Neményi László

Nyomtatóbarát változat

A szöveggyűjteményt Karsai László követte el az Aura Kiadó bűnsegédletével. Muszáj így fogalmaznom, hiszen nem kisebb személyiség, mint Horváth Balázs minősítette a könyvet galád tettnek, és helyezte kilátásba a törvény mozgósítását ellene. Pártbarátnéja, Király B. Izabella nemeslelkűen megelégedne azzal, ha Karsai Lászlót megfosztanák egyetemi oktatói állásától. A tárca nélküli miniszter úrtól azt is hallhattuk, hogy az MDF elnökségi ülése – igaz, csak csonka elnökségi ülése – foglalkozott a kiadvánnyal.

(Azért megnyugtató ezt tudni. Már régóta gyanítom, hogy a rendszerváltozás nem jelentheti azt, hogy mindent fenekestül felforgatunk. Miért ne lehetne például az MSZMP PB áldásos kritikai tevékenységét új életre kelteni? Reményekre ad okot, hogy az MDF elnöksége felvállalni látszik ezt a hálátlan, emberpróbáló feladatot. Így talán mégsem fog a magyar kultúra az ebek harmincadjára kerülni.)

Mellbevágó lista

Karsai bűne az, hogy könyve alcímének megfelelően szemelvényeket tett közzé az 1881 és 1992 között keletkezett javarészt magyar antiszemita írásokból és nem tartoztak válogatási szempontjai közé ezen írások szerzőinek esetleges egyéb érdemei; ráadásul a Magyar Parnasszuson elfoglalt helyüket vagy a jelenlegi legnagyobb kormánypártban betöltött szerepüket sem tekintette enyhítő körülménynek. Ennélfogva a reprezentatív antiszemita szerzők Karsai-féle listája valóban mellbevágó: Adolf Hitler és Szálasi Ferenc mellett rajta van Bajcsy-Zsilinszky Endre, Szekfű Gyula, Németh László, Csurka István és Csoóri Sándor. Sőt, maga az MDF elnöksége is egy nyilatkozatrészlet erejéig.

Az MDF bizonyos köreinek zajos felháborodása saját szempontjukból érthető. A szöveggyűjtemény ugyanis többek között annak is illusztrációja, hogy a fórumos „eszmeiség” egyik vonulata minimum kínos sógorsági viszonyban áll egy olyan ideológiával, amelynek gyilkos embertelenségét civilizált ember nem tagadhatja. S annak is, hogy egynémely fórumos háziszent, a fórumos eszmeiség egynémely őse nem minden ötletével és elmésségével szolgálta a magyar demokrácia és az emberiesség ügyét. Ily módon a válogatásnak kétségkívül van politikai éle. Karsai László aligha vesződött volna hasonló szöveggyűjtemény összeállításával, ha ma az antiszemitizmus a Szent Korona és a Hunnia lapjaira korlátozódna. Sajnos, nem ez a helyzet. De ez az MDF botránya, nem pedig a válogatásé.

Aggályok és kifogások

A válogatásról a liberális és kevésbé liberális, de az antiszemitizmustól undorodó értelmiségiek körében is megoszlanak a vélemények. Azt is túlzás lenne állítani, hogy zsidó (származású) polgártársaink maradéktalanul örülnek a válogatás megjelenésének. (Ami persze nem fogja megakadályozni a javíthatatlanokat abban, hogy a könyv mögött zsidó összeesküvést szimatoljanak.)

A könyvbemutatót követő vitán elsőként egy vád hangzott el, mégpedig az, hogy a szöveggyűjtemény szándékai ellenére antiszemitizmust fog terjeszteni, mivel ocsmány szövegeket tesz a nagyközönség számára könnyen hozzáférhetővé. Kétségtelen, hogy vannak ilyen veszélyek. Minden rendű és tárgyú felvilágosító irodalomnak meg kell küzdenie azzal a dilemmával, hogy miközben a gonosztól és károstól igyekszik óvni, épp a gonoszra és károsra hívja fel a figyelmet. Nem lehet kizárni, hogy a Kirekesztőknek is lesz egy-két olyan olvasója, aki arra a következtetésre fog jutni, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. A kérdés ezek után az, hogy lesz-e a könyvnek nagyszámú olyan olvasója, akit a közölt szemelvények riasztanak el az antiszemitizmussal való kokettálástól, vagy erősítenek meg abbéli meggyőződésében, hogy a kirekesztő gondolkodás káros. A szerkesztő és a kiadó nyilván igenlő választ adott erre a kérdésre.

A másik vitapont az volt, hogy elég jól csinálta-e meg a könyvet Karsai László. Órákig lehet vitatkozni azon, hogy valóban csak az került-e be a válogatásba, aki ezt alaposan kiérdemelte, és hogy nem maradtak-e ki belőle arra érdemesek. Részben persze egy ilyen vita a fociválogatott összeállításáról hajdanán folytatott vitákhoz lenne hasonlatos. Másfelől viszont a kérdés mégis értelmesen felvethető, mivel a válogatás nem maradéktalanul meggyőző. A kiadó szűkös anyagi lehetőségei fájdalmas terjedelmi korlátok közé szorították a szöveggyűjtemény válogatóját, és arra kényszerítették, hogy a tárgytól idegen válogatási szempontokat is alkalmazzon. A válogatásba elsősorban olyan szövegek kerültek be, amelyek „magukért beszélnek” (vagyis nem igényelnek kommentárt), tárgyratörőek (mondhatni frappánsak), és nagyobb baj nélkül kiemelhetőek környezetükből. Tehát a locsi-fecsi antiszemiták ezúttal megúszták. Terjedelmi okokból (és mivel kommentálatlanul nehezen érthetőek) kimaradtak a szocialista korszak antiszemita megnyilatkozásai is, pedig lett volna miből válogatni. De így a gyanútlan olvasóban az a benyomás keletkezhet, hogy 1945 és 1988 között térségünkben a Slánsky-per kivételével nem voltak antiszemita megnyilatkozások.

Ráadásul a beválogatott szövegek is igényelnék a kommentárt, nem minden esetben beszélnek önmagukért. Vagy ha igen, bizony félreérthetően. Karsai László informatív és kiegyensúlyozott tizennyolc oldalas bevezető tanulmánya nem pótolja az egyes szövegek elől hiányzó kommentárokat.

Mégis, hiányosságai ellenére is jó, hogy ez a könyv megszületett. Azt is érdemes volt elmondani, amit alig kétszáz oldalon el lehetett. Egyszerre torokszorító és gyomorforgató érzés a gyűlölet, a makacs butaság dokumentumait a rossz útra tévedt nemzetféltés megnyilvánulásaival együtt olvasni. A könyvet lapozgatva mind magyarként, mind emberként pocsékul érzi magát az olvasó. S ez így helyénvaló.

• Belföld