Alkonyatkor érkezünk a falu közepén strázsáló, kivilágított büféskocsihoz. Tavaly ősszel jártam itt utoljára. „Megbukott a polgármesterünk!” – mondja a sör mellé a büfés. A vendégei egymást túllicitálva ötventől kétszázezerig emelik az összeget, amellyel állítólag nem tudott elszámolni az öt cigány jelölt közül választott – MSZP-színekben indult – polgármesterük.
Aristocrat esprit
Átsétálunk a szomszédos kocsmába. A helyiség szotyolahéjjal teleköpködött kövét otthonosan tapodják a helybéliek a beás nyelvű hangzavarban egy-egy üveg Szalon sörrel a kezükben. A lerobbant helyiségbe az Inter Joker Kft. közvetítésével betört a világszínvonal: betűk villognak, kattognak az Aristocrat esprit játékautomaták. Szoknyás, papucsos cigányasszonyok tolonganak a gépeknél, hajigálják a húszasokat az automatába, húzgálják a kart, ha mégis kijön legalább egy BAR (a négyből), máris seprik a kötényükbe a hat-nyolcszáz forintnyi húszast, mintha a bőségszaru ontaná az önkormányzat egyszeri szociális segélye helyett, mert az arra való keret már rég kimerült. De a férfiak is próbálkoznak. Például az a cigány polgártárs, aki már háromezer-hatszáz forintját szórta bele húszasokban a gépbe. Nekivetkezett, a drága pulóverét, ingét is odahagyva versengett Fortuna kegyeiért, s másnap reggel a szemerkélő esőben a pucér felsőtestére húzott csináltatott öltönyében ugyancsak csodálkozott, hogy miként maradhatott még egy húszas a zsebében. Mesélte is, volt már olyan, aki nyert ötvenezret. A terem végében videó is van, mű-cigánydalok, táncok vannak épp műsoron, de csak néhányan nézik. A kocsmáros testes, nagy bajszú cigányember, szintén a világszínvonalra tör. Nyakában Dominique Webb varázsszem-medalionja függ. Személyesen küldte el neki a mágus. „Amit akarsz, megszerezheted, csupán szuggerálnod kell!” – súgja a varázskönyv, amely nyitva fekszik a kocsmapulton. Toalett a szabad ég alatt. „Magának ma nagy szerencséje lesz” – mondják, ahogy lépdelek visszafelé az illemhelyről. Kislányok, kisfiúk téblábolnak mosolyogva anyjuk szoknyája és az Aristocrat esprit játékautomaták mellett. Megérkezik a határőrség is, három deli katona képében: „Szakaszvezető úr, csak egy sört…” – rimánkodik a két tizennyolc-tizenkilenc éves baka. Ám a szakaszvezető rendíthetetlen: „Nem lehet, nem engedélyezem!”
Másnap délelőtt nagy a vidámság. A kocsma előtt parkoló kiszolgált piros Wartburg tetején egyszerre hat-nyolc cigánygyerek ugrál harsány indiánüvöltésekkel. A karosszéria horpadozik, a kocsmáros ezzel a kocsival már nem indul el többé. Mi találomra a Dankó-telep felé vesszük az utunkat. Az első kunyhószerű házacska udvarán 21 éves asszony terelgeti a sárga rucákat. Második férje hibás szemű rokkantnyugdíjas férfi. Az ő 3600 forintos járandóságából éldegélnek. Az első házasságból született három gyerek állami gondozásban van. Az asszonyka egy kislányon vitatkozik az előző férjével, aki szeretné a kislányt az intézetből kihozni magának. Ezt az asszony ellenzi, „mert ővégette lett beteg a kislány, hogy eldobta…”. Szeretné idehozni a lányát a nyomorúságos körülmények közé. A másik kettőről nem esik szó, csak arról a kisfiúról, aki a jelenlegi férjétől született. Képet mutat róla, szép gyerek. A kilenc hónapos kisfiút az asszony anyja vette magához, aki mutogatja magát, veri a picsáját… meg akarja fogni magának a férjét, és ezért nem adja nekik a babájukat. A férj biztosít róla, megtalálja a módját, hogy visszaszerezze a gyerekét. A szomszédasszony a kosarait kínálja, vegyünk már, mert nem tudnak miből enni… Odaperdül egy másik javakorabéli cigányasszony is, akinek kosara sincs, csak egy kisfia, és az összes rokona, ura magára hagyta, semmiféle jövedelme nincs, segélyért hiába megy, az önkormányzati kassza üres. Miből vigye be Pécsre a gyereket a kórházba, mert beutalták? Miből egyenek ma? Az iskola lefogta a nevelési segélyét a napközire. Talán menjen, próbálkozzon még egy kicsit a polgármesteri hivatallal…
