilkosságot, amelyet immár a rendőrség szerint is feltehetően a fajgyűlölet motivált.
Most már csak az a kérdés, hogy hová fognak zarándokolni azok a rendőrök, akik különösen kitűntek fajgyűlölet által veszélyeztetett embertársaik védelmében.
„Csakis azok kormányozhatnak, akik különbséget tudnak tenni vallás és állam között…”
„Értekezésem külön tárgyalja a polgári, s megint külön az egyházi ügyeket, ajánlva a polgáriakat a tisztelt tanács gondos figyelmébe, az egyháziakat pediglen csakis azon férfiakéba, akik az egyházi dolgoknak nevet és tiszta jellemet kölcsönöznek. De nemcsak ezért kérem s remélem a szíves meghallgatást, hanem ezenkívül még két másik okból: először, mert a Szentírás és a protestáns alapelvek világos bizonyságát tárom Anglia parlamentje elé, amely pedig minden újabb tettében és törvényében csakis az igaz protestáns keresztény vallás mellett állt ki, ahogyan az a Szentírásban benne foglaltatik; másodszor, mert arra figyelmeztetek, hogy lévén az önök hatalma időhöz között, s nem örökkévaló, s mert mindannyiunkban él a keresztény szabadság, melyet előbb vagy utóbb egy nagyobb hatalom erőszakkal elnyomhat, s mert ráadásul ezt önök is tudják, ezért igen fontos, hogy amíg hatalmon vannak, úgy tartsák tiszteletben mások lelkiismeretét, ahogyan önök lelkiismeretük tiszteletben tartását elvárnák másoktól, ha azok kezében lenne a hatalom; s megfontolják, hogy bármely törvény, amely a lelkiismeret ellen irányul, egyenlő erővel támad minden lelkiismeret ellen, s így vagy úgy visszaháramlik önökre. (…) Vallás és állam ugyanis csak úgy virágozhat fel a keresztény világban, ha azok, akik kormányoznak, különbséget tesznek polgári és egyházi között, vagy csakis azok kormányozhatnak, akik különbséget tudnák tenni. (…)
Krisztusnak is van kormányzó testülete, amely minden szándékát önállóan képes megvalósítani egyházában, de ez különbözik a polgári magisztrátustól, s a különbsége legfőképpen abban áll, hogy nem külső hatalom erejével uralkodik, mégpedig két okból. Először, mert csak a belső emberrel s annak munkálkodásával foglalkozik, s ezek egytől egyig szellemi természetűek, külső erő számára tehát megfoghatatlanok. (…) Ha megfontoljuk, hogy mi is a vallás igazi természete, az is kiderül, hogy a belső ember nem más, mint az ember legbensőbb része – azaz értelme és akarata –, s hogy az evangéliumi vallás egész tárgya nem más, mint e legbenső részből az isteni kegyelem sugárzó hatására kisarjadó cselekedetek összessége.
Sőt, a vallásban minden gyakorlati kötelességünk summája a szeretet, vagyis hogy szeressük Istent és felebarátunkat, s hogy kényszerítés nélkül is betöltsük és teljesítsük az egész törvényt, azaz vallásunk gyakorlásának minden mozzanatát. Ha tehát hit és gyakorlat, amelyek vallásunk egészét jelentik, a belső ember készségeiből fakadnak, melyek pedig természettől szabadok és korlátozást nem tűrök, sőt, nemcsak e szabadsággal felruházott készségekből, hanem szeretetből is, melyet erőltetni nem lehet, s ha a bűnbeesés miatt mindezeket elvesztettük, csakis Isten hatalma és ajándékozó bőkezűsége újította meg bennünk, akkor egy ilyen vallás, különösen az evangéliumban felajánlott kegyelem mellett, hogyan is tűrné meg az emberi erőszakot, miként is férhetne hozzá bármiféle erőszak, hacsak nem úgy, hogy egyben tönkretenné és meghiúsítaná ama vallást is, az evangéliumot is? Valamely hit külső kinyilvánításának erőltetése, melyet egyesek szerint lehet erőszakolni, ha a belső vallásosságot nem is: nem más, mint álszent képmutatást erőltetni az emberekre a vallás terjesztése helyett. Ama másik ok, amiért egyháza kormányzásából Krisztus kizárja külső erő alkalmazását, nem más, mint hogy meg akarja mutatni szellemi birodalmának isteni kiválóságát, s hogy világi erő nélkül képes leigázni ennek a világnak összes erejét és birodalmát, amelyeket pedig kizárólag külső erő tart fönn. Ezekből következik, hogy a vallás fönntartása más eszközökkel, mintsem a hívők megvédése külső erőszakkal szemben, Krisztus birodalmának nem szolgálata, hanem megalázása, mely azt isteni és szellemi birodalomból evilági birodalommá alacsonyítja.”
???
- Ki beszél? [5]