Már csak a mezőőr hiányzik…
A következő házban kiterjedt, nagy rokonságú családot találunk. A rendben tartott szerény házacskát is sokan lakják. A nagymama, Petrovicsné, csöpp termetével megszült tizennyolc gyermeket. Tízen élnek a gyerekei közül. A nagymamával a „történelem” minden szörnyűsége megtörtént. Mindent kibírt, s mint egy „életfára”, úgy támaszkodnak rá a házban lakó gyerekek, unokák. Ereje, energiája kifogyhatatlannak tűnik, s a mamának van a legnagyobb nyugdíja. Ez a fő anyagi támasz. Lánya, veje munkanélküli-segélyen, két nagylány az általános iskolából kikerülve, 15-16 évesen várják, hogy történjen velük valami. Gyöngyi jeles tanuló volt, továbbtanulásról azonban szó sem lehet, hiszen nincs pénz rendes ruhára, iskolaköltségre, bejárni Pécsre. Ő egyébként a nővére leánya, de a mama itt neveli. Akad egy fiú is, szintén nővérgyerek, aki ugyancsak velük él. A rokonság összetart. Velük lakik még a lánya tizenkét éves kamaszodó fia is. A jó tanuló fiú jövője szinte reménytelennek tűnik. A tűzhelyen lencseleves fő, és cigánykenyér sül, Péter kiszalad a fészerbe a télire elrakott csalamádéért. Az udvaron nagy halomban áll a fa, amit Péter, a vő gyűjtött be az erdőről. Télire. Ezzel fűtenek majd. A segélyt rég fölették, így maradt a határbéli diófák leszüretelése. A diópucolás kilónként 250 forintot hoz, egy kereskedő vásárolja föl s viszi Jugóba a finom dióbelet. Kérdem, mi lesz a vagyonmegosztás után, kié lesz az erdő, a határ, meddig lesz közös a fa, a dió, meddig tudják kiügyeskedni magukat egyik napról a másikra. Vállvonogatás. Szerencse, hogy itt nincs mezőőr. A rádiós magnóból a Fekete Tűz zenekar, Kuti Attila énekel. Egész nap.
Alkalmi sofőrünk, Petrovics Péter tízéves. Úgy ül az átengedett kormánynál, mintha világéletében csak Peugeot-val kelt volna át a cigánysor kátyúin. Csodáljuk az ügyességét. Este a diszkóvá alakult kocsmában találkozunk újra, ahol az összes valamirevaló cigánygyerek remek amerikai fekete zenére táncol. A Music Tv fekete táncosait helyből lepipálják. Petrovics Péterkénk fantasztikusan táncol.
Be is állítottam másnap hozzájuk. Gondoltam, csak megnézem ennek a kölyöknek a családját. A szép, nagy téglaház szobaajtajából visszahőkölök. Az ágyban Péter 34 éves édesanyja haldoklik. Menthetetlen tüdőrákkal küldték haza a kórházból. Van még egy két évvel idősebb fiútestvér is, meg két nagyobb lány, akik 16-17 évesen már nem laknak itt. A papa is előkerül. Rokkantnyugdíjas, szívbeteg, 4600 forint a járandósága. A házra még van 260 ezer forintnyi adósságuk. Nem fogad mostohát a fiúk mellé. „Nem úgy lettek nevelve, hogy rájuk cserdítsenek.” A két lány az előző házasságából származik. Az első felesége is meghalt.
A Dózsa úton még egy tekintélyesebb, négyszobásnak tervezett, de tető nélküli, befejezetlen ház vonja magára a figyelmet. Előtte ácsorog az ifjú apa, hat pucér fiúgyermekével – akik rendesen „osztják” egymást. A ház befejezése igen távolinak tűnik. A férfi munkanélkülivé vált az erdőgazdaságtól. Nem tudni, hogyan sikerül a családnak törleszteni a félmilliós tartozását. A böhöm nagy ház tőszomszédságában áll talán a legkisebb kunyhó. A nagy házba való beköltözésig ott laknak.
A négy rokon és a három független
Szeretném pontosítani a polgármesterről kerengő történeteket. Kosztics László független alpolgármesterrel beszélgetek, aki két hónapja végzi a polgármesteri teendőket. Szilágyitól, az MSZP-s polgármestertől a héttagú képviselő-testület hat igen és egy nem szavazattal megvonta a bizalmat. Így került sor a lemondására. Mellesleg a képviselő-testület három tagja rokona is a polgármesternek: egy az ő fia, kettő a nagynénjéé. „A többi független.” A volt polgármester szerint a képviselő-testület három tagjával „nem tudott kijönni”. A rossz nyelvek szerint: „bizonyára azzal a hárommal, aki nem az ő rokona volt,” A vádak úgy hangzanak, hogy nem számolt be a képviselő-testületnek az ügyekről, a kapott levelekről. Egy személyben engedélyezte például a játékautomatáknak a kocsmában történő elhelyezését, miután a képviselő-testület az engedélyt megtagadta. A játékautomaták felállítása hatósági engedélyhez kötött, azt a polgármester nem adhatja meg. Jelenleg folyamatban van az automaták elszállítása. A pécsi köztársasági megbízott hivatalába írtak ez ügyben. A polgármester saját kezűleg osztotta el a tejjegyeket, és volt, amivel nem tudott elszámolni. Ebből rendőrségi ügy lett. Azonkívül a menekültügyi pénzek felhasználásáról sem csináltak számlát.
Szilágyi expolgármestert is megkérdeztem. Szerinte joga volt egy személyben dönteni a kocsmai játékautomaták engedélyezéséről. Mivel a képviselő-testület fegyelmi eljárást helyezett kilátásba ellene, inkább fölmondott. A tejjegyeket azért kezelte saját kezűleg, mert nem volt adminisztrátora. 26 ezer forinttal nem tudott elszámolni, de azt befizette. Ezt az alpolgármester is megerősítette. Szilágyi szerint ő odamegy hivatalos ügyeket intézni, ahová a hivatala szólítja, nem köteles erről beszámolni a képviselő-testületnek. Egyébként nagy butaság volt csak úgy fölmondani, hogy még egy falugyűlést sem hívott össze. Talán megtudhatnák a választók, akik bizalmukat beléje, a volt boltosba helyezték, hogy miért hagyja cserben ilyen hirtelen a falut. Most az expolgármester is munkanélküli. Szeretne újra indulni a november végére kiírt polgármester-választáson, de amíg a rendőrségi vizsgálat folyamatban van ellene, nem indulhat. Kosztics alpolgármester sem tudja, milyen jelöltek indulnak a versenyben, ő maga is tétovázik. Talán az győzne, akinek nagyobb a rokonsága a faluban. Nem az övé a legnagyobb.
A tavalyi polgármesteri előrejelzések közül – a kultúrház felújítása, a népkonyha létrehozása, „egytálétel repetával mindenkinek” stb. – csak a munkanélküliek számának növekedése valósult meg. De az nagyon: 950 lélekből 50-en dolgoznak csak, de „félő, hogy a kft.-kben őket sem fogják alkalmazni a továbbiakban” – mondja Kosztics László. Ő tájékoztat arról is, hogy a pályázat útján elnyert pénzből a vízbevezetést, a vízellátást kell megoldaniuk, és erre megy el az önkormányzat évi költségvetése. Három éven belül kell a támogatást visszafizetniük. Nincs pénze az önkormányzatnak, csak egyszeri szociális segélyt juttathatnak a rászorulóknak. Azt is megkérdezem, mi van az óvoda ügyében. Az önkormányzat tíz éven belül vissza fogja adni az épületet vagy egy másikat az egyháznak. A közkedvelt helybéli katolikus lelkész ajánlatát a közös üzemeltetésről, a nyolcszázötvenezer forintnyi támogatásról a képviselő-testület visszautasította. Az óvoda két tágas foglalkoztatójában angyali nyugalomban alszanak a picinyek, nem tudván arról a csatáról, ami angyali fejük fölött dúl az óvoda működtetéséért – valójában az álláshelyekért. Inkább ne legyen ingyenes, csak nehogy az „egy az isten” szemléletű cigányok papja hozza a pénzt, a cigányasszonyokat, közülük is az állás nélküli cigány óvónőt, a takarítónőket, a dajkákat. Maradjanak a központi egyházasharaszti óvoda kezelésében. Maradjanak az idős, bejáró gondozónők, akik mégiscsak magyarok, s maradjon meg a pénz is. Így foglalja össze a helyzetet Lankó lelkész.
A körzetesítésből a továbbiakban csak három falu maradna együtt, Siklósnagyfalu, Alsószentmárton és Egyházasharaszti. A jegyző is elment, őt a szóbeszéd ötvenezer forint eltüntetésével gyanúsítja, holott a valóságban csak az ő fizetését tüntették el a kocsijából…
A második legnépszerűbb kocsmában várják a cigányok Szilágyit (a kocsma tulajdonosának a fiát), aki a Pannonvin Rt.-nek magánvállalkozásban megszervezte 150 cigány foglalkoztatását a szüretre. A heti bért várják, napi ötszáz forintjával. A szőlőhegyen a munka végén nem tudott fizetni, mert csak ezresei voltak, este, hétvége lévén, hiába vártak a cigányok, másnap reggelre lettek csak kifizetve. Mi megnéztük a szüretelőket, hogy szorgoskodnak, de míg a magyarok átlagban napi tíz mázsát szedtek le, addig a mi szorgosaink csak három mázsát, tehát a napi ötszáz forint munkaarányos – tudtuk meg a szőlésztől. A peckes léptű mezőőr is a munka végére időzítette a félrerakott teli vödrök, batyuk kiborogatását – elegánsan, puskatussal: tilos a szőlőt kóstolóba hazavinni. Így mi is a tilosat eszegettük a cigányok jóvoltából, amikor előző este a büféskocsi asztalánál kínálgattak bennünket. Egyéb munka nincs: „Nyolcezer forint munkanélküli-segélyen vagyok. Az Aszfaltútépítő Kft.-nél voltam, most meg csak nézek!” – tárja szét a kezeit a söre mellől a fiatal férfi. És valóban nézi a színes tévét, benne a szerb táncdalénekes műsorát.
Most nincsenek menekültek a faluban, a muncsán rokonság szerencsésen visszatért „hazájába”, kivéve azt a szerb–muncsán cigány férfit, aki a horvátok keze közé ügyeskedte vissza magát a határról, s azok aztán rajta töltötték ki a bosszújukat, az alsószentmártoni kísérők szeme láttára.
Dezső, a népjóléti miniszter
Siklósnagyfaluba tartunk. Az országúton fehér Ladában „repeszt” Balog József. Vele mint reményteljes vállalkozóval találkoztam az előző években. A cigányok közül a faluban neki volt a legtekintélyesebb „volt gazda háza” a falu közepén. Zetorosként dolgozott a tsz-ben, s mellette bikákat hizlalt. A bikák fölették a tsz háztájiját, a család összes vagyonát, s leadáskor derült ki, hogy a semmiért. Jobban járt volna, ha bankba teszi azt a pénzt. Azután fuvarozói vállalkozásról álmodozott, IFA kocsit akart, s az induláshoz ötszázezres kölcsönt, de a sok utánajárás és a nem éppen kecsegtető kilátások miatt letett a szándékáról. Így érte őt a rendszerváltás és a FI CU NO-I (a beás cigányok szervezete – a szerk.) megalakítása, aminek ő lett az elnöke a faluban. Bálint, a fideszes magyar polgármester az önkormányzati keretekhez mérten bőkezűen támogatja a szervezetet. Ő a Baranya megyei kisebbségi etnikai bizottság elnöke. Nyolcvanezret kaptak ebben az évben, ebből húsz elment evés-ivásra. Videót akarnak venni… Méltóságteljesen bemutatkozik a pénztáros is. Nagy a jövés-menés a Balog József házában. Január 1-jétől ő lesz a falugondnok, az egyszemélyes szociális ügyintéző százötvenezer forintos évi fizetéssel. Már elvégezte a Falufejlesztési Társaság által indított vezetőképzőt. Fölmérést tervez a cigányok közt (lám tőlünk is tanultak valamit), kinek mire van szüksége. Orvoshoz vinné a betegeket, ebédet vinne a rászorulóknak és a többi: bevásárlás, gyereknyaraltatás, lesz munkája bőven. A tsz átszervezés alatt áll, s néki a tagsági viszony folyományaként 270 ezer forint a részesedése. Együtt maradnának továbbra is, bár tart attól, hogy elmegy a pénz a tsz tartozására.
Ezek a tervek. Itt és most viszont áthúz a falun gépesített kordéján a „népjóléti miniszter”, 22 falu (örökké úton lévő) vándorboltosa. „Dezső, lesül a bőr a pofámról, de tartoztam ide-oda, előbb jöttek, micsináljak…” – tördeli a kezét a cigányasszony, míg előkerül nagy papundekli papíron a lista: az élelmiszeradósok neveivel. A behajtás reménytelen. „Az emberek nem tudnak élni, nincs miből…” Az önkormányzat 24 közmunkást alkalmaz, és csodálatos, vécésített beton buszmegállót épített. Kétszázezerért itt a vízvezeték is, sportpálya is lesz… De hát Mitrovácsné az alvégen hét gyerekével továbbra is az életben maradásért küszködik, és a többiek is, akiknek nem jutott társadalmi poszt.
* December 1-jén újraválasztották a régi polgármestert.
- Belföld [6]